Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-544

Ä nemzetgyűlés 544. ülése 1926. évi május hó 5-én, szerdán. 329 végső Ítéletből is, hogy sohasem engedte magát politika által befolyásoltatni, sem utasítás alakjában, sem egyéb alakban. De ha valaki képes arra, hogy a külföld előtt a magyar biróság pártatlanságába vetett hitet ingassa meg és ilyenmódon kikényszeritse a francia ministerelnöknek azt a nyilatkozatát, hogy ha a magyar biróság Ítélete a frankügyben nem lesz megfelelő, akkor majd nemzetközi forumot fognak keresni, és ha megtörténhetik az, hogy a mi életünkben, gazdasági küzdelmünkben — és itt elsősorban a nyomorgókra, szükölködőkre és nélkülözőkre célzok — a birói Ítélkezést, mint életünk sokszor ultima ratio-ját nem fogjuk a pártatlanság féltett kincseként kezelni és nemzeti érdekként őrizni, akkor egész belső konszolidációnkat fogjuk veszélyeztetni. (Propper Sándor : Kezdje meg ön ! Mondjon le az elnökségről ! — Fábián Béla : Politikus ne legyen biró !) Einök : Fábián Béla képviselő urat másodszor is kénytelen vagyok rendreutasitani. Wolff Károly : A magyar biróság nem ismeri a napi politikát. Azt pedig nem fogadom el, hogy a nemzet bázisát képező nemzeti érdekek és keresztény erkölcs szem előtt tartása a biróság előtt politika lehessen. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Briand nyilatkozata a legdöbbenetesebb jelenség. Csonkák vagyunk, megnyomorítottak bennünket, de igazságügyi szuverenitásunk vitán felül áll a nemzetek életében. Igenis, tiltakoznia kell a magyar biróságnak, és én is, •— mint egyik szerény tagja ennek a karnak (Propper Sándor: Nem is olyan szerény !), aki teljes függetlenséggel állok e tekintetben — lelkem mélyéből tiltakozom az ellen, hogy egy külföldi állam, amely mindenesetre nagy súlyt fektet saját szuverenitásának megoltalmazására, amikor területünk kétharmadrészének elvétele ellenében állítólagos nemzeti szuverenitásunk csábjelszavát dobták oda nekünk az igazságtalan békének Ítélőszéke előtt, akkor még ezt az utosó foszlányát is függetlenségünknek, saját birói, igazságügyi szuverenitásunkat kétségbevonja azáltal, hogy feltételezi, hogy a magyar biróság nem pártatlan Ítéletet fog hozni és igy nemzetközi Ítélőszék elé lesz kénytelen menni. (Ugy van! jobbfelől.) Haller István képviselőtársam részletesen nyilatkozott ebben a kérdésben, de én soha alkalmasabb időpontot nem találok, mint az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalását arra, hogy tiltakozzam ilyen feltevés ellen. Nem volna e nemzet érdemes az önálló létre, ha nem volna belső ereje, hogy ilyen kísérlettel szemben, mint egy ember álljon talpra és kiáltsa oda Európa ítélőszéke elé hangos tiltakozását. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) Ha a magyar birói kognicióra ilyen nagy súlyt fektetünk — aminthogy fektetünk — csak mint mellékjelenség és nem mint főcél jelentkezik a birák anyagi helyzetének kérdése. Már többször szólaltam fel ebben a kérdésben ezen a helyen, de mindig abban a tudatban szólaltam fel, hogy nem egyéni érdeket védelmezek, hanem közérdeket, (Fábián Béla : Ugy van !) mert a magyar biróság abszolút anyagi függetlensége legelsőrendű közérdek. Már sokszor kimutattam, hogy ha ultima ratio ez a birói ítélet a szűkölködők, nélkülözők és igazságot keresők tábora előtt, ezt az ultima ratiót csak olyan szájból hallhatjuk, amely az ő függetlenségével eleve meg van óva mindenféle emberi gyengeségek érvényesülésének lehetősége ellen. Nem akarom ezzel azt mondani, mintha ugyanez a mérték a köztisztviselők egyéb karára is ne vonatkoznék. Sohasem akartam a birák érdekeiért ugy küzdeni, hogy egyidejűleg