Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

A nemzetgyűlés 537. ülése 1926. évi április hó 24-én, szombaton. 381 rósnak pályázni. Aki raegbizhatóbb volt, akinek pályázati feltételei előnyösebbek voltak, az kapta meg a megbizást. Az ipar és kereskedelem nagy átfogó egyetemének tehát módjában vo't az állam részére szállitani. Most mit akar a kereskedelmi kormányzat egy ember kedvéért ? Azt, hogy ne legyen nyilvános pályázat, ne szerezzék be ezeket a dolgokat külön-külön, ne szerezzék be külön a vármegyék, a városok, az állami hivatalok, hanem legyen egy központi szerv, amely bevásárolja mindazt, amire a hivataloknak szükségük van, azután kiosztja az egyes közhivataloknak. Hogy a dolog tetszetős legyen, hogy a kisiparossággal könnyen elhitessék ennek gazdaságosabb voltát, azt mondják : kérem ez nagyszerű, óriási ötlet, hiszen most körülbelül 4000 ember foglalkozik az anyagok nyilvántartásával, az anya gok beszerzésével az egész ország területén. Ez nagy költséggel jár, miután decentralizálva van. Sok a költség, mert 4000 ember csak ezzel foglalkozik. Le fogjuk egyszerűsíteni az egész tételt és a központosítással 4000 emberről lemegyünk 30-ra. Természetesen a kormány mögött ülo egységespárt tagjai néhány kivételével azt fogják mondani : milyen nagyszerű, milyen isteni egy ötlet, mennyit megtakarít majd a pénzügyi és kereskedelemügyi kormány ! Hogyne, 4000 ember helyett 30 ember fogja adminisztrálni a dolgot, bevásárolnak, szétosztják stb. T. Nemzetgyűlés, nem kell nagy megerőltetés annak beigazoiásához, hagy egyetlen komoly ember sem hiheti, hogy a mit eddig 4000 ember csinált államköltségen, azt ezentúl 30 ember csinálja. Nem hiszi ezt el józaneszü ember még akkor sem, ha egy volt kereskereskedelemügyi ember állitja. (Erdélyi Aladár : De állitotta-e, hogy 4000 ember '?) Ezt állitják. (Hedry Lőrinc : Allitják ! Pallavicini-féle dedukció! — Derültség jobbfelől.j Higyjék meg, ez Esztergályos-féle igazság, tehát 100%-ban igaz. (Hedry Lőrinc : Ez más ! — Erdélyi Aladár : Vigyázat ! — Derültség.) De eltekintve attól, hogy ez fizikailag is elképzelhehetetlen, nézzük meg, mit jelent ez a valóságban ? Azt mondják az illetékes urak, hogy egytipu suvá fogják összevonni mindazokat a szükségleti cikkeket, amelyek hivatalokban kellenek. Tehát egyforma lesz a tollszár, a toll, a papiros ; uniformizálni fogják mindazt, ami kell, egytípusúvá s igy ennek adminisztrálása könnyű lesz. (Pikler Emil: A képviselők is egyformák lesznek !, Ez az, amit mondottam. Ezt senki sem hiszi el. Nem lehet komolyan venni ezt a beállitást ; a hivatali emberek nagyon jól tudják, hogy ez keresztülvihetetlen. Tehát központilag csinálják, uniformizálni fogják az állami hivatalok közszükségleti cikkeit, egy elosztó hivatal fogja kiadni a Dunántúlra, Dunáninnen, Tiszántúlra, Tiszáninnen,, Tolnába, Baranyába, Budapestre, mindenhova. Álljunk csak meg és gondolkodjunk egy kicsit. Mintha már ilyet hallottunk volna vagy láttunk volna. (Kiss Menyhért : A kommünben !) Igen, éhez hasonlót láttunk a bolsevizmus alatt ; akkor mindent centralizáltak, központosítottak. Ha valamelyik gyermekem kint az udvaron a homokba eljátszott, vagy elszórt akár egy konyha-, akár egy szobakulcsot, el kellett mennem a bizalmiférfihoz s felhivatni, nézze meg, hogy a záramhoz kell-e kulcs? A bizalmi adott nekem egy cédulát, amely szerint Esztergályos János, aki itt és itt lakik, akinek tényleg van ajtaja, elvesztett egy kulcsot. Ezzel a cédulával elküldött engem az utcai főbizalmihoz, akinek hitelesítenie kellett, hogy ebben és ebben az utcában és házban lakó Esztergályos János tényleg ott lakik és tényleg elvesztette a kulcsot. Ezzel az írással el kellett mennem a kerületi bizalmihoz, aki szintén hitelesítette azt, végül a