Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-540
À nemzetgyűlés 5Í0. ülése Ï926. évi április hó 28-án, szerdán. TI sziv, amely miatt nem ritkán az állam gazdasági élete csak sínylődik, meg-megáll és azt hisszük, hogy a legnagyobb válságba került. Nem elméleti megállapitás az, hogy a költségvetési jog következetes alkalmazásának hiánya miatt állottak be főleg azok a zavarok, amelyeket az állami és közgazdasági életben naprólnapra észlelünk. Én megvizsgáltam, hogy ki is okozta ezeket a zavarokat elsősorban« és sajnálatomra megállapításra kellett jutnom, hogy maga a kormány idézte fel a zavarokat. Ezt tudva az ellenzék, nem ismer, fegyelmet, nem ismer felelősséget, hanem mindenfélé anyagról beszél annyit, amennyit bir és addig, ameddig lehet. (Dréhr Imre: Csak a költségvetésről nem!) Fel van lázítva az ellenzék, — s meg is érteni az ellenzéket — amiatt a diktátori felfogás miatt, ahogyan a kormányzat a költségvetési jogot kezeli. (Reisinger Ferenc: És a többi jogokat!) Nem lehet ezeket a megállapításokat a fül mellett elbocsátani 1 . Későbbi fejtegetéseimből meg fogják érteni az üres padok is, hogy reális megállapítások azok, amelyeket itt tettem. Épen ezért tartozom) a bizonyít ássak Nekem tulajdonképen vissza kellene mennem egészen 1920-ig, mert 1920 február havában kezdődött az úgynevezett alkotmányos élet és ettől kezdve kellene foglalkoznom mindegyik költségvetéssel, mindegyik indemnitási törvénnyel alkotmányjogi szempontból, de azt hiszem, teljesen elég, ha az 1925/26. évi költségvetési előirányzatnak, valamint az ezen költségvetési előirányzat alapján készített indemnitási törvényjavaslatnak és a most tárgyalás alatt lévő 1926/27. évi költségvetési előirányzatnak előterjesztésével és az előterjesztés kisérő körülményeivel foglalkozom. Bud igen t. pénzügyminister ur mostani expozéjában, de úgyszólván minden nagyobb felszólalásában büszkén mutatott rá arra, hogy ő az 1925/26. évi költségvetési előirányzatot már 1922 június 22-én benyújtotta és hogy ugyanakkor expozéját is megtartotta. Ebből csak annyi való, hogy megtartotta expozéját, de a költségvetési előirányzatot nem terjesztette be. (Dréhr Imre: A sommázatot beterjesztette!) Nagyon helyes, tényleg beterjesztette, ezt koneedálom Dréhr Imre t. képviselőtársamnak, de hozzá kell tennem, hogy a sommázat nem költségvetés, szorosan véve a költségvetésnek még nem is része, hanem csak egy segédforrás arra, hogy a költségvetési előirányzatot a nemzetgyűlés tagjai érdemleges sen megvizsgálhassák. Törvényeink nem ismerik el a sommázatot költségvetési előirányzatnak és nem is ismerhetik el. Ha az igen t. minister ur elolvasta volna az 1897. évi XX. törvénynek és az 1867. évi X. törvénycikknek idevonatkozó rendelkezéseit, akkor másképen for^ mulázta volna meg bejelentéseit. Az expozé nem levegő, nem művészi szónoklás, ezt nagyon jól tudja az igen t. pénzügyminister ur, mert minduntalan ismétli beszédeiben, hogy az valóságos pénzügyi és gazdasági esemény az állam életében. De mi történt az ő 1925/26. évi expozéjávall Amig ő beterjesztette a tulajdonképeni költségvetési előirányzatot, egy féíesztendő — aláhúzom, közel egy félesztendő — múlt el. Az ő expozéját elfelejtette a pénzügyi bizottság, elfelejtette az egész nemzetgyűlés, elfelejtette a nemzet s a külföld előtt meg abszolúte nem keltett érdeklődést. A költségvetésről a maga jelentését 1925 november 3-án terjesztette be a pénzügyi bizottság s megkezdődött a nemzetgyűlés