Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-543

m À nemzetgyűlés 543. ülése 1926. évi május hó 4-én, keddeú. Bebelt Ede jegyző: Eckhardt Tmor! Eckhardt Tibor: T. Nemzetgyűlés! Négy éve annak, hogy a sajtófőnöki állásból eltávoztam s azóta egyetlen egyszer sem szólottam sajtókérdésről ebben a Házban abban a vonatkozásban, ami a sajtó irányítását, illetve utódomnak működését illeti. Szándékosan nem szólottam ezekről a kérdésekről, mert nem akartam az alkalmatlankodó előd szerepét játszani. Négy esztendő elteltével azonban már bizonyos perspektívába lehet állítani az eseményeket, az utóbbi négy év óta bekövetkezett változásokat, és azonkívül a hónapok óta itt folyó frankügy tanulságai és felfogásom szerint elsősorban a sajtókérdésben volnának levonandók s épen azért ismétlem, négy évi hallgatás után ezt a témát kellően behatóan és kellő részletességgegl óhajtom itt a Házban szóvátenni. T. Nemzetgyűlés! Még Erdélyben, főszolgabíró koromban, a világháború és az összeomlás idején megérlelődött bennem — azt mondhatnám — az a centrális gondolat, hogy a nemzet legfőbb baja, a nemzet összeomlásának, a forradalmi viharoknak, a kommunizmusnak, mindennek melegágya az 1867 óta itt fokról-fokra kifejlődött forradalmi és felforgató szellemben nevelődött nemzetietlen, hitvány sajtó. Még akkor, mikor az oláhok elől vagonban, szalma között menekülve jöttem ki Erdélyből, elhatároztam magamban, hogy ha Isten élni enged, nem fogok soha, semmiféle alkalmat elmulasztani, hogy ezzel a hitvány sajtóval szemben kötelességemet teljesítsem. Mikor azután megindult az ellenforradalmi szervezkedés, azt mondhatnám, minden előzetes felkészültség nélkül, tisztán ennek a gondolatnak jegyében iparkodtam a nemzeti sajtó megteremtése érdekében minden tőlem telhetőt megtenni. Annak idején Szegeden, ugy emlékszem, 5000 koronát adtunk egypáran össze s ez volt az a sajtóalap, mivel a nemzeti sajtó útjára kelt. Két szerény kis lapot alapítottunk, az Uj Magyarországot és a Szegedi Uj Nemzedéket, és felvettük a küzdelmet a mérhetetlenül hatalmas és akkor egyeduralkodó vörös sajtóval és annak mindenféle mellókhajtásával szemben. Emlékszem jól, reménytelennek és kilátástalannak nevezték akkor sokan ezt a kísérletet és íme, néhány hónapi keserves fáradtság ós munka után, mikor végre Budapestre felérkeztünk, hatalmas lendülettel megszületett itt Budapesten másodszor is a nemzeti sajtó. Megszületett erős egyéniségeknek, Bangha pátereknek, Milota3

r Istvánoknak és Ulain Ferenceknek tevékenységéből és áldozatkészségéből, akik akkor az idők legelején összefogták a nacionalista energiákat, az írótársadalmat és megteremtettek egy nemzeti irányú sajtót. Az akkori idők felfogásából kiindulva és teljesen a magam őszinte hajlamaira is hallgatva nem az volt akkor, nem is lehetett és nem is volt szabad, hogy az legyen a cél, hogy egy kormánysajtót tenyésszünk ki, a cél egyesegyedül az lehetett, hogy a felforgató, nemzetietlen, hitvány sajtóval szemben, tekintet nélkül a pártállásra, egy nemzeti irányú, a nemzeti és keresztény megújhodásért dolgozni akaró sajtót teremtsünk. Nem egy szervilis cselédsajtónak_ kitenyésztése, nem egyéniségeknek és sajtóorgánumoknak korrumpálása, hanem a becsületes, tisztességes, keresztény nacionalista sajtónak intézményes megalapozása volt és