Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

154 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április hó 29-én, csütörtökön. szén kóserek, (Derültség.) — hogy így fejezzem ki magam — mert hiszen csak ugy hallottam^ de beszélnek egy budapesti fővárosi intézetről, amely 50 milliárdot kapott azért, hogy magát szanálja. (Rupert Rezső: Melyik!) Az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár, azt mondják, állami pétnzt kapott. (Bud János pénzügyminister: Nem állami pénzt kapott! A Pénzintézeti Központtól kapta! — Peyer Károly: A Pénzintézeti Központnak nem állami pénze van? — Bud János pénzügy minister: A Pénzintézeti Központnak épen az a feladata, hogy segitsen a pénzintézeteken! — Peyer Károly: Állami pénz van ott! Nem az állam jobb zsebéből, hanem bal zsebéből kapta a pénzt! — Reisehl Richard: De akinek pár százezer koronára van szüksége, hogy tönkre ne menjen, annak nem adnak! — Reisinger Ferenc: A Gazdák Biztositója mennyit kapott? — Zaj.) r Elnök: Reisinger képviselő urat kérem, méltóztassanak csendben maradni! Gaal Gaston: Ha nem csalódom, az Omgeben tartott felszólalásomban felhoztam, hogy a Postatakarékpénztár zálogházi engedményeseiknek adott ki 180 milliárdot, és tisztviselői magánkölcsönökre 270 milliárdot. (Bud János pénzüavminister közbeszól. — Zaj.) Méltóztassék türelemmel lenni, rátérek a minister urnák arra a megjegyzésére, amelyet erre nézve a múltkoriban tett. Ezt én felhoztam annak kapcsán- hogy a Postatakarékpénztárnak át kellett volna adnia készleteit a genfi egyezmény értelmében a Nemzeti Bank részére, a Postatakarékpénztár azonban e kötelezettségének nem tudott eleget tenni, mert illiqnidekké váltak ezek a kiadásai, amelyeket előzőleff kiadott, t. i. zálogházi engedményeseinek 180 milliárdot, tisztviselői magánkölcsönökre pedig 270 milliárdot. Erre a t. minister ur hivatkozva ilyenirányú adataimra, azt a megjegyzést tette hogy ezek az adatok háromszorosan túlhaladják a valóságos tételeket. Én akkoriban azt a közbeszólást tettem a ministerelnök ur felé, hogy az erre vonatkozó adatokat az összes lapok hozták.

f ellenben cáfolatra a t. minister ur és a kormány részéről nem akadtam. (Bud János pénzű syminister: Nem tudok mindennap cáfolni!) Hogy ezt bizonyítsam, hivatkozom arra, hogy a Magyarország 1926 március 14-iki vasárnapi számában »A Postatakarékpénztár zálogházi tőkéit nem lehet átutalni a Magyar Nemzeti Bankhoz«. »A Pénzintézeti Központ köztisztviselő kölesönállománya is elkerüli a Jegyintézetet« cím alatt megjelent cikkben ezek az összegek vannak beállítva. (Bud János pénzügy minister: Ostobaság az egész cikk!) A mélyen tisztelt minister ur részéről semminemű cáfol ait meg nem jelent* |*dig nagyon jól tudom, hogy minden ministeriumban, tehát a t. minister ur ministeriumában is van bizonyosan egy tisztviselő, akinek semmi más dolga nincs, mint egész nap a lapokat kekce.ru zázni s megjelölni azokat a részeket, amelyek a minister urakat érdeklik. Szinte lehetetlennek tartom, hogy ha nekem, az egyszerű magyar gazdának a figyelmét egy ilyen cikk el nem kerülte, az igen t. minister ur figyelmét elkerülte volna. Amennyiben ezek a számadatok nem helytállóak- módjában állott volna a t. kormánynak ezt a hirt rövid öt sorban megcáfolni és közölni azokat az összegeket, amelyek a minister ur szerint helytállók. (Peyer Károly: Azért nem cáfolták meg, mert mindenki elhiszi, hogy igy vau!) Hogy ezt miért