Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

A nemzetgyűlés 538. ülése 1926, íiak — akik helyett magyar alkalmazottakat tesznek ki — ittartózkodási engedélyt szerezni. Ezeknek háta mögött mégis csak kell hogy valami összeköttetés legyen, ami nem a mi öszszeköttetésünk. Az önvédelem fegyverét, mint mondtam, kiütik kezünkből. Elég e tekintetben arra hivatkoznom, hogy a belügyministeriumban, azt hiszem, már toronymagasságra nőtt fel azoknak a fellebbezéseknek a száma, amelyekkel egy-egy csoport felfüggesztését megfellebbeztük, toronymagasságra nőtt fel a belügyben azoknak az aktáknak a száma, amelyekben a gyűlések betartása ellen fellebbezünk. Tegnap Miskolcra egy politikai gyűlést jelentettünk be, amelyet egyszerűen betiltott a miskolci rendőrség, £tZ ci rendőrhatóság, amely az utóbbi hónapok folyamán egyéb pártállásu képviselőtársainknak, sőt egyéb pártállásu nem képviselőknek is özönével engedélyezett gyűléseket. A munkásság lapjának kolportázsjoga már közel két esztendeje fekszik a belügy ministeriumban. Most itt van május elseje és ennek megünneplését is már^ jóelőre betiltották, sőt a május elseje előtti és utáni héten sem engednek számunkra semmiféle gyűlést vagy értekezletet. Azt hiszik, hogy ha a vörös szegfűt kiparancsolják a gomblyukakból, akkor a kertekben sem fognak viritani, pedig épen ennek a május elsejének megünneplését nagyon furcsa volt a belügyministernek vagy a kormányzatnak megtiltani, hiszen a most következő május elseje az egész világon a nyolcórás munkaidőnek és a világbékének van szentelve. Ezzel a két eszmével, ezzel a két gyönyörű gondolattal helyezi szembe magát az, aik május elsejének ünneplését megtiltja, A munkásság minden intézménye élvezi a kormánynak ezt a szeretetét, ezt a megbecsülését, hiszen a munkásság egTik nagyszabású intézményét, a munkáspénztárt most rendelettel törölték el a föld sziliéről, nehogy csak emléke is legyen annak, hogy volt egy intézmény, amelyben szocialisták dolgoztak osztályostársaikért, (Esztergályos János: Már megjelent a rendelet?) Meg. Lehet, hogy az autonómia idején is voltak panaszok, hiszen ilyen nagy szervezetnél nem is lehet máskép, de az bizonyos, hogy olyan tehetségtelen, olyan lelkiismeretlen soha ez az intézmény nem volt, mint a kurzus alatt. Meg tudom érteni azt a gondolatot, amely ugy gondolja, hogy inkább a halál, mint az ilyen élet. Végigmenve az egész magyar életen, megemlíthetjük azt is, hogy a szabadfoglalkozásúak sincsenek olyan helyzetben, amellyel nagyon dicsekedve kiállhatnánk a szomszéd államok vagy Európa elé. Azok az ügyvédek, akiknek jó összeköttetéseik A^agy szerencsés barátságaik nincsenek, épugy kinlódnak, mint az orvosok, akár fiatalok, akár idősek, eltekintve néhány szerencséstől. Nyomorognak, küzködnek, kinlódnak a tanitók, a tanárok s mindenki, akinek kezében nincs vagyon, hatalom, mindenki, aki a kiüldözöttek közé tartozik. Mi, amikor ezeket a bajokat feltárjuk s amikor már letettünk arról is, hogy határozati javaslatokkal operáljunk, — mert hiszen eredményteleneknek tartjuk azokat — csak azt mondjuk végső szóként, hogy minden nyomorúságok on csak demokratikus átalakulás tud segíteni. Nem egy ellenforradalmi kottériának, hanem egy egész ország kormányzásának kell itt rendet csinálnia, egy olyan kormányzatnak, melyet nem feszélyeznek sem "a múltban elkövetett bűnök, sem a jövőben elkövetendő vétkek. Olyan kormány kell, amely valóban keresztény, mert szeretetet és megbékélést hirdet évi április hó 26-án, hétfőn. 