Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-540
50 A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. sokat dolgoztatnak, gondoskodniuk kell ezekről a munkásokról akkor is, amikor nem tudnak nekik munkát adni, s még mindig nem terjesztette be ezt a törvényjavaslatot, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mindaddig, amig nagy számban lesznek munkások, szükség van arra, hogy ezeket a munkásrétegeket a legnagyobb bizonytalanságnak ne tegyék ki. Emlékeztetek Napóleonra, aki annak idején, amikor munkanélküliséget jelentettek neki azt mondotta, hogy Parisban bontsák le a palotákat és épitsék fel újból, akár szükség van rá, akár nem, csak azért, hogy a munkásokat munkához tudják juttatni. Számtalanszor hangzott itt el felszólalás és interpelláció e tekintetben, hogy a ministeri ur az építőipar meginditását szorgalmazza. Valóban ő ezt meg is kezdette, azonban sajnos, borzasztóan szomorú és kétségbeejtő eredményekkel mindaddig, amig házikezelésben építettek. Csak arra a skandalumra kell itt reámutatnom, amelyet a Bethlen-udvar felépítése okozott, amelynek épitése körül történt hibákat magam voltam bátor először itt a nemzetgyűlésen szellőztetni. Nagy örömömre szolgált, hogy a kormányt támogató képviselő urak közül egy szakember, egy szaktekintély, Petrovácz Gyula t. képviselőtársam nemcsak, hogy alátámasztotta és helyeselte beszédemet s annak adatait és okfejtéseit, hanem még ujabb adatokat és okfejtéseket is hozott ide és kimutatta, hogy azért az összegért, amelyre a Bethlen-udvar felépítéséhez szükség volt, pont két Bethlenudvart lehetett volna felépíteni, és kimutata szakszerüleg, hogy annyi hamis fuvartételt számitottak fel, hogy a hamis fuvarokkal az egész Gellérthegyet el lehetett volna száll itani a helyéről. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) A minister ur levonta a konzekvenciákat, amennyiben kijelentette, hogy szakit az állami lakások építésével és kitalálja a módját annak, hogy egyeseket fog segíteni kölcsönökkel, adóelengedésekkel és máskép, avégből, hogy házakat tudjanak építeni. Azonban annak ellenére, hogy törvényt hoztunk három év előtt, amelyben a budapesti pénzintézeteket, bankokat, takarékpénztárakat nagyobbarányu állami támogatásban részesitettük, mert kijelentették, hogy ők bizonyos záros határidő^ alatt ennyi és ennyi lakásból és szobából álló házakat fognak fölépiteni, (Zsirkay János: Kétezer lakást vállaltak) ugy tudom, hogy méa? a felét sem építették fel. (Zsirkay János: Kijátszották az államot, a pénzt felvették!) Igen, a pénzt felvették és elköltötték, épületeket és lakásokat azonban nem épitettek. Kellene valami büntető szankciót alkalmazni ezekkel a pénzintézetekkel szemben, hogy épitsék meg ezeket a házakat, amelyekre Budapesten olyan nagy szükség van, mert mindaddig, mig elegendő lakás nem' áll rendelkezésre, mig a lakásviszonyok tekintetében a szükséges fluktuáció be nem következik, a lakásokat Budapesten nem lehet felszabadítani, mert a szegény hivatalnoksereget és munkásságot dobnók oda a lakástulajdonosok karmai közé, hogy őket megfojtsák. Kivánom és kérem a minister úrtól, hogy a munkásbiztositásról és betegsegélyezésről nyújtson be törvényjavaslatot. Kivánom, hogy az állami lakások épitése tekintetében jöjjön egy olyan megoldással, amely mindenkinek az igényét ki fogja elégiteni. Kivánom a betegápolási pótlékok felemelését és kivánom — ami legfontosabb — azt, amit már annyi alkalommal szóvá tettünk