Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

Jí nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. %25 alihoz idő kell, hogy ezt a programmot átültessük a gazdasági életbe. Addig azonban mitévők legyünk ? Ennél a kérdésnél én is azt az orvosságot ajánlhatom, amit a többi felszólaló képviselő urak ajánlották. Azt tudniillik, hogy addig egészen komolyan kell rendelni a közmunkálatokat az egész vonalon és nemcsak programmba venni, hanem tényleg keresztülvinni és megvalósítani. Azt hiszem, erről már nem volna szabad beszélni. Nem lehet az országban olyan ember, akit meg kellene győzni arról, hogy a közmunkák elrendeléséből milyen előnyök származnak. Mindenki tudja, hogy a közmunkák elrendelésével enyhülni fog a munkanélküliség, amellyel fokozni fogjuk a közvagyont, tehát nem is éri veszteség az államot, azonkivül fokozni fogjuk a közönség fogyasztó- és felvevőképességét és igy végeredményben visszaadjuk a magángazdaságnak azt a tőkét, amelyet az államháztartás indokolatlanul elvont tőle a közeli esztendőkben, a szanálás folyamán. E kérdések mellett felfogásom szerint sürgősen kellene a nemzetgyűlésnek foglalkoznia egynéhány szociális törvénnyel is, igy pl. sürgősen kell rendezni a munka és tőke között fennálló rendezetlen viszonyokat. Rendezni kell tehát elsősorban a munkaviszonyokat. Ha valaha indokolt volt, ugy a mai körülmények között kétszeresen indokolt, hogy megakadályozzuk azt, hogy egyes üzemekben 12—14 órás munkaidővel foglalkoztassák a munkásokat, indokolatlan dolog, hogy amig a munkások ezrei munka nélkül ténferegnek, addig egyesek 10—12, sőt egyik-másik üzemben 14 órát is dolgoznak. Itt elsősorban felhivom a t. kormány figyelmét egy állami üzemre, a diósgyőri vasgyárra, amelyben a munkások 12 órát dolgoznak. A másik testvérgyárban viszont elbocsájtják a munkások százait. Ez nem lehet logikus és okos dolog. Itt feltétlenül nemcsak a saját háza előtt kell sepernie a kormánynak, hanem törvényjavaslattal, vagy akármilyen módon módját kell ejteni annak, hogy a munkaidő az egész vonalon szabályoztassék. Itt indokolt a 8 órai munkaidő törvényes biztosítása. Mint emiitettem, a vasgyárakban, általában a nehéz iparban megnyilatkoznak az ilyen munkaidőmeghosszabbitási tendenciák az egész vonalon, de tudok textilgyárakat is ilyen értelemben. Vannak textilgyárak — nem kell messze menni, itt a fővárosban és a főváros környékén — ahol 12—14, 15 órai napi munkaidővel vannak foglalkoztatva a munkások. Rosszul mondtam, hogy napi, mert van éjszakai munkaidő is, miután a gyár állandóan üzemben van. Kezdődik az egyik csoport munkája reggel 6 órakor és tart este hat óráig, a másik csoport pedig munkába áll este 6 órakor és tart a munka reggel 6 óráig. Éjjel, dolgoztatnak 12 órát a lányokkal, a keresetük pedig ezeknek a lányoknak óránként 2 ezer korona, a legjobb esetben pedig a textilműveknél heti 400—500 ezer korona. Ez azonban már fehér hollószámba megy. Nem volna szabad a kormánynak tétlenül nézni ezt. Ha komolyan akarjuk a munkanélküliség kérdését rendezni, akkor ezek előtt a szomorú tények előtt nem szabad szemet hunyni, nem szabad közömbösen elmenni, hanem igenis itt az ideje, hogy a törvényhozás ezekkel a kérdésekkel minél előbb foglalkozzék, itt az ideje, hogy ezek a kérdések minél előbb törvényes rendezést nyerjenek. Épen azért fel akartam ezekre kérni a t. Nemzetgyűlés figyelmét. A munkanélküliség enyhítésével kapcsolatban legfeljebb még egyre vagyok bátor a t. Nemzetgyűlés figyelmét felhívni, ez pedig az a javaslat, amellyel mi már évekkel ezelőtt