Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-542
21$ A nemzetgyűlés 542. ülése 1926. Elnök : Figyelmeztetem Esztergályos képviselő urat, hogy régi parlamenti szokás a szónok első beszédét türelemmel meghallgatni, (Helyeslés.) Somogyi Béla : Azt hiszem, hogy ebben a Házban mindenkit egy cél vezethet munkálkodásában, egy cél ösztönözhet, ez pedig a régi Magyarország határainak visszaszerzése. Ha mi frankvitázunk, ha szokolügyeket firtatunk, akkor azt hiszem, hogy ezt a kis országot is annyira gyengitjük, hogy nem hogy bővíteni vagy visszaszerezni tudnók a régi határokat, de nagyon félő — Isten tudja, hisz sokban a külföld szeszélyétől függünk — talán el is veszitjük. Ha mi ezt a hazát megtartani akarjuk, elsősorban gazdagítani kell azt és az állampolgárokat is olyan helyzetbe hozni, hogy képesek legyenek adójukat megfizetni, az állampolgárokat és az egész államot abba a helyzetbe hozni, hogy gazdasági téren megújhodás, fellendülés indulhasson meg. Ezt a fellendítését az államnak pedig elsősorban a normális gazdasági élet mielőbbi helyreállításában, a kulturális és szociális intézmények erős támogatásában és főként az egészségügyi intézményeknek az állam által leendő felkarolásában látom elérhetőnek. A gazdasági élet felkarolásához és régi vágányokba való visszahelyezéséhez szerintem elsősorban az volna szükséges, hogy a normális hitelélet meginduljon. Addig, mig normális kamatozású, tisztességes hitelt a termelő nem tud kapni, nem követelhetjük és nem várhatjuk a termelőtől, hogy ő, ha nem is a most elmúlt konjunktúraviszonyokhoz mérten, azonban azzal a bizonyos tisztességes polgári haszonnal megelégedhessék. Igaz ugyan, hogy a Nemzeti Bank igyekszik visszatérni a régi nyomokra és a mai viszonyokhoz mérten 7%-os kamatát nagyon tisztességesen és reálisan állapította meg. Azonban 7%-os pénzhez bankokon kívül ebben az országban senki jutni nem tud. Előfordult a praxisomban az, hogy egy izben, mikor egy 10.000 holdas földbirtokos számára akartam — ezelőtt két esztendővel volt ugyan, de ma is ez a helyzet •— mezőgazdasági hitelt sze* rezni, nem is emlitve, hogy olyan bagatell-összegről volt szó, amely abban az időben, mikor magasak voltak a földárak, talán 50 hold föld értékének felelt meg, akkor az én felemnek, kinek 10.000 holdja volt, el kellett menni egy másik bankhoz, zsiráltatni kellett a váltóját egy olyan bankkal, amelynek egész alaptőkéje tartalékalapokkal együtt 100 hold föld értékének sem felelt meg, azért, mert ennek a banknak hitelkontingense volt, a gazdának pedig nem. Ez lehetetlen állapot, és annak tartom azért, mert amikor egy ország, ahol mindennek alapja a mezőgazdaság, hisz Magyarország lakosainak 90%-a közvetlenül és közvetve a mezőgazdaságból él, amikor nemzetünk sorsának jobbrafordulása, fellendülése egyedül csak a földtől várható, akkor annak a földbirtoknak, mezőgazdasági üzemnek, nincs annyi becsülete, mint annak a kis harmadrendű banknak, mert ennek részére hitelkontingens van megállapítva Î Múltkor a pénzügyminister ur azt említette, és bankok is ezzel védekeznek, hogy annak a földbirtokosnak megvan ugyan a bonitása, de hiányzik a mobilitása. Erre én csak azt kérdezem, hogy ha a zsiráló banknak, a Kereskedelmi, Hitel-, vagy Olasz Banknak megfelel annak a földbirtoknak a mobilitása, akkor miért nem felel meg ez a Magyar Nemzeti Banknak is ? Nem lehetne-e a Magyar Nemzeti Bank keretén belül egy olyan osztályt felállítani, amely ezt a mobilitást vizsgálná és adna a 7 %-on kettővel felül 9 %-ért pénzt, de még mindig nem 15—16—20 %-ért, amennyire megy, mig a gazda a pénzt kezébe kapja. "Múltkor