Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-543
^4 nemzetgyűlés 543, ülése 1926. évi május hó 4-én, kedden. 27? len István ministerelnök: Nem ismerem!) hog-y éveken keresztül hogyan uszított, és ha van tudomása, hogyan egyezteti össze a Tisza-kultusszal azt, hogy Nádas Sándor Pesti Futárját kiengedi a pesti utcára, nem tudom, miféle megállapodás lalapján, de Anka Jánosnak neun szabad lapot szerkesztenie Magyarországon. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem ismerem_ Nádas Sámdlort! Sohasem hallattam!) Ez a baj! (Lendvai István: De a sajtófőnöke ismeri!) így, ezzel a sajtópolitikával, ezzel a sajtólezüléssel jutottunk el a frankügy küszöbéig. Anélkül, hogy a frankügy meritumával foglalkozinék, kénytelen vagyok itt újból szóvátenni azt a sajtópolitikát, amely a frankügygyel kapcsolatosan megnyilvánult. Mindenekelőtt százegy percentig hibás az a sajtópolitika, amely nehéz időkben nem ad információt. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Számos külföldi lapszerkesztő, számos jóindulatú és velünk szemben igazán baráti érzelmekkel viseltető külföldi ujságiró keresett fel súlyos panasszal és^ azt mondotta: Kérem, sem a minister elnökségen, sem. a külügyministeriumb an nem hajlandók információkat adni. Kijelentették, hogy a kormány elhatározta, — ez az idők elején volt — hogy büntetőügyről lévén szó, a kormány nem hajlandó ezekről az ügyekről nyilatkozni. Ha az a külföldi, aki beérkezik Magyarországba ós akinek fogalma sincs a történtekről, de az utcán jobbra-balra menve, hallja a képtelennél képtelenebb hireket, hivatalos fórumokhoz fordul és ott abszolúte megtagadják az információt, lehet-e rossz néven venni, hogy akkor a világsajtó megtelik zöldebbnél zöldebb híradásokkal, amelyeket azután utólag, a sántikáló cáfolat erejével nagyon nehéz semmivé tenni! Az a sajtópolitika, amely a franküggyel kapcsolatosan itt az első perctől kezdve uralkodott, tökéletesen elhibázott és rossz volt. Elsősorban mert titkolódzott, mert nem volt hajlandó a nyilvánosság elé menni, nem volt hajlandó kellő információkat adni. De rossz volt egy másik vonatkozásban is. Nagy különbség van a között, ha megmondom az igazat és hivatalosan is leszögezem a tényállást és a között, ha heteken keresztül szónélkül tűröm, hogy a nemzet életérdekeit és beesiüetét súlyosan érintő ügy szenzációhajhászásból mértéktelen módon kiszélesittessék, hogy minden szennyesünk a külföld előtt palám et publice, sokszor valótlanul és nagyon gonosz szándékkal kiszínezve kiteregettessék, amikor is a kormánynak nem volt energiája vagy akarata ahhoz, hogy ezzel a mérhetetlen rágalomhadjárattal szemben idejében a kellő energiával lépjen fel. Meg vagyok győződve róla, hogy az igen t. kormány egészen más szempontból nézte volna a dolgokat, ha abban az időben az egész baloldal és forradalmi sajtó nem ugy állitotta volna be az eseményeket, hogy ime, a ministerelnök ur lesz az, aki ebben az Augias istállójában rendet csinál. Az egész forradalmi baloldal, — be kell vallani — ügyes taktikával, kihasználva a ministerelnök ur gyengéjét, az idők elején ugy állitotta be a frankügyet, hogy ime, nacionalista, fajvédő, vagy Isten tudja, milyen részről merénylet történt, és Bethlen István rá fog lépni a kigyó fejére s el fogja taposni. (Rassay Károly: Hát azt irta volna, hogy nem fogja eltaposni? Akkor meg hazaáruló lett volna! — Felkiáltások a balközépen: Nem erről van