Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

396 A nemzetgyűlés 538. ülése 1926. évi április hó 26-án, hétfőn. volna. (Györki Imre: Nincs egyéb baj, mint ezeket teregetnií Ki kíváncsi erre!) A külföldi sajtó informálására tehát igenis nagyobb gondot szeretnék fordíttatni, annyival is inkább, mert jelenleg az elszakitott országrészeken két lapot kvalifikálnak az utóállamok olyanoknak, mint amelyek nem veszélyeztetik a trianoni határokat és ez a Népszava és a Világ. Szinte a nevetségességgel határos az utódállamok félelme, hogy még szépirodalmi termékeket sem engednek át, igy nem mehet át Herczeg Ferencnek az Uj Idők-je sem, Erről egyébként még a múlt nemzetgyűlésen volt alkalmam interpellációt is előterjeszteni az akkori külügyminister úrhoz, de felszólalásom eredményre nem vezetett. A megszállt vidékek publikuma kénytelen rendesen berlini, vagy egyéb forrásokból eredő szépirodalmi termékekre szorítkozni, amelyek pedig nem rejtenek magukban sem több, sem kevesebb veszedelmet az ő szempontjukból, mint akár bármely más itteni szellemi termék. Ami a külpolitikai helyzetet illeti, Locarno után most a Nincsics és Alexandro Bodrero belgrádi meghatalmazott minister tárgyalásai folytán történt olasz-jugoszláv megegyezés áll homloktérben. Ezzel a kérdéssel kissé bővebben kivánok foglalkozni és főleg az előzményekkel, hogy megfelelő következtetést vonhassak le az elmondan dókból. Olaszországnak az Adriára vonatkozó és imperialisztikus törekvései a SHS állammal történt megegyezés folytán egyelőre nyugvópontra jutottak, bár Aethio Garibaldi szerint Olaszország adriai szupermáciája csak akkor válhatik teljessé, ha Albánia és Montenegró olasz égisz alatt független államokká lesznek és hogy ha Dalmácia egészen a dinári Alpokig olasz uralom alá kerül. Mégis, ugy "látszik, sikerült a fiumei kikötő hát-országának megnyitásával a délszláv állam kereskedelmét olasz érdekszférába keriteni és az SHS állam érdeklődését az Adriáról az Égéi tengerre átterelni, egyszóval az adriai kérdést a szalonikii kérdéssel eliminálni. Ezt az átcsoportositást, amelynek harci élére Mussolini került, a Times egy nagyon érdekes és szenzációt keltő vezércikkre is méltatta és a francia félhivatalos Information is megállapította, hogy Kóma uj perspektívát nyit az SHS állam számára a Görögországgal való közeledéssel. Ezzel szemben lehetetlen észre nem vennünk, hogy ugyanakkor Benes t féltvén a kisentente államainak függetlenségét, idegesen néz körül és keresi azokat az eszközöket, amelyekkel Olaszország irányitó szerepét le lehet faragni és keresi a beavatkozással szemben az ellenakció lehetőségét. A kép teljességéhez tartozik, hogy a belgrádi Politika és Obzor, valamint az egész szerb kormánypárti sajtó, nem lévén megelégedve az uj orientációval, állandó bizalmatlanságát nyilvánítja Olaszországgal szemben, mely a szláv kisebbséget mindenütt elnyomja, elolaszositja és a legnagyobb nyomatékkal mutat rá arra hogy a SHS államot létérdeke az Adriához fűzi, ennek következtében kétségessé teszi azt az értéket, amelyet az SHS államnak Olaszország a görög békeközvetitéssel ad. Ezzel szemben az olaszellenességéről hírhedt Radies István a legbarátságosabban üdvözli a közeledést. Mármost, ha^ tekintetbe vesszük, hogy Nincsics római útjával kapcsolatban a jugoszláv állam vezérei, bár szükségesnek elfogadják az olaszbaráti viszonyt, mégis feleslegesnek tartják a szövetség kimélyitését oly irányban, hogy