Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

A nemzetgyűlés 540. ülésé 1Ô26. évi április hó 28-án, szerdánk lakomákat rendezzen egy-egy napon, amikor más államok követei is megjelennek ott, hanem ellenkezőleg gyakorlati haszna és értelme kellene hogy legyen azoknak a költségeknek, akár főúr, akár pedig polgárember vállalkozik annak a követségnek vezetésére vagy szolgálatára. A cél az volna, hogy ezek az urak reális hasznot jelentsenek az országnak, ismertessék meg Magyarország szociális és gazdasági helyzetét, geográfiai, etnográfiai és technikai haladását, nemzetközi vásárokat létesitsenek, igyekezzenek a magyarországi ipari termékeket abban az országban elhelyezni, szóval ügynökei és ideális értelemben igazi kifutófiui legyenek a magyar gazdasági érdekeknek. Ezenfelül a banketteken ékes francia stilusban, a stilvirágok koszorúba fonásával is folytathatják működésüket, hogy ugy tegyenek, mint ahogy Talleyrand mondotta a diplomáciai művészetről, hogy az nem egyéb, mint a gondolatoknak szavakkal való eltakarása és megtagadása. Nekünk tehát a külpolitikai akcióknál gazdasági veszedelmeket kell elháritanunk, az érdekelt szálakat kell megszereznünk és földerítenünk és rokonszenveket kell Magyarország iránt támasztanunk. A külpolitikának alaptétele legyen az őszinteség és a magyar érdekek szolgálása. Szükségesnek tartom kimélyíteni a szövetséget a lengyelekkel, szükségesnek tartanám a demokratikus országokkal a barátságos viszony fenntartását és aláhúzását. Szükségesnek tartanám, ha valamiképen most a frankbotrány után is, főleg Franciaországgal megteremtenénk egy olyan harmóniát, amely nélkül ma Közép-Európában nehéz egy országnak boldogulni. Ott van kezünkben Millerand kísérőlevele. Millerand ugyan ma nem olyan nagy személyiség Franciaországban, amilyen volt annakidején, mikor azt a levelet aláirta, mindazonáltal van egy erkölcsi zálog a kezünkben és ennek a levélnek birtokában meg lehet indítani az akciót, hogy a trianoni békét megváltoztassák. T. Nemzetgyűlés! A kormányt támogató képviselő urak közül egyik képviselőtársam beszélt arról, hogy a jugoszláv és olasz érdekeltséggel kell egy politikát bevezetni, amiből én azt látom, hogy a kormány komolyan foglalkozik ilyen orientációival. Ezt az orientációt, amely Rómát, Belgrádot, Parist, esetleg Paris kihagyásával ezt a két nagyvárost és Budapestet akarná közös nevezőre hozni, mindenesetre olyan dolognak tartom, amely (különösen katonai és gazdasági tekintetben Magyarországnak nem volna ártalmára. Még ha egy ilyen akciónak megindítása, időközben valamilyen szerződés utján elsekélyesedik, vagy felfordul is, még azt is elviselem és megértem, csak azt akarnám, hogy a kormány csináljon már valamilyen akciót, orientálódjék valamilyen tekintetben, mert a teljes tétlenséget, energiátlanságot, megnyugvást és mozdulatlanságot halálnak tartom. Minél több ideig tartja béklyóban ez a lelkeket és az ország politikáját minél tovább tartja ebben a mozdulatlan állapotban, annál nagyobb veszedelmet jelent ez az országra nézve. Ezzel a külpolitikai kérdéssel kapcsolathan bátor leszek rámutatni arra, hogy gróf Széchenyi Viktor képviselőtársam őrgróf Pallaviçini György képviselőtársunk bíeszéde alkalmával, mikor arra kérte a kormányt, hogy vádjainak tisztázása tekintetében állitsa őt a bíróság elé, a' vádlottak padjára és indítsa meg vele szemben a birói eljárást, azt kiáltotta közbe, hogy: »Ez egy magyar főúr! Ilyén ina'gyár főurakból nem kérünk!