plénumában a költségvetés vitája. Közbevetőleg volt indemnitási törvényjavaslat, NAPLÓ. XLII. volt karácsonyi szünet, denique elérkeztünk 1926 február 26-ig, amikor már le volt tárgyalva teljesen az államháztartás 1925/26. évi előirányzata. Most apropriációt külön költségvetési törvényt várt ez a nemzetgyűlés., várt a nemzet és várt a Nemzetek Szövetségének tanácsa. Mit kaptunk? Az igen t. pénzügyminister ur beterjesztette az apropriációs törvényjavaslatot, de utána mindjárt beterjesztette az indemnitási törvényjavaslatot, amelyet a t. pénzügyminister ur az apropriációs törvényjavaslat alapján épitett fel. Ezenkívül ki kell emelnem, hogy az indemnitási törvény hatálya az államháztartásra nézve fenállott egészen február 26-áig. Indemnitásra tehát nem is volt szükség. Tárgyaltatni kellett volna az apropriációs törvényjavaslatot. A pénzügyminister ur azonban kijelentette, hogy ezt tenni a házszabályok miatt nem lehet. Szerintem a pénzügyminister ur a házszabályok értelmezésére a tárgyalások menetében nincs is hivatva. Erre a nemzetgyűlés elnöksége, elsősorban elnöke vagy maga a nemzetgyűlés illetékes. Azt mondja az igen t. pénzügyminister ur beszédében, hogy az apropriációs törvényjavaslat tárgyalása kihúzódnék, mert az uj házszabályok erre módot adnak. Kifelejtették belőle a megszólításokat. Erre nincs is szükség. A házszabályok idevonatkozó részének tulaj donképen én vagyok a szerzője. És annak idején azt kívántam, hogy a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása abba a szakaszba illesztessék be, amelyben a többi törvényjavaslat tárgyalása van szabályozva. (Helyeslés.) Ez a dolog rendje, mert a költségvetési törvény alakilag épen olyan törvény, mint a többi. Hogyan lehetett tehát ilyenekkel előhozakodni! Mi volt a célja ezzel az igen t. pénzügyminister urnák? Hiszen ezáltal halmozottan követte el az államcsínyt és politikai labdajátékká tette a költségvetési jogot, amely pedig alkotmányunk legnagyobb erőssége. Ezzel még nem elégedtek meg a túloldalon ülő képviselőtársaim, többek között Dréhr képviselőtársam és nem elégedett meg a pénzügyi bizottság sem, hanem kerestek precedenseket arra, hogy alkotmányos életünkben volt-e már erre eset, amelyben egy letárgyalt költségvetési előirányzat vétetett az indemnitási törvényjavaslat alapjául. Többek között hivatkoznak az 1869. évi XVII. tc.-re. (Reisinger Ferenc: De régit, ócskát kerestek!) Igaza van igen t. képviselőtársam; a precedens keresésben elmentek abb cl ci korszakba, amikor Magyarországon az alkotmányosság csak éledezni kezdett, különben a gyakorlati eset a következő : Az 1870-ik költségvetési évre sürgőssé vált az indemnitás megszavazása. (Dréhr Imre: Most is ez volt a helyzet!) Bocsánatot kérek, tessék csak meghallgatni. Ebben az évben a kormány az előző 1869. évinél az indemnitási törvényjavaslatban nagyobb kiadási és bevételi kerettel akart számolni, mint az. 1869. évi költségvetési törvényben megállapítva volt. Az előző költségvetési törvényt tehát a kormány indemnitás alapjául nem tartotta alkalmasnak. Megbeszélés folyt a királlyal. A király őfelsége az mondta: én a kiadásokkal nem törődöm, a kiadásokat méltóztassanak csak nézetük szerint beilleszteni és ha ugy akarja az országgyűlés bölcsesége, megszavazni, azonban ahhoz, hogy a bevételekre nézve az előző évi költségvetési törvény kerete fogadtassák el és illesztessék be a különleges indemnitási f törvényjavaslatba, ragaszkodom, mert én adót kill