nem tette, meg, nem tudom, de tegyük fel, hogy ha ezek az összegek kevesebbek, mint amennyit e lap közölt, — bár nem hiszem, hogy a lap teljesen légből kapta volna, valami alapjuknak mégis csak kell lenni — mondom, ha nemj ekkorák ezek az összegek, hanem mondjuk csak egyharmada igaz, kérdem, arra való-e a magyar adózóktól végrehajtás utján behajtott pénz, hogy akár a Postatakarékpénztár, akár más intézmény ebből baráti megánkölcsönöket osztogathasson, a zálogházasokat finanszírozhassa és tisztviselő magánkölcsönökre ossza ki az állam pénzét. Ha a minister ur ezt helyesli, lehet róla beszélni, hogy az ő szempontjából ez helyes, de egyet ne méltóztassék tőlem kivánni, azt, hogy én is helyeseljem, mert mig én élek, én a közpénzeknek ilyetén* kezelését soha helyesnek el nem ismerem sha. el nem ismertem és nem fogom elismerni a jövőben sem. (Sütő József: Csáky szalmája az ország pénze!) Rátérek még egy nagyon kényes pontra, ahol a pazarlás újra abban nyilatkozott meg, hogy a megfelelő kontroll és ellenőrzés ugylátszik, hiányzott, a vámhitel csalások kérdésére. Én magam tudok és ismerek egy objektumot, egy ingatlant, amelynek mai értéke testvérek között maximum 500 millió papírkorona, amelynek tulajdonosa 1500 millió korona vámhitelt élvezett. Amig a tulajdonos evvel a vámhitellel prosperál és üzleteket köt, valószínűleg nem lesz belőle baj, de amint egyszer valami éri és az államnak be kell majd hajtania azt az 1500 millió korona vámhitelt, melyet az illetőnek adott, akkor, ha az illető csődbe került, legfeljebb 300 milliót kap, mert árverésen legfeljebb annyit ér el az ingatlanért. (Bud János pénzügyminister: Ezen változtattam!)^ Én most ennél a kérdésnél nem azt vizsgálom, hogy milyen vámkárok érték az államot, bár ezt is jogosan vizsgálhatnám, mert micsoda tisztviselői kar az, amely csak igy ellenőrzi ezt a rendkívüli kényes kérdést, s amely az állam érdekeit csak ugy oltalmazza _ meg, hogy haszontalan, semmitsem érő objektumokra óriási összegeket ad! Azt is hallottam, hogy még értéktelenebb dolgokra 50 milliárdnyi hitelekéit is adtak ki és az állam tudomásom szerint circa 500 milliárdot veszitett, A minister ur bizonyára jobban tudja, mint én, méltóztassék tehát megmondani, mennyit vesztett az állam. (Bud János pénzügyminister: Már megmondtam. Miért nem volt itt a képviselő ur. Nem beszélhetek mindig olyankor, amikor ön itt van.) A dolog roppant egyszerű; én azt mondtam, hogy 500 milliárdot veszi tett; legyen szíves a minister ur, mondja meg, mennyit veszített hát az állam? Talán kevesebbet, talán 250 milliárdot? (Bud János pénzügyminister: Semmitsem veszi tett. vegye tudomásul a képviselő ur!) Ajkkor azokat a tisztviselőket, akik ezeknek a vámhiteleknek engedélyezésében közreműködtek s akik ezeket engedélyezték, méltóztassék előléptetni, mert ezek — ugy látszik — az orszáar részére üdvös, nagyon szükséges, ^sőt nélkülözhetetlen közgazdasági ^ tevékenységet veséztek. Itt csak az a különbség van kettőnk felfogása között, hogy én egy olyan tiszltviselőt, akit ilyen dologban ludasnak találok, nem penzionálok és nem teszem át egy másik osztályba, hanem ugy kergetem a sárga fülemülébe, hogy a lába nem éri a földet. (Bud János pénzügyminister: Megtörtént!) De. ha nem volt vesztesség, akkor miért csinálta ezt a minister ur? (Bud János pénzüsry minister: Viszszaélések történtek:, minek folytán lehet, hogy veszteség lesz. Ezek a tisztviselők el fogják