a pénzügyminister ur emiitette azt is, évi április hó 30-án, pénteken. hogy a gazdák külföldi jelzálogkölcsönökkel teljesen ki vannak elégítve. Azt merem állítani, — aki ezzel a kérdéssel foglalkozom, — az a gazda, aki ezt a külföldi kölcsönt felveszi, és azt gazdaságának hozamából akarja visszatéríteni, nagyon elszámítja magát, öngyilkosságot követ el. Aki azt hiszi, hogy a gazdákon ezzel a külföldi kölcsönnel segítve van, végtelenül téved, (Graeffl Jenö r : Igaz ! Ugy van !) mert 4%-os mezőgazdasági hozamból 14—15%-os kölcsönt, folyósítás 8 3 / 4 %, amely különféle címeken 30%-ossá dagad — bekebelezés stb. — törleszteni nem lehet. Azt látom, hogy akik erre a külföldi kölcsönre támaszkodnak, és azt gondolják, hogy ezzel a külföldi kölcsönnel a mezőgazdaságon segíteni fognak, borzasztóan tévednek. Ha az egyes gazdáknál megvizsgáljuk ezt, időre meg lehet jósolni, hogy ezek ilyen körülmények között mikor fognak tönkremenni. A kisemberekről itt nem is beszélek, mert azoknak hitelképességük egyáltalában nincsen. Pár szót szeretnék szólni a túlzott iparvédelemről. Szerény véleményem szerint, ha egy iparág életképtelen, fölöslegesek a magas vámok. Ezekkel hiába védjük azt, mert az előbb-utóbb úgyis tönkre fog menni, hiszen a magas vámokat ad infinitum fentartani nem lehet. Ha pedig valamely ipar életképes, szükségtelen védeni, mert külföldi árukkal való egészséges verseny nemcsak az iparnak, hanem a polgárságnak is feltétlenül javára és előnyére válik. Koncedálom, hogy ha a magyar állampolgárok olyan anyagi jólétben dúskálnának, hogy megengedhetnék maguknak azt a luxust, hogy csak magyar gyártmányú cikkeket vegyenek, — de ne is beszéljünk luxuscikkekről, csak a mindennapi élet szükségleteiről — akkor akceptálnám a magas vámokat. Mikor azonban azt látom, hogy a magyar állampolgárok — nemcsak a tisztviselőket, hanem a többi foglalkozásúakat is egybevéve — olyan nivón élnek, amilyen talán az egész világon nincsen, és olyan a jövedelmük, amilyenhez fogható egész Európában szintén nincsen, nincsenek abban a helyzetben, hogy a mindennapi élet szükségletéhez tartozó cikkekért tízszeres húszszoros árat fizessenek, mint talán külföldön fizetnek, akkor más felfogást kell magamévá tennem. Erre igen jó példa a Weisz Manfréd-féle zománcárugyár, amelyet a magyar állam olyan magas vámmal véd, hogy a gyár 400%-os haszonnal dolgozik. Itt van egy másik példa. A magyar állam az arra érdemes rokkant katonákat autotaxiengedélyhez juttatta Budapesten, egyúttal azonban kikötötték azt is, hogy csak magyar gyártmányú autót, úgynevezett Magomobilt vehetnek. Egy Magomobil ára Budapesten 140 millió korona. Ugyanilyen nagyságú, de sokkal jobb minőségű, kipróbált márkájú úgynevezett 509-es Fiat-automobilnak az ára Olaszországban 48 millió, amihez hozzájön a vám, a kereskedői haszon, úgyhogy mindennel együtt az autó Budapesten csak 90 millióba kerül a magyar g3 v 'ártmányu 140 millióssal szemben. Bátor vagyok feltenni a kérdést : hol van itt a ráció ? Segíteni akarnak embereken, hiszen azért juttatják őket kenyérhez, mert nincs megélhetésük, de egyúttal belekergetik őket egy százszázalékkal nagyobb adósságba. Mi lesz ennek a következménye ? Az, hogy a szegény nyomorult ember, a rokkant nem képes az adósságot törleszteni, hiszen mindjárt az indulásnál belefullad és igy kénytelen engedélyét átadni valamely strohmannak, aki természetesen ismét tőkés, lehetőleg a magyar automobilgyár egyik főrészvényese. (Ulain Ferenc : Hipokrizis ! — Gaal Gaston : Kik vannak a Magyar Automobilgyár igazgatóságában ?) Horovitz Náthán a vezérigazgató. (Gaal Gaston : Vannak ott
