Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-539
26 A nemzetgyűlés 539. ülése 1926. évi április hó 27-én, kedden. Béla, Marác József, Kasza Já.os, Szarvas János, Adamec Gábor. (Esztergályos János : Csupa kisgazdák !) Ezek közül több, mint húsz gazda megismerkedett a nagykátai csendőrőrszobával, jórészük — mindezt előadták — megkínozva került ki onnan. Nem akarunk az oJvasó idegeinek ártani azzal, hogy ismertessük részletesen ezeknek a gazdáknak rettenetes leirását a csendőrórszoba nehéz óráiról, csak azt jegyezzük meg, hogy kezdve hajkitépésen, véresre-talpaláson egészen a legraflnáltabb kinzási nemekig mindenről szó van ezekben a panaszokban.« (Kiss Menyhért: Tiszta inkvizíciói — Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek újságban megjelent dolgok, a Világ egész oldalt közölt róluk, ezekről jelenlés fekszik a belügyminister előtt, ezekben a dolgokban folyik a vizsgálat. Hogy lehet az, hogy egy-egy gyűjteményben, nyoic-tiz helyén az országnak előfordul, hogy magyar kisgazdákat, a magyar falu népét bruális ököllel, bikacsökkel verik azok a csendőrök, akik a néptől élnek és a néptől húzzák kenyerüket. (Yiczián István : Ha ez igaz volna, akkor gazság ! Az eljárás folyik és ha vannak bűnösök, meg lesznek büntetve! — Malasits Géza: A csendőröket ki fogják tüntetni ! — Ticzián István : De ebből nem lehet politikai tőkét kovácsolni másoknak ! — Reisinger Ferenc : Csak a mozikból lehet tőkét kovácsolni ! — Yiczián István : A szakszervezeti pártelnökség pl. a szövetkezeti igazgatóságoktól es efélékből kovácsol tőkét. — Malasits Géza: Stead ezredes vagyont szerzett az ön által szerzett mozijából ! — Yiczián István : Stead ezredes nem kapott mozit. Csupa üres beszéd. Badarság. — Esztergályos János : Hová sülyedtünk? — Baticz Gyula : Hogy Viczián is képviselő lehetett. — Zaj.} Elnök : Baticz képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani ! Drozdy Gyözö : Értse meg a t. kormány azt, hogy a közszabadságok eltiprása, az emberek ilyen megkinzása, a sajtószabadság gúzsbakötése nem alkalmas kormányzati fegyver; nem alkalmas arra, hogy ebben a nemzetben, a megerősödésben és a szebb jövőben való hitet megerősitse. Értse meg a kormány, hogy két nagy lázító van minden társadalomban : az éhség és az elkobzott szabadság. Az éhség és az eíkobbzott szabadság farkasai végigvonitják a magyar éjszakát is és ezeket nem lehet csendőrökkel lepufogtatni, ezeket nem lehet gúzsbakötéssel és fárahuzással elnémítani. A nemzet törvényes rendjének fentartásához nem kell a bikacsök, nem kell a homokzsák és más csendőri hrutalitás. Ha a kormány a nemzet törvényeit a polgárokkal megtartatni más eszközökkel nem tudja, mint bikacsökkel és csendőrbrutalitással, akkor ez a kormányzat pusztuljon a helyéről, mert minden társadalom más kormányt érdemel és nem olyan kormányzatot, amelv ilyen eszközökkel akarja a népbe belefojtani a megmozdulás lehetőségét. Szűnjék meg már egyszer a kivételes hatalomnak az a brutális rendszere, amelyet mi itt még naprólnapra tapasztalunk és amely gyilkos pallosként lóg minden hazáját szerető polgár feje felett, akkor, amikor kezébe veszi a tollat, hogy cikket irÍ'on és attól kell tartania, hogy lapját másnap »etiltják, akkor, amikor a szószékre áll, hogy ott elmondja a maga meggyőződését és mikor Isten legnagyobb jutalmát a maga gondolatait szórja szét a nép között, hogy megbékítse és lecsillapítsa. A sajtószabadságról külön kell megemlékeznünk, mert ez a téma, amelyet legalább is igy ebédután, amikor bizalmasan vagyunk együtt, mégegyszer végighallgathatnak az urak. (Lendvai István : Nem olyan nagy a bizalom !) 1848. évi XVIII. fc. világosan megmondja, hogy : »Az előző vizsgálat eltöröltetvén örökre, a sajtószabadság visszaállíttatván, gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti.