Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. : sok idő telt el, a hatóságok, ugy látszik, nem sietnek ennek az ügynek a tisztázásával. Minthogy több százmillió koronáról van szó, ezt az ügyet a minister m* figyelmébe ajánlom, és, amennyiben a minister ur részéről kedvező választ és megnyugtatást nem kapnék, akkor az összes adatokat, teljes részletességgel, egy interpellációs napon fogom a nemzetgyűlés elé hozni. Ugyancsak figyelmébe ajánlom az igen t. pénzügyminister urnák a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara emlékiratát, amelyet rendkívül nagy szakértelemmel és uj gondolatok fölvetésével állítottak össze és amely uj közgazdasági és pénzügyi politika inaugurálását várja az igen t. minister úrtól. Nekem mm az a véleményem, mint ami at, minister uré, — bár nagyrabecsülöni az ő egyetemi tanári tudását, — hogy egy ország gazdasági jólétéhez feltétlenül hozzátartozik az, hogy a budgetje teljesen egyensúlyban legyen, hogy annyi legyen a kiadás, mint a bevétel, ha ennek elérése olyan katasztrófák, áldozatok és szenvedések árán történik, mint amilyenek az utóbbi esztendőben Magyarországon tapasztalhatók voltak. T. Nemzetgyűlés! Számszerű adatokkal bizonyítva, hozták föl már itt a; nemzetgyűlés előtt azt, hogy hány csőd, hány fizetésképtelenség történt. Elmondottuk már nem egyszer, hogy Magyarország ma Európában az öngyilkosok száma tekintetében a legmagasabb helyre emelkedett. Rámutattunk arra, hogy milyen tömegnyomor van ma, nemcsak a munkásnép között, (Ugy van! a szélsőbaloldalon) hanem tulaj donképen a középosztály, az intelligencia körében is, (Ugy van a bal- és a szélsőbaloldalon.) és ezt a kormány B-listákkal és a szanálási akciók további könyörtelen végrehajtásával nem tudja eltüntetni és megszüntetni. Tenni kell itt valamit. Valami uj gondolatot kell megvalósítani, és a minister úrtól s tanácsadóitól várjuk hivatalosan is azt, hogy ebben a tekintetben kezdeményező lépéseket tegyenek, hogy ez a szegény, szerencsétlen ország ne legyen az öngyilkosok országa. Ha nem tudnék rámutatni másra, csak arra, hogy most az utolsó vasárnapon is 19 öngyilkosság történt Budapesten, a székesfővárosban, ez maga már meg kell döbbentsen minden józan gondolkozni tudó embert. Ma ïïiÊti* BJ lcikcistalanság és a kenyértelenség annyira magas fokra hágott, hogy — ugy látszik — külön hivatalt kell felállítani, külön személyzettel a Duna partjai és a hidak szegélyén, amely megakadályozza az öngyilkossági szándékok végrehajtását. Ebben az iországíbam ahol a földmivelő lakosság jelentékeny részét idegen emberek, idegen ügynökök pénzszerzés okából igyekeznek kilopni innen és ezt az eleven, drága magyar emberi életet Kanadába akarják kicsempészni, hogy ott keressék meg kenyerüket, ahol a hivatalnokcsaládok az utolsó jegygyűrűt lehúzzák ujjúkról, a párnát kiveszik a fejük alól, a paplant beteszik a zálogházba, ahol az emberek már ott állnak az éhínség