annak éle más államok ellen is irányuljon, lehetetlen észre nem vennünk a megnyilvánuló féltékenységet, amely abban csúcsosodik ki és onnan ered, hogy Nincsicsnek előbb Parisban kellett volna kezdeni a tárgyalásokat és csak azután kerülhetett volna a sor Rómára. A Rijecs is bizalmatlan marad továbbra is, amihez tápot ad a »Camicia Rossa« fasiszta lap egy cikke, melyben az olasz lap az adriai politikát illetően az SHS államban Ausztria utódját látja és igy a fennálló baráti szerződés dacára is Olaszország követeli továbbra is Montenegro önállóságát és Albániának Görögország és a SHS állam befolyásától való függetlenitósét, valamint az olasz határoknak egészen a dinári Alpokig való kitolását. Ilyen előzmények után és ily helyzet dacára Nincsics expozéjában a skupstinában bejelenthette, hogy Olaszországgal a SHS állam »baráti« szerződést kötött és a két ország közötti viszonyok teljesen rendezve lettek! És bár Nincsics külpolitikáját akként jellemezte, hogy az ő mérlege a békeszerető és a munkában elfoglalt házigazda mérlegéivel azonos, aki az ország jövőjét meni alapítja szomszédai szerencsétlenségére, hanem arra törekedik, hogy munkája másoknak is hasznára legyen, mégis az összes orgánumok e baráti szerződést igen helyesen védő- és támadó-szövetségnek minősítették, annyival is inkább, mert Locarno után pl. egy volt demokrataminister, Sumnekovics, pártjában épen azt nehezményezte és kifogásolta, hogy a délszláv államnak egyetlen egy paktuma sincs, amely az ő területi integritását biztosítaná. Ez a szerződés tehát az első, amely a délszláv állam határait biztosítja, nyitva maradván még mindig az a további kérdés, amelyre a Petit Journal nagyon érdekesen céloz, hogy bővül-e a megegyezés vagy siemf Ettől Olaszország idegenkedik, mert Olaszország csak a SHS állammal óhajt szerződéses viszonyban lenni, ezzel szemben azonban a délszláv állam be akarja ebbe vonni Franciaországot. A kérdés tehát az, hogy sikerül-e ez nekik s hogy egyáltalában érdekükben áll-e Franciaország belevonása, ami viszont Briand kezdeményezésének volna kézzelfogható eredménye. Mindezeket azért voltam bátor ilyen részletességgel elmondani, hogy ismét teljes beigazolást nyerjen az a régi tétel, hogy külpolitikát érzelmi alapokra fektetni egyáltalában nem lehet. (Ugy van!) Ez az uj átcsoportosítás tulajdonképen azt jelenti, hogy ugy Olaszország, mint Jugoszlávia keresztülgázolt minden szimpátián és antipátián és megtalálták azt a plattformot, amellyel az egymással való megegyezést biztosították. Lehetetlen, hogy a mi külpolitikai szeizmográfunk is ne jelezné, ami itt történt! Efölött mi napirendre egyszerűen nem térhetünk, hanem szükséges, hogy a fennálló érdekeket mi is közös nevezőre hozzuk és a megtörtént átcsoportositást, hogy ha kell, esetleg Olaszország segítségével is a mi javunkra leszámítoljuk. (Ugy van! Ugy vwi!) T. Nemzetgyűlés! Ha az utódállamok költségvetéseit veszem bonckés alá, lehetetlen észre nem vennünk, hogy az összes utódállamok a hadügyi kiadásokra még az eddiginél is sokkal nagyobb gondot fordítanak és hogy ez a fegyverkezés szinte óriási méreteket ^ölt. Bennünket elsősorban épen az előbbi szerződés folytán talán a délszláv állam költségvetése érdekel legközelebbről. A délszláv állam legutóbbi 1926/27. évi költségvetése 12 milliárd 900 millió dinárról szól. ami 650 millió dinár emelkedést jelent. Érdekes boncolni ennek a költségvetésnek az eloszlását. Kereskedelmi cé-