ellenzéki oldalról, hogy a hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak ügyét véglegesen törvényhozási utón rendezzük. Igaz ugyan, hogy a minister ur a 100%-os hadirokkantak ügyét rendezte, amennyiben ezeket nagyobbarányu illetményben részesitette, azonban ugyanakkor, amikor a 100%-osoknak magasabb illetményt utalt ki, amely azonban — közbevetőleg legyen mondva — még mindig csak negyedrésze annak, amit Ausztriában és Németországban kapnak, ugyanakkor a községi elöljáróságok utján felszólítást intézett a kormány a 25—30%-os rokkantakhoz, hogy bizonyos összegben egyezzenek ki és mondjanak le rokkant járulékaikról. Én ezt nagyon kegyetlen intézkedésnek tartom, mert azok előtt, akiknek rokkantsági százaléka nem éri el a 100 vagy 50%-ot, megcsillogtatni a lehetőséget, hogy a nagy pénzhiány idején bizonyos összeget kaphatnak s igyekezni rábirni őket ennek elfogadására, hogy ezzel a kormányt, az országot mentesítsék a velük szemben fennálló kötelezettségétől, ezt én nem tartom méltónak sem a kormányhoz, sem a rokkantakhoz. Ezeket a kérdéseket jóakarattal, szeretettel és megértéssel kell elintézni. (Ugy van! balfelöl.) És ha Németország, amely ipari állam, amely hadisarcot fizet s amelynek legyőzetése még sokkal súlyosabb helyzetet teremtett reá nézve, mint Magyarországra az ő legyőzetése, körülbelül 150%-kai nagyobb mértékben tudja a rokkantak igényét kielégíteni és ugyanezt teszi Ausztria, amelynek életképessége egyik napról a másikra kétséges és mindig óriási összegeket tud ezzel az életképtelenségével az ententetől kipumpolni, akkor miért ne tenné meg ezt az agrár Magyarország, miért ne hozna áldozatot^ az elesettek hozzátartozóiért és a rokkantakért és hogy tudja összeegyeztetni a nemzeti becsülettel, hogy ezek a katonák, akiket a költők félistenekhez hasonlitottak s akikről ódákat zengtek a háború poklában tanúsított hősiességükért, kénytelenek verklit venni a kezükbe, kimenni a Erzsébet-hid sarkára és az utcasarkokra, kénytelenek koldulni, vagy árusítással foglalkozni, amely utóbbi azonban nem annyira kereskedelem, mint inkább megpumoolási szándékot takar. T. Nemzetgyűlés! Nem szabad ezeket a hadirokkantakat igy kezelni, erre pénznek kell lenni. A hadikölcsönkötvényeknél is kimutattam, hogy van megoldási mód és kell áldozatokat hozniok (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) azoknak, akik nem voltak katonák, akik a háború alatt meggazdagodtak és valóra kell váltani azt a többször elfogadott határozati javaslatot,^ hogy a háborús vagyonokat nagyobb mértékben fog*ja az államhatalom igénybevenni. Mindez azonban nem történt meg és egyáltalában semmi sem történik atekintetben, hogy a hadirokkantak kellő ellátáshoz jussanak és hogy azoknak a szegény kisembereknek százezreiről, akik mindenüket odaadták kölcsönkép az államnak, abban a tudatban, hogy az állam, mint jó adós. vissza fogja, majd fizetni ezeket a kölcsönöket, szintén gondoskodás történjék, mert addig irredentizmusról, feltámadásról beszélni, a magyar Hiszekegyet szavalni és jobb jövőben reménykedni nem lehet. Én a magyar jobb jövőt, a magyar feltámadást, a magyar élet megszületését, a régi szentistváni határok megelevenedését nem látom máskép lehetségesnek, mint kizárólag a magyar belpolitikának erőteljes szociális és flemokratikus kiépítésével. (Ugy van! balfelöl.) Ha a kormány átlátja, hogy magát a népet, a küzdő, verejtékező, dolgozó magyar nénet kell megerősiteni gazdaságilag, akkor sokkal na-