413 az ország népének, s azt teljesiti is, olyan kormány, amely valóban nemzeti, mert a nemzeti értékek megmentésére törekszik. Az a rendszer, amely Siófokon fogant és most Sárospatakon állomásozik, nem képes a végső veszedelem elháritására, hiszen ehhez hiába fordulunk Nagy Szent Gergely pápa szavaival: »Akinek kormányzási képessége van, minden áron ra^ta legyen, hogy annak gyakorlatát és hasznát felebarátaival megossza.« Ez a kép a magyar dolgozók életéről azt mutatja, hogy a magyar dolgozók olyan politikai jogfosztottságban, olyan gazdasági kiszolgáltatottságban, olyan szociális elhagyatottságban élnek, amilyenre egész Európában nincsen példa, A kenyér, a lakás, a ruha kérdése ma már számukra • miegolidhatatlan, é'b akkor mégis erkölcsről, vallásról, családról prédikálnak nekik, vallásról, amikor a nyilvánosság előtt vesznek össze nagy vagyonok miatt szegénységi fogadalmat tett egyházi emberek, erkölcsről beszélnek nekik, holott a magyar dolgozók* sem shymmit nem táncolnak, sem kivágott ruhákban nem járnak fényes mulatságokra, csáládjól beszélnek nekik, amikor ép tegnapelőtt Ítéltek el lopásért, a magántulajdon elleni vétségért egy szegény asszonyt, mert egy rongyos pelenkát lopott gyermekének. (Esztergályos János: Nem is ő lopta hanem a szülésznő adta neki.) Elég borzasztó, hogy ebben a kérdésbén ez a szó, hogy lopás, egyáltalában előfordulhat. Ilyen körülmények közt csodálkoznak azután afelett, hogy csak ez a hármas megoldás: öngyilkosság, börtön, vagy kivándorlás van a munkás nyomorúságára. Az öngyilkosságokat most prevencióval akarják meeralkadályozni, azonban nem az Öngyilkosság okát akarják megszüntetni, nem azt hogy az öngyilkosság gondolata az embernek eszébe se juthasson, hanem a hidak aljára oda fognak állitani motorcsónakokat, hogy kihalásszák azokat, a szerencsétleneket, akik az öngyilkosságig eljutottak. Nem sokkal egyszerűbb volna megakadályozni azt az utat, amely a Dunáig, amely a hid karfájáig visz? Akkor a motorcsónakokra sem volna szükség. (Viczián István: Trianonnál kezdődött!) Magyarországon, ahol az eltartóknak és az eltartottaknak olyan fordított a számaránya, hogy az eltartók száma mindig kisebb lesz s az eltartottak száma mindig emelkedik, amikor a munkásnak már nem is lehet egyébre keresni, mint arra, hogy az adóterheket előteremtse, megkeresse, amelyeken a költségvetés különböző ágazatiban elhintve fölösleges intézményeket tartanak fenn, mondom, amikor ezt a képet látjuk, nagyon nehéz volna még a legnagyobb jóhiszeműség mellett is azt mondani, hogy itt minden rendben van, hogy itt minden ugy mehet tovább, ahogy eddig ment. Én az idei költségvetésből is csak azt látom, mint a tavalyiból. Ez a költségvetés a dolgozók megterhelése a végletekig. Az adóprés szorítása a végletekig, a munkások életének megnehezítése a végletekig anélkül, hogy bármiféle módon, bármiféle oldalról segítségére sietnének a kormányzati tényezők. Én tehát eziránt a kormány iránt semmiféle bizalommal viseltetni nem tudok, s igy a költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Bodó János jegyző: Sütő József! Sütő József: T. Nemzetgyűlés! Előttem két elvtársam szólalt fel, akik megfogadták a kormánypártiak azon szavát, hogy ne ^ foglalkozzunk állandóan azzal a politikai kérdéssel,