Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

À nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. 69 kelt idegen állampolgárt elnöknek, ebben néze­tem szerint mi magyarok is teljesen megnyu­godhatunk. Egyébként arra is hivatkozhatom, hogy legutóbb a loearnoi szerződésekben is az az intézkedés foglaltatik, hogy az ilyen döntő­biróság elnökét minden esetben a svájci köz­társaság elnöke nevezi ki. Ha tehát Német­ország megelégszik ilyen biztosítékkal, akkor mi is megelégedhetünk ugyanilyen biztosí­tékkal. Harmadik érve is van a hivatalos aggoda­lomnak, nevezetesen az, hogy ennél a konven­ciónál sokkal hatályosabban lehet ezeket a kérdéseket! »en deux« rendezni, azaz a közöt­tünk és az illető utódállam között kötendő külön szerződésben. Elvben megengedem, hogy igy van, csakhogy tudjuk jól... (Zaj a középen.) Elnök: Csendet kérek! Lukács György:... hogy az utódállamok­kal való szerződéskötéseink milyen nehézségek­nek vannak alávetve. (Zaj a balközépen.) Elnök: Csendet kérek! Lukács György: Tudjuk, hogy mindunta­lan megindítjuk azi ilyen eljárásokat, ezek minduntalan félbeszakadnak és újra kell kez­deni őket; szóval az ilyen elintézés az ad grae­cas calendas való Eltolódást jelenti. Már pedig a mi volt honfitársaink' szempontjából ezeknek a kérdéseknek eldöntése nagyon is sürgős, ezt tehát elhalasztani ujabb szerződéskötések ide­jére, — amely szerződéseket majd külön-külön fogunk kötni az egyes államokkal — nem le­het és nem szabad. Mert ha arra az időre vá­runk, amig ez bekövetkezik, addig a mi sze­rencsétlen volt honfitársaink teljesen elzülle­nek, és nem lesz majd kiről és kinek érdekében intézkedni. Mindezekből azt a konzekvenciát vonom le, hogy ez a római konvenció általunk sürgősen ratifikálandó volna, és felkérem a t. külügyi kormányt, hogy a konvenciót mielőbb terjessze a nemzetgyűlés elé, hogy annak sürgős rati­fikálása megtörténhessék. (Helyeslés jobb felől ) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Ezekután még röviden kivánok foglalkozni az úgynevezett keleti Locarno kérdésével. (Halljuk! Halljuk!) Locarnoban Németország határbiztositási és arbitrageszerződésre lépett a maga szomszédaival. Keleti Locarno alatt azt értem, hogy ugyanezt kellene nekünk is megtennünk a mi szomszédainkkal. Nekünk azonban ^tekintetben igen lényeges megkülön­böztetést kell tennünk. Arbitrageszerződésekre, azt hiszem, készséggel léphetünk minden utód­állammal és talán nincs Magyarországon senki, aki ne helyeselné azt, hogy az utód­államokkal olyan szerződéseket kössünk, ame­lyek szerint a közöttünk fenforgói vitás, kérdé­sek nemzetközi döntőbíróságok elé terjeszten­dők és ezek által intézendők el. Egészen más azonban az álláspontunk és az álláspontom az úgynevezett határbiztositási szerződésekre vonatkozóan. Igaz, hogy a tria­noni határokat kétszer is elismertük. Először akkor ismertük el, midőn a trianoni szerződést kényszer folytán aláirtuk. Azonban ebből hi­met varrni a jövendőre nem lehet, mert kény r szerből irtuk alá azt a szerződést és akkor el­lenállnunk, Magyarországnak végveszedelmét jelentette volna. Amidőn a Nemzetek Szövetsé­gébe beléptünk, másodszor is elismertük a trianoni határokat, mert magunkévá tettük a nemzetek szövetségének paktumát és ezzel magunkévá tettük a paktum 10. §-át is, amely azt mondja, hogy a nemzetek szövetségének tagjai