maradt mindenkor a célom, amíg a sajtóíőnöki állásban voltam. Iparkodtam s bizonyos fokig sikerült is ä keresztény sajtót megalapozni azáltal, hogy uyomdavállalatokat teremtettünk az akkor meg újonc kezdő lapok alá. így sikerült a Központi Sajtovaiiaiat lapjai számára megteremteni a Pallas i, sikerült a Szózat és A Nép számára megteremteni a Stádiumot és sikerült a Magyar Távirati Irodát, mint állami szervei megszüntetni és mint önálló magánvállalkozást, erősen és jól megalapozva az életbe elbocsátani. Mindezeknél a kísérleteknél, azt kell mondanom, az akkor szép reményekre jogosító kísérleteknél az egyedüli szempont az volt, hogy a váltakozó kormányoktól, a váltakozó konjunktúráktól és politikai helyzetektől függetlenül a nemzetnek becsületes és jó sajtót adjunk. Lehet, hogy hibáztam akkor, az akkori kormányzati férfiak felfogása szerint is, mikor én nem egy, szervilis kormánysajtót, hanem kormánytól független, nemzeti sajtót iparkodtam mindig megteremteni, de sohasem tudtam ezt a kérdést a rideg pártpolitika szempontjából felfogni és emlékszem jól, mikor Budaőrsnél az ágyuk szólottak, akkor is össze tudtam jönni mindig az én kedves és tisztelt Milotay István barátommal (Ugy van! a balközépen.) és mint magyar emberek ültünk le egy asztalhoz, aggódva a haza sorsa felett, más politikai párt szempontjából, más pillanatnyi politikai helyzetből ítélve meg ugyan, de a közös világnézet és közös nemzeti együvétartozás szemszögéből nézve mindenkor az eseményeket és soha a váltakozó politikai és párthelyzetek nem tudtak engem arra kényszeríteni, hogy keresztény és nemzeti világnézet jegyében velem egy sajtóorgánummal szemben bármiféle represzzáliákra, bármiféle kellemetlen lépésekre elszánjam magamat. Sőt akkor, amikor a polgárháború szélén állottunk, azt a támogatást, amelyet más keresztény lapok számára alkalmam volt megadni, megadtam annak a sajtónak is, amely talán fegyverrel állott pillanatnyilag velem szemben, de amelyről tudtam azt, hogy a közös világnézet és a hazafias felfogás jegyében, ha akkor pillanatnyilag nem is, de előbb vagy utóbb, a nemzet érdekében közös munkában kell egyesülnie. Azt hiszem, hogy ez az egyedüli becsületes sajtópolitika, és aki más sajtópolitikát csinál, az kiszolgálhat szervilisen pártokat vagy egyéneket, de megfeledkezik a nemzet nagy érdekeiről. Abban az időben szerveződtek meg, hogy az újságíró és írótársadalmat kivonjuk az Otthon-Körnek bomlasztó s forradalmat előkészítő hatása alól, a Pátria-kör és mindazok a keresztény újságírói, irói intézmények és vállalkozások nagy nehézségek között, amelyek részben elbuktak, részben még ma is élnek, és mostohagyermekek módjára tengetik ma kérész életüket. Távozásom után rövidesen uj helyzet alakult ki a sajtó irányításában és ez az uj helyzet és uj elv kizárólag a kormányzati politika lés speciel a ministerelnök ur személyének kiszolgálása szerint ítélte meg a sajtó egyes orgánumait s tekintet nélkül a nemzeti gondolat vagy a keresztény világnézethez elfoglalt álláspontjukra, az egész sajtó két merev kategóriába osztályoztatott. Az egyik kategória az, amely a ministerelnök ur providenciális államférfiúi kvalitásait elismeri, a másik kategória az, amelynek e tekintetben bizonyos kételyei is vannak és ez az a szempont, I amely a kormányzati támogatásnál, sőt egye-