sújtsam vagy sértsem a közszolgálati alkalmazottak érdekeit. De a közszolgálati alkalmazottak minden kategóriájának épen olyan utolsó fóruma a biróság, mint a legkisebb jogkereső egyednek. Végeredményben látom egész belső életünkben, hogy olyan kérdések elbírálásánál, amelyek nem is eminens birói feladatok, mindig a birói eljárást veszik elő. Nagy aggodalommal láttuk például az egész lakáskérdésnek a bírósághoz való utalását. Ez ominózis ügy, amelyet politikamentesen nem lehet kezelni s abban a pillanatban, amikor politika jön bele, a birói eljárás természetszerűleg már nem tud mindenkit kielégíteni. Ezért fektetek súlyt az abszolút politikamentes, független és páratlan magyar birói eljárás biztosítására. Ebben a tekintetben nem ismerek politikát, mert az igazságban nincs politika. Nem ismerek relativ igazságot s épen ezért törekedjünk olyan igazságra, amely lelkiismeretünkkel egyedül összeegyeztethető. Látjuk tehát, hogy az élet mindenféle részébe belevonják a birói eljárást. Most is, hogy törvényes eljárásokat kontemplálunk a választójog kérdése, a munkásbiztositás kérdése, a munkások és munkaadók közötti jogviszonyok rendezése tekintetében, mindig ultima ratio a magyar birói eljárás. Végeredményben bármilyen kritikát hallottam is a nemzetgyűlésben, — hiszen a politika szenvedélyes hullámai sokat kikezdték itt a nemzetgyűlésen — de még a legnagyobb kritikánál is láttam, hogy ők is azért a bíróságba vetett hitet, mint ultima ratiót, szem előtt tartják. Még ebben a teremben is minden kritika végső eredményben koncedálta a magyar birói eljárásba vetett hitet. Ilyen körülmények között eminens érdek» hogy a birói kar anyagi függetlenségét megoltalmazzuk. Ha nem oltalmazzuk meg, talán olyan kinövéseket fog mutatni az emberi gyengeség, amelyek súlyos érdekeket sértenek. Ilyen szempontból nézzük mi birák és nézte általában az egész magyar birói és ügyészi kar a státusrendezés kérdését. Nagyon sajnálom, — aminek Szilágyi Lajos képviselőtársam tegnap itt hangot adott — hogy a rideg pénzügyi érdek a státusrendezést kikezdte. A státusrendezés tekintetében kétségtelenül bizonyos dekadenciát kell megállapítanunk. Megint a magyar birói kar pártatlanságát és a nélkülözésekben való rendithetetlenségét mutatja, hogy még mindig reméli az illetékes tényezőktől sérelmeinek orvoslását. Az igazságügyminister urat aposztrofálta tegnap Szilágyi Lajos képviselő ur. Vagyok annyira független, — azt hangsúlyozom — hogy ha az igazságügyminister ur ténykedésében kifogásokra látnék okot, ennek hangot adnék itt a nemzetgyűlésen. Sohasem fogom egyéni függetlenségemet elfojtani a nemzetgyűlés termében sem, és épen ebből kifolyólag meg kell állapitanom, hogy az igazságügyminister ur a maga részéről velünk egyetemben, valóban mindent elkövetett ennek az elvnek érvényesülése érdekében. Küzdött, anketezett, minden tekintélyének latbavetésével. Nem lehet tehát őt hibáztatni ebben a részben ugy, mint Szilágyi Lajos képviselőtársam hibáztatta, hogy ami történt, az ő ministersége alatt történt. Történetileg tényleg akkor történt, de nem az ő egyéni működésének következtében. A szanálás, az állam pénzügyeinek rendbehozatala könyörtelen teprő volt, amely végigsepert talán sok jogos érdeken, talán nem is indokoltan, talán túlontúl szigorúan is. A takarékosság sokszor nagyobb ártalmat jelent a nemzet életében, mint az okosan alkalmazott kiadás. ( Ugy van ! Ugy van! a balközépen, a bal- és a szélsőbaloldalon.) A státus kérdésében a fiskális-érdek tényleg lerontotta a birói és ügyészi kar jogos érdekeit. A minister ur már ugyanitt kijelentette — meg vagyok győződve róla, hogy újra ki fogja jelenteni, —