Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-543

208 A nemzetgyűlés 543. ülése 19, vánitom. következik a határozathozatal. Ezen tétellel szemben Szabó Imre képviselő ur törlést indítványozott. Ezt szembeállítom a 4. rovattal és kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget, illetve a költségvetés ezen tételét elfogadják. szíveskedjenek felállni. (MeatÖrténik.) A tétel elfogadtatott és igy Szabó Imre képviselő ur indítványa elesik. Hebelt Ede jegyző (olvassa): »2. Cím. Koronaőrség. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Személyi járandóságok 55.599 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Hebelt Ede jegyző (olvassa): »2. Rovat. Dologi kiadások 21.910 P.« Elnök: Megszavaztatik. Hebelt Ede jegyző (olvassa): »3. Rovat. Vasúti menetdíj-kedvezmények! váltsága 171 P.« Elnök: Megszavaztatik. Hebelt Ede jegyző (olvassa): »Rendkívüli kiadások. A koronaőrség-épüllet nagyobbmérvü tatarozására 3600 P.« Elnök: Megszavaztatik. Hebelt Ede jegyző (olvassa): »3. Cím. Vitézi Rend főszékhatóisága. Kiadás. Rendes kfLadások. 1. Rovat. Személyi járandóságoik 10.560 P.« Elnök: Szabó Imre képviselő ur kíván szólni. Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Elvi (álláspontunkat a tároa általános vitájánál kifejtettem erre a kérdésre vonatkozólag is. Mi a Vitézi Székben egv uj kiváltságos osztály megteremtését látjuk és épen ezért nem tudjuk olyannak elismerni ezt az intézményt, amely beleilleszkednék a mostani életviszonyokba, mert sehogy sem egyeízteithteitő össze a demokratikus haladással. Ezért a Vitézi széktkel kapcsolatos összes kiadásokat törölni óhajtjuk. Javaslom tehát, hogy a 3. cím alatt Vitézi reto,d főszékhatósága, költségeire személyi járandóságok címén előirányzott 10.560 pengő a költségvetésből töröltessék. Elnök: Kivan még valaki szólni? Hebelt Ede jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Nemzetgyűlés! Szabó Imre t. képviselőtársam pártunk állásfoglalását a Vitézi Rendidei kapcsolatban már kifejtette s erről a kérdésről állásfoglalásunknak már ismételten tanújelét adtuk ugy a költségvetés általános vitájánál, mint régebben tartott felszólalások folyamán, amikor rámutattunk, hogy egy uj lovagrend megalkotását nem lehet a mai demokratikus korszakba^ beilleszteni, nem lehet egy ilyen intézményt féntartani ós különösen állami támogatásban részesíteni. Különösen nem tartom lehetségesnek azt., hogy azt a horribilis költséget, amelyet a főszékitartóság fentartására fordítanak, az adófizetők ugy is súlyos megterhelése árán szerezzük be. Egyébként is az az állásfoglalásunk, hogy mindaddig ezek a költségek meg nem szavazhatok, mig a kormány nem mutat be a nemzetgyűlésnek statisztikát, vagy beszámolót arról, hogy mikép áll a Vitézi Rend székttart óságának ügye, mennyi az az ingatlan, amit egyesek adományoztak, ezeket a vitézi ingatlanokat kik között és milyen arányban osztották szét, mikép folyik ezeken a gazdálkodás, milyen ezeknek a vitézi birtokoknak a berendezése, felszerelése és nem tart beszámolót és nem ad kimutatást a nemzetgyűlésnek arról, hogy mennyi az az ingatlan, amit a Vitézi Szék saját maga házi kezelésben tart, azon gazdálkodik anélkül, hogy azt rendeltetésének megfelelően juttatná azoknak az;érdekelteknek, akik arra hivatva vannak és azon célnak, amelyre azokat egyesek adták. Információnk Î. evi május hó 4-én, kedden. ugyanis az, hogy a vitézi telkek adományozása nem történik abban a tempóban, ahogy egyesek felajánlják a telket, hanem hosszú időn át, 2—3 évig maga a Vitézi Szék gazdálkodik ezeken az ingatlanokon és huzza a jövedelmet anélkül, hogyha már ezt a célt meg akarják tartani, amit én perhorreszkálok, e célnak megfelelően az adományozás után nyomban kiosztanák.