kötelesek a nemzetek szövetsége minden tagjának területi épségét és jelenlegi politikai függetlenségét tiszteletben tartani. De ugyan­akkor, amikor a paktum 10. §-át magunkévá tettük, magunkévá tettük ennek 19. %-kt is, amely azt mondja, hogy a Nemzetek Szövetsé­gének közgyűlése időnkint felhívhatja az egyes nemzeteket arra, hogy tegyék ujabb megfonto­lás tárgyává az alkalmazhatatlanoknak bizo­nyult szerződéseket, valamint az olyan nem­zetközi állapotokat, amelyeknek fentartása a békét veszélyeztethetné. Már most kérdezem én, vame a világon szerződés, amely alkalmazhatatlanabb volna, mint a trianoni szerződés! (Ugy van! jobb felől.) És vannak-e a világon nemzetközi állapotok, amelyeknek fentartása inkább veszélyeztetné a békét, mint a trianoni diktátum! (Ugy van! jobbfelöl.) Amidőn tehát mi a Nemzeteik Szö­vetsége paktumának 10. §-át, amely a párizsi határok állandósitására törekszik, elismertük, ugyanakkor magunkévá tettük azt a másik szakaszt is, amelyet én a revizió szakaszának nevezek, és annalyben egyenesen fel van hiva a vilájgi figyelme arra, hogy az alkalmazhatat­lanná vált szerződéseket és azokat a nemzetközi jogviszonyokat, amelyeknek fentartása a bé­két veszélyeztetheti, revideálja és módositsa. (Ugy van! jobbfélől.) Mi tehát a revizió kikötése ellenében fogad­tuk el a második alkalommal a trianoni hatá­rokat. Ez a revizió a mi nyilt programmunk, ebbe a programmba ütköznék tehát bele az. ha ujabb biztositást adnánk szomszédainknak a trianoni határok tekintetében ilyen fentartás nélkül. (Ugy van! a jobboldalon. — Pintér László: Joglemondás volna!) Ennélfogva, amig egyfelől arbitrage-szerződéseket igenis kell kötnünk az utódállamokkal, addig másfelől ha­tárbiztositási szerződéseket kötnünk nem sza­bad. (Ugy van! jobbfélől.) Ugyanezt az eljárást követte egyébként Németország is keleti szoim­szédaival, Franciaországgal és Belgiummal szemben lekötötte ugyan a versaillesi határo­kat, de Lengyelország-gal és Cseh-Szlovákiával szemben ezt nem tette, mint ahogyan nekünk sem szabad ezt megtennünk az utódállamokkal szemben. (Szabó Zoltán: Nem is fogjuk meg­tenni !)_ Fejtegetéseimnek végére jutottam. Mielőtt azonban befejezném szavaimat, még röviden foglalkozni kivánok azzal az észrevétellel, amely szintén a trianoni határokra vonatkozik. Ez az észrevétel t. i. az, hogy vájjon egy esetleges európai államszövetségben való össze­tömörüléssel nem kötnők-e le magunkat vissza­vonhatatlanul a trianoni határokhoz! Az imént voltam bátor ezzel az európai államszö­vetséggé, államcsoporttá való szervezkr» éssej bővebben foglalkozni s ehhez kivánom most kapcsolni fejtegetéseimet. (Halljuk! Halljuk! jobbfélől.) Az én nézetem az, hogy egy ilyen szövet­ségben való tömörülés egyáltalában nem örö­kitené meg a trianoni határokat, sőt azokat sokkal lazábakká tenné. Bátor vagyok ezt a fel­fogásomat a következőkkel indokolni. Ha egy ilyen államesoporttá tömörülne össze Európa, akkor ez mindenekelőtt jelentené az európai vámuniót, (Ugy van! jobbfélől.) vagy legalább is az ehhez a vámunióhoz ha­sonló, ehhez közeledő állapotot; a vámhatárok tehát elesnének. Jelentené ez az összeszöyetke­zós azt is, hogy az intereurópai közlekedés tel­jesen szabaddá tétetik, hogy az utlevélkényszer megszüntettetik, hogy a személy- és árufuva­rozásnak a határokon való feltartóztatása

Next

/
Thumbnails
Contents