« Én nem kívánnám a magyar főurak egymásközti harcát elintézni, de egy dolgot feltétlenül szükségesnek tartok hangsúlyozni, és ez az, hogy az igazság felderítése soha ellenkezésbe nem jöhet a magyar érdekekkel. Csak azt mondom, hogy báró Jósika Sámuel 1848-ban egy előteresztést intézett a bécsi kamarillához, melyben javaslatot tett arra vonatkazólag, hogy Magyarországon Kossuth Lajos szabadságmozgalmát hogyan kell letörni és lehetetlenné tenni: fel kell lázítani Jellasichot és a nemzetiségieket s a nemzet szabadságmozgalmát lehetetlenné kell tenni. Ezt egy magyar ember tanácsolta, egy főúr, ezt a tanácsot egy magyar ember adta az osztrák császárnak, de azért, mert ez magyar ember volt, semmiféle ekom nincs lelkesedni a báró Jósika Sámuel-féle magyar emberekért. Én azt mondom, hogy sokkal inkább szolgálták a magyar nemzet és a magyar nép érdekeit azok a mágnások, mint Batthyány és a töblbi mágnás, akik odaálltak Kossuth mozgalmához. Kossuth mozgalmának célja a magyar nép politikai és gazdasági felszabadítása volt, ellenben Kossuth mozgalmának elgáncsolása a bécsi centrális hatalomnak volt a megerősítése. Ha választani kell a két államférfiú között, Batthyány között, akit kivégeztetett a császár és báró Jósika Sámuel között, aki a császár kegyeit élvezte s akinek bizonyára néhány ordót is akasztottak a mellére, akkor minden megemlítés és megjegyzés nélkül azt mondom, hogy Batthyány volt az, aki az igazság és a magyar nép érdekei mellett volt, mert odaállt a magyar nép érdekei mellé és a^ magyar mágnás szép vonásait épen abban látom, hogy ő osztályérdekeinek megtagadásával is mindig a magyar népmozgalmak mellé áll és azokat igyekszik támogatni. (Dénes István: Ritkák, mint a fehér holló!) Mint ahogy helytelenül cselekedett Szabó Sándor t. képviselőtársam is, aki Andrássy Gyulának szemére vetette, hogy neki olyan rokona van, mint Károlyi Mihály, épen annyira helytelen volt gróf Széchenyinek a megállapítása is, hogy ő ilyen magyar főúrból, mint Pallavicini, nem kér, azért, mert ilyen politikát szolgál. Ma a politikai kérdésekben lehetnek felfogások, kell is, hogy legyenek, ezek a felfogások összeütközhetnek, de hogy melyik politika szolgálta az ország és a magyar nép érdekeit, e tekintetben mi csak azt tehetjük, hogy rábizzuk majd az utókorra s az utókor fogja majd eldönteni azt, hogy melyik politika volt igazán a magyar nemzet érdekében való. Nekünk egymás politikai véleményét tiszteletben kell tartanunk és nem szabad olyan személyes invektivákkal támadni valakit, mint amilyen támadásokat látunk itt a nemzetgyűlésen, mert hiszen nemcsak a szociáldemokrata képviselők ragadtatják el magukat beszédeik közben, hanem az arisztokrácia jelenlévő tagjai is a legélesebb személyes invektivákkal támadják ellenfeleiket. Ez a harc nagy harc és ha mindent lehámozok erről a nagy harcról, amely ma az ellenzék és a kormányt támogató pártok között folyik, végeredményében azt kell megállapítanom, hogy ez még sem csak nacionalista harc, hanem a tőke és a munka harca s ha ebben a harcban néhány mágnást, — nagyon keveset látok — aki azt mondja, hogy általános választójog kell, az arisztokraták támadnak, akkor én mégis csak azt mondom, hogy az ország érdekében ezek a mágnások nagyobb szolgálatokat tesznek, mint azok a mágnások, akik a