Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

Ä nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április hó 29-én, csütörtökön. 151 időkre és nem is ugy, hogy az állam megfelelő biztosítékot ki ne kötne magának a tarifapolitikában stb.-ben. Sőt még azt is hangoztattam, hogy pl. a vasutakat nem is egy kézbe adnám bérbe, hanem a vasutak bizonyos ágait egészen, külön-külön csoportoknak, mert ha semmit sem kap is érte az állam, ha egy krajcár direkt jövedelme nem lesz, maga az az egy tény, hogy 65.000 közalkalmazottól és megfelelő számú nyugdíjastól szabadul, olyan tehermentesitést jelent, amely az ország pénzügyeinek helyrehozására kimondhatatlan hatással lesz. (Bud János pénzügy minis ter: Akkor kétszeres tarifák volnának!) Most hangoztattam, hogy a bérleti szerződés megkötése az államtól függ és az állam abba felvehet olyan kikötéseket, amelyek neki a tarifákba feltétlen beleszólást biztosítanak. (Hedry Lőrinc: Akkor nem kap bérlőt!) Ha azután kétszeres tarifák volnának, akkor az állam volna ebben a hibás. Merem mondani, t. minister ur, hogy sokkal kisebb tarifák mellett, mint amilyenek ma vannak érvényben, nem olyan üzleti eredményt mutatnának ki az államvasutak, mint amilyet kimutatnak most, — mert most kimutatnak 9 millió korona felesleget, de elhallgatják a 16 milliónyi beruházását és hogy az összes üzemek minden néven nevezendő feleslegét szépen felhasználják most az államvasutak beruházásai számára. Szóval, ilyen mérleget semmiesetre sem produkálna egyetlenegy bérlőtársaság sem. De nekem meggyőződésem, hogy kisebb tarifák mellett is egészen rentábilis, tisztességes üzemeket lehetne csinálni ezekből az üzemekből. Természetesen az igazgató urak nem szaladgálhatnának szalonkocsin vadászni és nem hordoztathatnák maguk után teherkocsiban az állami autókat, hogy a vadászatra is ne kocsin zötyögtettessék magukat, hanem állami autón lehessen odamenni. Ez után a kis kitérés után visszatérek az állami fizetési osztályba sorozott tulajdonképeni tisztviselők és tisztek létszámára, amely tulaj donképen eldönti azt a kérdést, amelyet a minister ur kissé homályosan illusztrált. Értem ez alatt a tisztviselők arányszámát. A minister ur t. i. azt mondta, hogy a békebeli állapothoz képest Kis-Magyarországnak nincs több tisztviselője, mint amennyi arányszám szerint megilletné a Nagy-Magyarországon volt tisztviselőkkel szemben. A minister ur ezt mondta: remélem el méltóztatik ismerni, mert ha nem, akkor felolvasom beszédjének idevonatkozó részét, azt hiszem azonban, a minister ur is emlékszik rá. Ezzel szemben én azt állítom, hogy a kérdést nem az dönti el, hogy mennyi az állami alkalmazott, hanem az, hogy mennyi fizetési osztályba sorozott állami tisztviselő volt Nagy-Magyarországon és van csonka Magyarországon. Ez pedig, mélyen t. minister ur, a következőképen alakul. Nagy-Magyar országon volt 1914—15-ben, vagyis a háborút megelőző évben és az első háborús évben — pedig már akkor, az első időben is bizonyos fokú szaporulat feltétlenül be állott — 48.886 fizetési osztályba sorozott állami tisztviselő. 