^ Arra kérem tehát a mélyen t. ministerelnök urat, méltóztassék ezeket a szempontokat figyelembe venni és a nemzetgyűlést tájékoztatni arról, hogy mekkora az az ingatlanmenynyiség, amelyen a Vitézi Szók gazdálkodik és milyen birtokarányban osztották szét ezeket és kik között, és mekkora az az ingatlanmenynyiség, amelyen a vitézi szék gazdálkodik és milyen idő óta tartja ezeket kezében? Mindaddig, mig ezekre a kérdésekre felvilágosítást nem kapok, természetszerűleg a költségvetésbe felvett összeget megszavazni nem tudom. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Nemzetgyűlés! Mindenben osztom előttem szólott képviselőtársam felszólalását s csak azt kívánom újból hangsúlyozni, hogy azért sem szavazhatjuk meg a Vitézi Rend főszéktartóságának kiadásait, mert semmiféle törvény nem rendelkezik a Vitézi Szék létesítéséről. Ezt a felfogásunkat már kifejezésre juttattuk a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával is s akkor a honvédelmi minister ur vagy a ministerelnök ur maga is elismerte, hogy semmiféle törvény nem létesi-* tette a Vitézi Széket, de azzal kívánta ennek a tételnek törvényszerű látszatát igazolni, hogy egy előző költségvetésbe ez a tétel fel volt véve. Én ezt ezzel nem látom igazolva, mert ha itt egy uj rendet kivannak létesíteni, akkor ehhez kell valamilyen törvény, kell valamilyen rendelkezés és nem elegendő az, hogy ennek kiadásai tisztán a költségvetésbe vétetnek fel. Egy másik szempont is bizalmatlansággal tölt el ezzel az intézménnyel szemben. Én ugyanis ugy látom, hogy itt nem a vitézek megjutalmazásáról, hanem inkább bizonyos politikai szempontok kielégítéséről van szó. A legnagyobb vitézekkel az állam nagyon mostohán bánik. Mindaddig, amig az állam a rokkantakkal szemben nem tudja minimálisan teljesíteni kötelességét, egészséges embereknek nem lehet semmiféle jutalmat adni. Az felfogás dolga, hogyan bírálják el, hogy ott kint ki volt a vitéz. Magam is láttam, hogy a mi ütegünknél pl. az első kitüntetést a kapitány tisztiszolgája kapta,. Nagyon sok helyen ugyanez volt a gyakorlat és nagyon sokan jutottak vitézségi éremhez olyanok, akik talán nem egészen jogosultan viselik azt, mig mások cselekedeteiről, akik talán nagyon hősiesen viselték magukat, senkisem vett tudomást. Egyeseket kiragadni — még ha egyformán vitézek voltak is valamennyien — és^ egyeseket jutalmazni semmiesetre sem helyes és célszerű. Hiszen még ma sem valorizálták a kis és nagy ezüstérmek után járó pótdíjakat, azokat a nevetséges kis összegeket, amelyeket annakidején megállapítottak s amelyekről azt mondották, hogy addig fogják kapni, amig élnek. Ma már talán nem is érdemes fel sem venni ezeket az összegeket. Elsősorban tehát ezeket a vitézségi érem-pótdíjakat kellene valorizálnia az államnak, ha nem is teljes mértékben, de legalább is a mai viszonyoknak megfelelően. Egy másik szempont az, hogy amig a rokkantkérdés nincs elintézve, amig 80—90—100