foglalkoztunk, t* í. a paritásos munkabéregyeztető, bizottságoknak felállítása. Amellett, hogy megvan, a tendencia egyes üzemekben a munkaidőnek 8 óráról 12 órára való meghosszabbítására, az a tendencia is érvényesül az egész vonalon, hogy a meglévő munkabéreket leszorítsák, márpedig mindenekelőtt tudni kell azt, hogy a munkabérek, azt lehet mondani, még sehol sem érték el az egész vonalon a békebeli 100 percentes aranyparitást, tehát nagyon indokolt, hogy a mai munkabér, amelyet a munkásság keserves küzdelmek árán tudott csak biztosítani, ne redukáltassák, ellenkezőleg az a törekvés tartassék tiszteletben és segittessék elő, hogy a munkabér lehetőleg békebeli nivóra emeltessékf el. Nem érv ezzel szemben az, hogy a munkabér drágítja a termelést. Mai beszédemben már nem, de majd alkalomadtán szolgálni fogok a t. Nemzetgyűlésnek adatokkal, hogy a munkabérek néhány percentjét képviselik a termelésnek és akkor majd méltóztatnak látni, hogy téves az a felfogás, amelyet itt egyes urak szívesen magukévá tesznek, hogy a munkabérek drágítják az országban a termelést. Nem. Majdnem azt merném mondani, hogy a munkabérek jelentéktelen számot képviselnek a termelésben, hanem ha keressük, hogy kik drágítják a termelést, hamarosan meg méltóztatnak találni az igazgató uraknál, főképen a bankdirektoroknál és egyebeknél, akik nemcsak békebeli életstandardjukat biztosították, hanem azt jóval felülfokozták. Vannak urak ebben az országban, akik nem akarnak tudomást venni arról, hogy megcsonkították az országot. Vannak urak, akik nem akarnak tudomást venni arról, hogy itt emberek ezrei és tízezrei kenyér nélkül élik az életüket, ők pedig változatlanul, sőt fokozattabb mértékben élik most is azt az életet, amelyet éltek a háború előtt vagy a háborús években, amikor hadseregszállításokkal foglalkoztak. Ezeknek az uraknak kellene valahogy a körmükre koppantani és megtanítani őket arra, hogy ők azok elsősorban, akik a termelést drágitják. Ők azok elsősorban, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a leromlott gazdasági helyzet, amelyben most vagyunk, tartós legyen és ők azok elsősorban, akik nem akarnak tudni arról, hogy nekik is vannak kötelességeik a munkásokkal és a nemzettel szemben. De ha ezek az urak erről nem vesznek tudomást : a nemzetgyűlés nem helyezkedhetik arra a kényelmes álláspontra, hogy mi is napirendre térjünk a kérdés felett és mi se vegyünk erről tudomást, hanem igenis, lelkiismereti kérdést csináljon belőle minden képviselő, hogy ezen kérdés rendezése ő rajta múlik, mindnyájunkon egyedül és együttesen, és akkor megmozdul ennek a törvényhozásnak a lelkiismerete és hiszem, hogy akkor az országban is más gazdasági élet és gazdasági helyzet fog teremtődni ; béke fogja megszállni azokat a keserű hangulatokkal telitett munkáscsoportokat ; füstölgő kémények fogják a békét jelezni ebben az országban, ha a nemzetgyűlés ezen hivatását teljesíteni fogja. Pártom — melyhez tartozni szerencsém van — ezt a célt tűzte maga elé programmként ; mindent el fogunk követni, hogy a nemzetgyűlés figyelmét fokozottabb mértékben erre az útra tereljük és a nemzetgyűlést rávegyük arra, hogy ezirányu kötelességét teljesítse. Ezt a munkát fogjuk ajövőben fokozottabb mértékben végezni. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Bodó János jegyző : Eckhardt Tibor ! Elnök : Eckhardt Tibor képviselő urat illeti a szó. Eckhardt Tibor : T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt beszédemet megkezdeném, kérem a t. elnök urat, méltóztassék a tanácskozóképességet megállapítani.