szó!) Igen t. képviselőtársam, én nem azt hibáztatom, hogy a ministerelnök úrról azt irták, hogy le fog számolni; én azt hibáztatom a minister ur részéről, hogy akkor, amikot az ő személyére nézve kedvező világításban szerepeltetett az ügy, tekintet nélkül arra, hogy a nemzeti érdekre nem kívánatos, hogy mindenféle botrány szélesen kiteregettessék, szabad folyást engedett ennek a mértéktelen sajtólármának, kinyitotta a Pandora szelencét és szabadjára engedte a viharokat, amelyek felett ezután már úrrá lenni nem tud. Igenis ezt hibáztatom, mert egy egészséges országiban és nemzetben három napnál azt a piszkolódást és gyalázkodást, amely heteken és hónapokon keresztül folyt, nem lett volna szabad eltűrni ós nem is tűrte volna el senki, de egy szerencsétlen kiszélesítése, széttaposása ennek az ügynek már olyan időben találta magával szemben a ministerelnököt, amikor már későn volt, amikor már nem lehetett a dolgokat lokalizálni, normális keretek közé szorítani. És ha ma, négy hónappal a frankügy megindulása után még mindig itt bukdácsolunk a frankügy hinárjában, annak oka elsősorban és legfőképen a baloldali sajtó szenzációhajhászása és a nemzeti gondolattól való tökéletes távolállása, mert a külföld eleinte ennek az egész ügynek alig tulajdonított jelentőséget. (Ugy van! a jobboldalon.) Budapestről csinálták meg a szenzációt, Budapestről röpítették külföldre a rágalmaknak, gyalázkodásoknak egész özönét, és a külföldi sajtó csak akkor kezdett felfigyelni, amikor a belföldi sajtó már heteken keresztül fújta ezt a gyalázatos nótát. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Akkor kezdett felfigyelni, mikor a főkapitányt letartóztatták. Ez még sem szokott dolog külföldön! — Szabó József: Hazaárulási bűnök! — Rassay Károly: Indítsák meg a pert! Elég törvényünk van rá! Önnek is joga van megtenni a feljelentést! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Eckhardt képviselő urat illeti a szólás joga. Eckhardt Tibor: Azt látom, hogy a »Világ« című lapot már másodszor tiltják be a frankügyből kifolyólag 1 . Azt kérdezem: hányszor kell ebben az országban hazaárulást elkövetni, hogy valakivel szemben a végleges konzekvenciákat levonják'? Mert a hazaárulást egyszer már elkövették 1918-ban; a hazaárulást megismételték, valahányszor a nemzeti érdek veszélyben forgott, (Zaj a szélsőbaloldalon ) Én nem tudom hazaárulásnál egyébnek nevezni néhány baloldali sajtóorgánumnak azt a magatartását, melyet a frankügy kitörése után egy-két héttel megengedtek maguknak, mikor ugy látták, Y - -v itt talán megint összeomlóban van egy rendszer, mikor azt vélték, hogy talán megint elérkezett az ő idejük, és amikor idő előtt levetve az álarcot, olyan magatartást engedtek meg maguknak, amely, ha valaha nem volt kinyílva a magyar közvélemény szeme, minden látni akaró előtt meg kellett hogy mutassa, miféle szándékok lappanganak, bújnak itt meg, amelyek abban a pillanatban, mihelyt a nemzeti hatalom ereje gyengül, újból készen állanak arra. hoigy a nemzetet hátbatámadják és a nemzet testébe beledöfjék a tőrt. T. Nemzetgyűlés! Méltóztassanak nekem elhinni, nem szélsőséges, vagy nem tudom, miféle szadista hajlamok beszélnek belőlem. Szomorú önigazolást látok abban, hogy megint a sajtókérdés az, amely a magyar nemzetnek ezt a rettenetes válságát — mert sajnos, félek tőle, hogy igen nagy válságok előestéjén állunk — előidézi. Akkor, amikor lehetett volna, kellett 39*