« Ez a törvény fentartja a büntetőjogi felelősséget, csakhogy az előzetes megakadályozás helyett a repressziv, azaz a megtorló inlézkedóseket hozza be. A mai kormányzat korántsem áll a közszabad* ságok tiszteletének azon a fokán, mint az 1848-as kormányzat. Az abszolutizmus leié az első lépést már megtette akkor, amikor a sajtót bilincsekbe verte. Pedig a sajtónak bilincsbeverése mindig az első jele az abszolutizmus megérkezésének. XIX. század elején a napóleoni liberalizmus ellen feltámadt reakció első dolga volt a cenzúra íelállitása. Minek citálnám azokat a gyönyörű poémákai amelyek a Bach-korszakban fogantak a magyar költők lelkében, amikor nem volt szabad nekik őszintén, nyiltan irniok, mert Bach cenzúrája elnyomta azt ? A kiegyezéstől egészen az 1914. évi XIV. t.-c.-ig, az úgynevezett Tisza-féle sajtótörvényig még beszélhetünk relativ sajtószabadságról, azonban mióta a háború következtében a kivételes törvények uralmon vannak és amíg azokat meg nem szüntetik addig a magyar sajtóviszonyokat csupán az oroszországi sajtóviszonyokhoz hasonlíthatjuk. (Lendvai István: Épen Szovjet-Oroszországhoz?)Bocsánat,nem Szovjet-Oroszországhoz hanem ahhoz az Oroszországhoz, a száz év előttihez a cári Oroszországhoz, I. Miklós Oroszországához, aki a magyar szabadságharcot leverte, de aki azt mondotta Puskinnak, hogy : »Ha baja van a cenzúrával, mindig jöjjön hozzám !« Még ez az I. Miklós is megbecsülte a tehetséget, megbecsülte, ha egy írónak volt gondolata, amellyel népének és a szabadságnak szolgálatába, állott. Ez a kormány azonban nem tűrne meg egy olyan koponyát, egy olyan irót, aki az ő intenciói ellenére próbálna gondolkozni, bármilyen nagy nemzetmentő gondolatokat tudna is produkálni. (Fekete Lajos: Kormánypárti lap nincsen is ! Elég baj !) Meg kell tudnia a kormánynak, hogy sajtószabadság nélkül nem élhetünk, amint egyetlen egy nép sem élhet. A területi integritást is csak akkor tudjuk kivívni, ahhoz is csak akkor tudunk eljutni, ha a közszabadságok és elsősorban a sajtószabadság visszaszáll a nemzet tulajdonai közé. Már Kossuth Lajos megmondotta: hogy ha mindent elvesztettünk is, csak egy maradjon : a sajtószabadság, és visszaszerezhetünk vele mindent. Azt mondja a kormány, hogy nincs cenzúra, mindenki megirhatja azt, amit akar, tehát ez a legteljesebb sajtószabadság, mit akar még az ellenzék ? Hát csakugyan az uszitó, a dühöngő, a goromba sajtónak van ebben az országban szabadsága. Ha a publikum nem szünteti meg annak lapjait, akkor a kormányhatalom meg nem szünteti ; ellenben azt a sajtót, amely ezzel a politikával komolyan szembe mer helyezkedni és leplezetlenül megírja ennek a kormányzatnak minden vétkét, ez a kormányzat nem tűri meg, (Szomjas Gnsztáv : Melyik az '?) amint a gyakori lapbetiltásokból és a végérvényes megszüntetésekhői is látható. (Baticz Gyula: A Népszavának már másfél év óta nincs meg az utcai árusítási joga! — Lendvai István: De utcai hangja az van ! — Baticz Gyula : Mégis él, de amelyet a kormány támogat, az meghalt I) T. képviselőtársam kérdezi, hogy melyik az, és mindjárt az izgatási pörökre is céloz. Én mondok t. képviselőtársamnak egy olyan újságot, amelynek sohasem volt izgatási vagy rágalmazási pere és amelyet, annak ellenére, hogy egyetlen egy cikkét sem inkriminálta az ügyészség, mégis betiltatott a belügyminister. Ez az újság az én iapom volt, a Magyar Ugar. Én annak egyetlen cikkéért sem állottam a bíróság előtt. Kérdezem, ha egy olyan újság öt esztendei kétszeri fennállása alatt, — mert közben már egyszer betiltották — eg3 7 etlen egj' oly cikket sem termelt, amelybe az ügyészség belekapaszkodhatott volna, (Lendrai István: Eoben igaza van ! Hogyan