1 előtt, ahol megtörtént tegnap az, hogy a salgótarjáni medencéből 3—4000 munkás elindult uj hazát keresni, mintha Ázsiából újból jönnének földrengés következtében, mert kénytelenek voltak rügyeket enni az erdőben, nem lévén élelmezésük, ebben az országban tenni kell valamit, valami uj rendszert kell kitalálni, ha fenn akarják tartani a kapitalizmust, valami olyan dolgot kell produkálni, ami nem kollektivizmus, nem kommunizmus, nem nihihizmus, de mégis olyan kapitalista-rendszer, amely megmenti az emberi életet, a munkást a mindennapi falat kenyérhez juttatja. Mindezeket a kérdéseket, ugy látszik, nemcsak magunk vitatjuk meg és nemcsak clZ cl számtalan levél, amely hozzánk érkezik, amely mind elfogadható ideákat ad. Én pl. a hadikölcsön-kötvényekkel kapcsolatban rámutatok Paczner Jenő ideájára, aki egészen elfogadható és teljesen szabályszerű módot jelöl meg arra, hogyan lehetne a négymilliárd koronát kifizetni, a hadikölcsön-kötvények címleteit aranyban valorizálva a tulajdonosoknak megfizetni. Rámutatok a budapesti iparkamara egy nagyszerű elaboratumára, amelyben számtalan gondolat van olyan, amely a minister urnák Ariadné-fonalként szolgálhat arra, hogy ezen az utón tudjon életet, építést, elevenséget, gazdasági lehetőségeket teremteni, hogy az emberek ezreit, tízezreit, százezreit megélhetéshez juttassa. Már régen megmondották, hogy a politika az egzigenciák, a kifejlődések, az összeegyeztetések tudománya, de sohasem volt annyira az életnek, a kenyérnek tudománya, mint ma a háború után. Nagyon jól tudjuk, hogy Angliában ma 2 millióra, 2 és % millióra felmegy a munkanélküli munkások száma, de viszont azt is tudom, — és ezt ismételten a minister ur tudomására adom, — hogy ezeknek az állam akkora munkanélküli segélyt ad, hogy a Matin humoros tudósításokat közöl Parisban arról, hogy az angol munkanélküli munkások a munkanélküli segélyeikkel átmennek Parisban, ott pezsgőznek és elegáns életet élnek. Az angol állam tehát, hogy munkanélküli munkásain segítsen, munkanélküli segélyeket ad olyan nagy mértékben, hogy ezek az emberek képesek idegen állam területére menni és ott a jólét karjai között várják meg azt az időt, amikor Angliában ismét munkaalkalomhoz tudnak jutni. Ez szociális politika. Ha egy olyan állam, mint a konzervatív, a feudális Anglia, a munkáskérdést meg tudja oldani, ha egy olyan állam, mint a világ ura, Anglia, amelynek 500 milliónál több adófizető polgára van, ezeket a kérdéseket rendezni tudj cl S clZ általános titkos választójog bevezetése után nem omlott össze, hanem ez csak arra volt alkalmas, hogy még jobban megerősödjék ugy a háborúban, mint a békében és most a háború után is olyan politikát tud csinálni, amely MacDonaldot és a többiekeket mégis csak rákényszeríti arra, hogy a kormánnyal együttesen vigyék az állam ügyeit, akkor ez a 8 milliós Magyarország, illetőleg annak kormánya az agrár Magyarországon feltétlenül tud olyan viszonyt teremteni a munkások és munkaadók, a tőke és a munkás között, hogy mindkettő megtalálja a maga számítását, mindkettő meg tudjon szépen élni. Nem ugy kell a bizottságoknak működniök, mint a drágasági bizottságnak, amelyet a kormány mint egy mentőövet odadobott a háborgó tengerbe, hogy magának a bizottságnak felállítása 22.000 aranykoronába került, működéséből kifolyólag egyáltalában semmit nem tudunk látni, hogy hozott volna valamit. (Dréhr Imre: A drágasági bizottság 22.000 aranykoronába kerüli) Igen, azok a kiadások, amelyek ezzel kapcsolatban előállottak. (Dréhr Imre: Talán a takarékossági bizottsági) Igen, a takarékossági bizottság. (Dréhr Imre: t Az egészen más!) Takarékosságot ugy elérni és a drágaságot ugy letörni, hogy egy uj bizottságot találunk ki, mely még ujabb terheket rak az ország nyakába, nem találom bölcsnek, helyénvalónak. Egy lélektani dologra mutatok rá, amelyről a görög bölcs annakidején azt je-