Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-543

3-12 Â nemzetgyűlés 543. ülése 1926. évi május hó 4-en, kedden. olyan, amelyek az előző költségvetés adataival egyeznek. Ezek előrebocsátása után leg-yen szabad utalnom arra, hogy már a ministerelnökségi és kisebb tárcáknál tartott előadói beszédemben is hangsúlyoztam azt, hogy az utóbbi négy költségvetés sziámolási egységének folytonos változása, a 6500-as szorzószám, a 17 ezres szorzószám, az aranykorona, a papirkorona és most a pengő a költségvetéssel alaposabban foglalkozókat és az előadókat tényleg igen nehéz helyzetbe hozza az abszolút számokkal való operálás szempontjából. Épen ezért helyesebbnek tartom itt is inkább a százalékos öszszehasonlitás rendszerét követni, de természetszerűen ott, ahol elkerülhetetlen, az abszolút számokat is jelzem. Hogy tisztán lássuk az igazságügyi költségvetésnek az általános költségvetés kereteibe való beilleszkedését, kénytelen vagyok összehasonlítást tenni elsősorban abban a vonatkozásban, miként emelkedett az általános költségvetés kiadási összege statisztikai szempontból és miként emelkedett speciálisan az igazságügyi tárca költségvetésének kiadási öszszege! Itt megálllapíthatom, hogy míg az általános költségvetés emelkedésének arányszáma 8-5%, addig az igazságügyi költségvetésé ennél csekélyebb, 6-3%, ami azt jelenti, hogy az igazságügyi költségvetésnél a takarékosság erőftebben domborodott ki, mint a költségvetés többi tételeinél, általában számítva. De ha további összehasonlítást csinálok, úgyhogy a tárca összes kiadásainak arányát veszem az egész költségvetés összes kiadásainak arányához képest, akkor is bizonyos csökkenést látok. A tavalyi költségvetésben a tárca összkiadásainak aránya az egész költségvetés összkiadási arányához 6:7% volt, mig ezidén ez a szám tovább szállott le 6-5%-ra. Tehát lia ezt a másik próbát megtesszük is, csak azt állapithatjuk meg. hogy az israzságiiírvi tárca költségvetésének összeállításánál a legnagyobb mérvű takarékosság szempontja érvényesül. Ha e mellé még azt is vesszük, hogy a bevételek, a szigorúan vett tárcabetvételek nem emelkedtek ugyan, de a pénzügyi tárca költségvetésében ott szerepelnek a törvénykezési illetékek, amelyeknél megállapíthatunk egy_ 1 millió pengős pluszt, akkor megállapíthatjuk azt. hogy a bevételi tételeknél is jobban érvényesült a gazdaságosság: elve. vagyis az egész tárca ugy ahogy van, határozottan kiemelkedik a költségvetés kereteiből abban az irányban, hogy itt a gazdaságossági elv a legteljesebben érvényesül az egész vonalon. Ha rá akarok térni a tárcán belüli arányszámokra — igazán egészen röviden szeretnék szólni — csak arra vagyok kénytelen rámutatni, hogy talán ez a tárca az. amelynél a legszélsőségesebben szembeállíthatók a személyi kiadások a többi kiadásokkal, a tárgyiakkal. Kétségtelen dolog, hogy a tártea természete olyan, hogy a beruházások kellőképen nem érvényesülnek, de a rendes békebeli beruházási százalékon is lényegesen túlmenően mostohán részesül ez a tárca beruházásokban, aminek főoka az. hogy a beruházási Programm tudvalevően elsősorban produktiv beruházásokat tart szem előtt, legalább átmenetileg és igy az igazságügyi tárcánál a beruházási rész nem volt részesithető olyan dotálásban, amilyen kívánatos volna. Mindenesetre érdekes szám az, — amely a Nemzetgyűlés tagjainak figyelmét bizonyára megragadja. — hogy a személyi kiadások és a nyugdíjak együttvéve a