1921—22-ben csonka Magyarországon volt 59.360 állami tisztviselő, tehát 11.000-el több, 1922— 1923-ban leszállott ez a szám 55.072-re, 1926— 27-ben pedig a minister ur projektuma szerint ez a szám leszáll 42.323-ra. A helyzet tehát az, hogy 1914—15-ben mondjuk az első háborús évben 429 lakosra esett egy állami tisztviselő, 1926—27-ben pedig minden 189 lakosra esik egy állami tisztviselő. Az az arány tehát, amelyet a múltkor, oly kedvezőnek méltóztatott feltüntetni, ezek szerint az adatok szerint, legalább az en szememben, nagyon rózsásnak, nagyon kedvezőnek nem mondható. (Drehr Imre: Äz ellenkező jót is tessék megemlíteni! Akkor nem volt diplomáciánk, nem volt önálló vámterületünk!) De volt egy hadseregünk, amelyhez képest a mai hadsereg a nullával egyenlő. (Drehr Imre: Az nincs benne!) Bocsánatot kérek a békebeliben benne van, felolvastam az állami tisztviselők között a honvéd tiszteket is, benne vannak tehát a tisztek is. Most még ki kell terjeszkednem az igen t. minister urnák egy nagyon csodálatos matematikai műveletére, amelyet a múltkor azzal méltóztatott értésünkre adni, hogy többször megmagyaráztam már és ha az urak meg sem is értik, meg kell hogy értsék, hogy ezt még a genfi nem tudom, milyen ellenőrző-bizottsággal is meg tudtam értetni, hogy a tisztviselői fizetéseknek a szanálási törvényben előirányzott összeggel szemben való óriási mértékű, majdnem száz százalékos emelkedése azért állott elő, mert a korona nem azon a nivón stabilizálódott, amely nivón való stabilizálódását a szanálási törvény eredetileg tervbe vette. De hiszen ez nem számtani művelet, hanem burkolt fizetésemelés, mert a szanálási terv a tisztviselők fizetését nem papirkoronában vette számításba, t. minister ur, hanem aranykoronában. (Bud János pénzügyminister: Papirkoronában kapják és ez a lényeg!) Bocsánatot kérek, ha a t. minister ur helytelenül állapította meg a 17.000-es szorzószámot, azért, hogy a nyomorult adózók sokkal többet fizessenek, mint amennyit aranyértékben kellett volna fizetuiök, az^ még nem indok arra, hogy az aranykoronában megállapított tisztviselői fizetéseknél, amikor az aranykorona már oly mértékben lecsúszott, hogy nem tarthatta fenn azokat a hamis számokat, hanem 14.500-as szorzószámra kellett leszállania, 17.000-es szorzószámot továbbra is fentartsa. Ez ellentétben áll a szanálási törvény rendelkezésével, ellentétben áll azzal a komolysággal, amellyel ilyen tervet, amennyiben az komoly kormány részéről terjesztetik elő, minden egyes képviselőnek, sőt minden állampolgárnak fogadni és szemlélni kell. Ha a minister urnák igaza volt, akkor ugyanennek az átalakulásnak kellett volna beállnia a közszolgáltatásoknál is, meg a betéteknél is. Ott azonban semmi változás, semmi emelkedés nem volt, sőt az állami szolgáltatások még lejebb mentek. Mit jelent ezl Azt, hogy a külföld beérte azzal az aranyértékkel, amelyet a minister ur, illetőleg előde beállított a szanálási törvénybe, tisztán csak a tisztviselői kar nem érte be, vagyis fennáll az, amit mondok, hogy ez a matematikai művelet, amely kifelé szemfényvesztésnek jó volt, nem jelent egyebet, mint burkolt fizetésemelést, melyet a t. minister ur anélkül adott a tisztviselőknek, hogy erre vonatkozólag a nemzetgyűlést megkérdezte volna. (Bud János pénzügyminister: A nemzetgyűlést mindig megkérdeztem!) Nem emlékszem egyetlenegy olyan törvényre sem, amely feílhataimazta volna a minister urat arra, kivéve a szanálási törvényben levő azt a felhatalmazást, hogy az aranyértéklet a minister ur rendelettel alapíthassa meg. De ez nem jelenti azt. hogy más aranyértéket állapítson meg a fizetéseknél, mint amilyen aranyértéket, ismétlem, az adófizetéseknél megállapított. A minister urnák joga van az aranyértéket a szanálási törvény alapján megállapítani, de nincs joga Pál részére más összeget meigállapitania, mint Péter részére. Tudom, hogy a minister urnák többsége és az úgynevezett 33-as 22*