Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

À nemzetgyűlés 540. ülése 1926. Tisztelettel kérdeni a t. Nemzetgyűlést, helyesnek, okosnak és bölcsnek tartja-e azt, bogy a földmivelésügyi kormányzat 1914 óta egyáltalában nem tartotta érdemesnek, hogy ba hidegvérjü tenyészunéneket vásárol, bogy a vérfelfrisitést ezzel lehetővé tegye és teljesen átengedte ezt a magántenyésztőknek ugyanakkor, amikor súlyos milliókat áldozott félvérlótenyésztésre, amely lehet Magyarország büszkesége, de a gazdasági viszonyok folytán a jövőben, azt hiszem, határozottan nagyobb teret kell, hogy adjon — épen ugy mint adott Németországban — a hidegvérű lótenyésztésnek. Tisztelettel kérdeztem ezt a földmivelésügyi minister úrtól. Sajnálom, bogy a minister ur nincs jelen. Minthogy azonban ennek, azt hiszem, később, is ki leszek téve, célszerűbbnek tartottam, hogy a nemzetgyűlés elé hozzam ezt a kérdést, amely némi tekintetben talán mégis közérdekű és amelyről ezideig ministeri székből nem beszéltek, az erre vonatkozó privát ministeri Ígéreteket pedig nem telj esitették. A földmivelésügyi minister ur ugyanis kilátásba helyezte, hogy ebben a kérdésben is fog valamit tenni, de amint azután épen a napokban ismerte el, mindezideig nem tett semmit. Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmivelésügyi minister urnák. Következik Farkas Tibor képviselő ur második interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Petrovics György jegyző (olvassa): »Hajlandó-e a minister ur a nemzetgyűlést a versenyfogadások megadóztatásából származó lótenyésztési alap állásáról részletesen tájékoztatni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Farkas Tibor: T. Nemzetgyűlés! Előző interpellációm tulajdonképen az ország lakossága egy részének érdekeit képviselte elsősorban és csak indirekt az egész ország érdekét. Ez az interpellációm, amelyet most elmondani szükségesnek tartok, tulajdonképen egy nagyon szomorú és — azt mondhatnám — botrányos jelenségnek^ következménye. Ez a szerintem botrányos jelenség az, hogy világosan a törvény rendelete ellenére nem történt meg, aminek a törvény szerint meg kellett volna történnie. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon ) Az 1913. évi XIIL tc.-ről van szó. Ez a törvény az üzletszerű vagy nyilvános fogadásoknak s a kölcsönös fogadásoknak közvetítéséről a lóversenyeknél szóló 1894. évi XXIX. te. módosításáról szól. A törvény 2. §-ának b) pontja a következőket mondja (olvassa): »a kölcsönös fogadásokra feltett összegből levonandó... 4Vs%, amely levonás összege az állampénztárba szállíttatik be, alapszerüleg kezeltetik és a földmivelésügyi minister által kizárólag a lótenyésztés emelésére fordittatik; az alap állásáról a földmivelésügyi minister évenkint a költségvetés beterjesztése alkalmával a törvényhozásnak előterjesztést tesz.« T. Nemzetgyűlés! Azt kérdezem, helyeselheti-e valaki, aki a parlamentarizmus komolyságát hirdeti és a parlamentarizmust betegségektől félti, azt, hogy ilyen nyilvánvalóan — azt mondhatnám: szemérmetlenül — követtessék el törvénysértés. Tessék átnézni a költségvetést. Azt hiszem nem találja meg benne senki ezt a jelentést, amelyet a földmivelésügyi minister urnák be kellett volna terjesztenie. Sokkal érdekesebb eset történt. A múlt évi, az 1925/26. évi költségvetés indokolásában NAPLÖ. XLII. évi április hó 28-án, szerdán. 