tásrca összkiadásainak 83%-át teszik ki, mig az összköltségvetésűéi j ezek csak 46%-ot jelentenek. Az igazságügyi j tárcánál tehát majdnem kétszer annyi százalékot jelent ez a tétel. Ha nem is akarom fárasztani a nemzetgyűlés figyelmét az igazságügyi tárca egyes címeinek arányszámaival, mégis kénytelen vagyok két feltűnő tételre rámutatni. A bíróságok tétele tavaly nem érte el az összkiadások 50%-át, csak 45'5% körül mozgott. Ezidén elérte az 50%-ot. Ez bizonyos mértékig örvendetes dolog, de elszomorítja az embert egy másik tétel — bár ez költségvetésileg előnyös — a 7. cím, amelyben a nyugdíjak szerepelnek. A nyugdíjak ugy abszolút számban, mint percentuálisan erősen csökkenő tendenciát mutatnak, ami mindenesetre annak a jele, hogy az úgynevezett természetes apadás, vagyis az elhalálozás erősen ritkítja az igazságügyi nyugdíjasok számát. Százalékokban is kifejezve a múlt évi 27%-ról 23%-ra esett a nyugdíjteher. Ez költségvetésileg kétségtelenül örvendetes, mert hiszen bátor voltam már rámutatni legutóbbi előadói beszédemben épugy, mint a ministerelnökségi tárcánál is arra, hogy a magyar állam költségvetésének legborzasztóbb terhe még mindig a nyugdíj teher, amely épen az igazságügyi tárcánál is erősen az átlagszámon felül van. (Szilágyi Lajos: Külföldi kölcsönnel lehet rajta segíteni!) Változás van a költségvetés technikájában is, amennyiben eddig, a legutóbbi költségvetésben is külön címként szerepel az igazságügyministeriumba az, 1920 : XXXIX. te. alapján berendelt bírák és ügyészek címe. Ez a cím megszűnt, — amúgy is jelentéktelen volt — beolvasztatott a központi igazgatás címébe. Ami az egyes címeket illeti, csak a legfontosabbakra terjeszkedem ki. Kiragadom a bíróságot, melynél a ministeri indokolás is rámutat arra, hogy itt tekintélyes létszámapasztás történt, ami — tekintetbe véve az, hogy a bíróságoknál, különösen a polgári perekben igen erős, 60%-os emelkedés mutatkozik statisztikailag a bíróságok elfoglaltságát illetően —• kétségtelenül azt eredményezi, hogy a bírói kar munkaképességének végső határáig igénybe van véve és a létszám további apasztása az igazságszolgáltatás veszélye nélkül valóban nem volna keresztülvihető. Ezek a polgári perek. A bűnözés tekintetében valami kis visszafejlődés van a forradalom utáni állapottal összehosanlitva, de mégis rá kell mutatnom arra, hogy 11.000 fogollyal szemben még mindig 10.000 foglyunk van. Ez az arányszám azt jelenti, hogy a vádhatóságok számát, mely aránylag még magasabb, mint békében volt, apasztani ezidőszerint még mindig nem lehet. Nemzeti büszkeségiünk és nemzetközi vonatkozásban is fontos ügyköre az igázságügymínisteriunmak az, amely a fiatalkoruakra vonatkozik. E tekintetben igazat kell hogy adjak a ministeri jelentésnek abban, hogy sajnos, itt megtakarítás alig lehetséges. Nem lehetséges pedig azért, mert ez par excellence olyan ügyköre volt az igiázságügyministeriurnriak, amelyet regshbi időben a társadalom autonom módon szervezett meg s akkor a társadalom áldozatkészsélge tartott fenn számos olyan fiatalkorúakat védő intézetet, amelyek fentartását most épen az általános nagy gazdasági leromlás folytán a társadialomra alig vagy egyáltalán nem lehet áthárítani. Há végére jutok a költségvetés ismertetésének, lehetetlen rá nem mutatnom két olyan intézmény'éire az igazsáifftszolgáltatásnak, amelyek annak főpillérét alkotjájk. illetőleg ezek1 nek bajaira. Az egyik a bíróság, a másik az