kerületi bizottsághoz, amely — ha jól tudom — az elöljáróságon volt. A kerületi elöljáróság erre a néhány hitelesítéssel ellátott irásra adott egy másik írást, amely ugy szólott, hogy Kovács Péter lakatosmester ur, Csengeri-utcai . .. (Hedry Lőrinc : Az »ur« nem volt benne !) Bocsánat : elvtárs. Érdekes, hogy önök jobban tudják, mint én. (Élénk derültség. — Hedry Lőrinc: Sajnos, a saját bőrünkön tapasztaltuk!) Szóval, ehhez a Kovács Péter lakatosmesterhez kaptam egy írást, amely felhatalmazza, illetőleg utasitolta őt, hogy részemre egy darab kulcsot utalványozzon ki. Méltóztassék most ezt az utat visszafelé elképzelni, mert nekem igazolni kellett, hogy a kulcsot átvettem, s ezt tudomására kellett hozni a főbizalmi alt, míg végre odáig jutottam, hogy a kulcsot a zárba bedughattam. Nem tudom, hogy ebben a most tervezett központosításban hol van az egyszerűsítés ? De mondok más példát. Önök emlékeznek reá, hogy Szovjet-Oroszországban is minden a központosítás irányában történt, mindent központosítottak, amit csak el lehet képzelni. Esztendők után rájöttek arra, hogy a központosítás gondolata szerencsétlen, nem lehet keresztülvinni, szükség van tehát arra, hogy decentralizáljanak. Csak egyetlen példát hozok fel arra, hogy mii jelent a központosítás ? A Máv.-nak is van anyagbeszerző hivatala s itt történt a következő eset : A román megszállás után, amikor á románok kivonultak, az összelőtt tiszai hidal újra kellett építeni. Szükség volt tehát tiplifákra, gerendákra, — igy nevezik ezt az ácsok — mire a Máv központi hivatalához irtak fel ezek leküldése végett. Gazdasági szempontból sürgős volt a hidépités, azonban a tiplifák nem jöttek. Történt egy napon, hogy a Tiszán leeresztettek egy tutajt, mely tele volt megfelelő fával A tutaj a hidépitésnél állt meg A fa nagyszerű volt, s a hatalmas tiszai hid felépítéséhez használható állapotban. Táviratot menesztettek a Máv beszerző főosztályához, hogy itt van a híd alatt egy tutaj, rajta használható fa, melyet olcsón meg lehetne venni, feleárért ideadják ezek az emberek, csakhogy megszabaduljanak tőle, tehát felhatalmazást kérnek a megvételre. A központi anyagbeszerzőhivatal leintette őket, de azután is hosszú hetek multak el, mig leszállították a tiszai hidhoz a szükséges anyagot, amely sokkal drágább volt, mint az a fa lett volna, amelyet ott helyben mindjárt megkaphattak volna. (Ivády Béla: Nem futja igy az időból ! — Szabó István (sókorópátkaij : Csak 25 perc vari máihátra ! — Pikler Emil: Meghosszabbítjuk! — Derültség.) De nem látom azt a szociális érzést sem, amelyet a kereskedelmi minister urnák legalább a tárcájához tartozó dolgozó emberekkel szemben kellene tanúsítani. Nemcsak az iparosság súlyos sérelméről van szó, mert közvetlenül aministeriumhoz tartozó postahivataloknál is látjuk, hogy menynyire érzéketlen a kereskedelmi minister ur. Azt, hogy mennyire nem való arra a helyre, amelyen van, semmi sem bizonyítja jobban, mint az az egyetlen eset, amelyet a következőkben mondok el. A pécsi főpostánál egy női alkalmazott 15 esztendeig végezte becsülettel szolgálatát. A 15 esztendőhöz egy hónap hiányzott, s bár büntetve soha nem volt, amikor megbetegedett, betegsége alatt nyugdíjazták. Egy hónap hiányzott csak ahhoz, hogy teljes 15 esztendei szolgálata legyen és igy nyugdijába 15 esztendőt számítsanak be, de ezt a kérését nem teljesítették. Ez a szerencsétlen nő beadványt intézett a kereskedelmi ministerhez kérve, hogy kegyelemből adja meg azt az egy hónapot neki, hogy teljes nyugdíját megkaphassa, hogy legyen miből élnie. A minister ur a napokban értesítette őt arról, hogy legnagyobb sajnálatára nem engedheti meg, miután a 15 esztendőhöz még 30 nap hiányzik. Nagy érzéketlenség ez és a szociális érzék hiNAPLÓ. XLI. 55