115 azt mondja a földmivelésügyi minister, hogy »erről a zárszámadás során fogok a nemzetgyűlésnek jelentést tenni.« Mióta lehetséges az, hogy egyszerűen egyik törvényjavaslat indokolásában a minister egy kijelentést tesz, hogy majd igy és igy fog tenni, egészen eltekintve attól, hogy a törvény mit mond. (Szeder Ferenc: Ezt megmondtam neki a költségvetés tárgyalásánál!) De itt nem épen kis összegekről van szó. Itt súlyos milliárdokról van szó. Igyekeztem elejét venni annak, hogy szemrehányást tegyen nekem bárki, hogy nem voltam elég gondos, mert azután a megállapítás után, hogy itt milliárdok nem folytak be az állampénztárba és nem kerültek az alaphoz, mindjárt hozzátehetem, hogy ez a megállapitásom, a két szakminister információján nyugszik és azt hiszem, sem a pénzügyminister urnák, sem a földmivelésügyi minister urnák információját ezen a téren a nemzetgyűlés nem vonja kétségbe. Nem tartóim megengedhetőnek és helyesnek, hogy a földmivelésügyi kormányzatnak olyan szabadságot adjunk, hogy túltegye magát a törvényen ós ne tegye meg azt, amit a törvény parancsol', hogy ezt a pénzt megfelelő célra ós pedig a lótenyésztés érdekeinek szolgálatára fordítsa. Volna a lótenyésztés terén nagyon sok hely, ahol azok a milliárdok kellettek volna, jó szolgálatot tehettek volna, mindenesetre ^ nagyobb szolgálatot, mint amikor ezeknek létéről és hovaforditásáról a nemzetgyűlés egyetlenegy tagja sem szerezhet tudomást. Nem szerezhet tudomást annál az egyszerű oknál fogva, hogy a földmivelésügyi minister kötelességét nem teljesítette, hogy a pénzügyi bizottság, amely hivatva volna a költségvetést részletesen áttárgyalni, erről a maga jelentésében szintén nem emlékezett meg. Tulajdonképen mellékes, hogy itt súlyos milliárdokról van szó. Itt azonban megtörtént az is, hogy az interpellációra, amely ezt a kérdést már egy izben a Háízban érintette, az illetékes minister végleges választ még mindig nem adott. A végleges választ most már hosszú idő óta hiába várom arra a kérdésre, micsoda rejtélyes dolog történt itt, milyen oknál fogva nem tett eleget a Lovaregylet a kötelezettségének, milyen okok voltak azok, amelyek arra kényszeritették a kormányzatot, hogy itt ne lépjen fel a megfelelő energiával, nem esetleg valamely egyszerre elmaradó nagyobb pénzösszegnek nemlétezése volt-e indoka annak, hogy a földmivelésügyi minister a legutóbbi költségvetés indokolásában ilyen problematikus kijelentést tett? Nem ez-e az oka annak,, hogy ma erről az egész ügyről semmit sem tudunk? Nagyon szerettem volna, ha a földmivelésügyi minister ur válaszolt volna és azt hiszem, mindenesetre helyesebb volna, ha a földmivelésügyi minister ur végre egyszer nagyobb energiával lépne fel ministeriumának hivatalnokaival szemben. Megengedtem, hogy ő maga nem is szerez erről tudomást. Én egy rendszerben látom a hibát, egy teljesen züllésnek indult bürokrata rendszerben, ha ilyen dolgok megtörténhetnek. Ha a nemzetgyűlés e jelenségek felett napirendre tér, akkor sírját parlamentarizmusnak» nem abból az okból, amelyet itt az imént emiitettek, hanem egy másik okból, azért, mert akkor a nemzetgyűlés bebizonyítja azt, hogy legfontosabb hiatásának, f az állami pénzkezelés ellenőrzésének teljesítésére vagy nincs kedve és akarata, vagy nincs tudása ós miatta tehetnek bármit. Ha az eltenőrzést a nemzetgyűlés teljesen kiengedi befolyása alól,