Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-525

30 A nemzetgyűlés 525. ülése 1926. fulmináns cikkeket irni a kormány mellett, bizonyítván a kormány jóhiszeműségét, bizonyitván, hogy a kormány a frankügytől téliesen távol áll s azért semmiféle felelősség nem terheli. Ezek a cikkek részben a Pester LLoydban, részint bécsi és németországi újságokban jelentek meg, s mind azt bizonyítják, hogy amidőn Gratz Gusztáv a magyar kormányzat érdekében cikkeket irt, ha nem is kapott ezekért közvetknül a kormánytól fizetést, — mint ahogy meggyőződésem szerint közvetlenül fizetést kapott Sir William Good — bizonyos, hogy azokért a szolgálatokért, amelyeket ilyen módioln a magyar kormánynak tett, amint a fáma híreszteli, olyan ellenszolgáltatásban részesült, hogy a kormány szanálja az állam pénzéből azt a takarékpénztárt, amelynek ő lesz a vezérigazgatója. Nem kivánok itt közhelyekkel foglalkozni, nem kívánom hosszasan magyarázni, hogy milyen rettenetes állapotbán vatnnak a dolgozók, hogy a közmunkák elmaradása következtében ugy a vidéken, mint a fővárosban milyen hihetetlen módon felszaporodott a munkanélküliek száma, hogy milyen borzasztó a nyomor és kétségbeesés ezek között az emberek között, milyen nagy az öngyilkosok száma és igy mennyire érthető az a feszültség, amely a munkanélküliek között van. Nem frázis, ha azt mondom, hogy ha Magyarországból könnyűszerrel ki v^-f-oe vándorolni, három hónap alatt minimo calcul o másfélmillió ember hagyná el ezt az országot, mert nem tud megélni. Múltkori interpellációmban voltam bátor már rámutatni arra, hogy a nagyobbarányu épitkezések elmaradása, a munkaalkalmak teljes elsorvadása, a vas- és gépipar katasztrofális helyzete olyan ideges feszültséget teremtett az emberek lelkében, hogy hova-tovább már nem lehet birni az emberekkel, mert a végső kétségbeesés olyan lépésekre ragadtatja el őket, amelyektől tartózkodnának, ha szociális gondoskodás történnék érdekükben. Évek óta sürgettünk szociális reformokat, évek óta kérjük a munkásbiztositópénztár reformját, a bányatársládák koncentrációját, a munkanélküliség elleni biztcsitás behozatalát és iniciáltuk a szociális refoimok egész sorát anélkül, hogy felszólalásainknak bármilyen hatása is lett volna. A ministerelnök ugyan alludáit arra, hogy a belső békesség és a lelkek megnyugvása érdekében szociális reformokat kell hozni, hogy az emberek megélhetését kell javitani, de ezek szerintem mind csak szavak, mert nem követik őket tettek. A nép, a dolgozók tömege nem lát mindezen szavakból mást, mint azt, hogy amikor egy pénzintézet fizetési zavarokba kerül, azonnal akad egy előkelő protektor, mint Gratz Gusztáv, aki a kormánynak szolgálatokat tett azáltal, hogy cikkeket irt mellette, aki a kormányt portálta és ennek kedvéért és azért, hogy az illető ur vezérigazgató, vagy igazgatósági elnök lehessen, szanálják ezt a pénzintézetet az ország pénzéből, annak az összegnek rovására, mely összeget a kormány a beruházásokra szánt. Mondom, a vámhitelek elvesztése, az az 500 milliárd veszteség, amelyről a közvéleményben szó van, nemkülönben az a 2 milliárd, amelyet a Postatakarékpénztár kiadott, és az az összeg, amelylyel a Viktóriát szanálták, hozzátéve mindezekhez ezt a 20 milliárdot, apródonként felhalmozódik az ember lelkében és ne csodálkozzunk azon, hogy nincs meg az a szükséges társadalmi béke, amelyre az urak mindig hivatkoznak. Abban az államban, amelyben nem a ' évi március hó 24-én, szerdán. dolgozók érdekeivel törődnek, hanem a kapitalisták érdekeivel, abban az államban, amelyben politikai szolgálatokat súlyos milliárdokkal jutalmaznak, abban az államban, amelyben vigéceknek milliárdokat utalnak ki, csak azért, hogy a kormányt dicsérjék, abban az államban, amelyben bajbajutott pénzintézeteket szanálnak óriási pénzekkel, mondom, abban az államban és kormányrendszerben nem bizhatik a nép, amely nem láthat mást, mint azt, hogy a kormány szociális gondoskodása nem reá, hanem azokra terjed ki, akik ezekben a segélyekben részesülnek. Ez az, amit interpellációmban elmondani szándékoztam és mégegyszer hangsiílyozom, hogy a dolgozó nép nevében a leghatározottabban és a legenergikusabban tiltakozom az ellen, hogy az államkincstár ilyen pénzeket adjon bankok szanálására, amelyekkel közvetlenül vagy közvetve politikai szolgálatokat jutalmaz. Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólani! Bud János pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés! Végtelenül sajnálom, _ hogy igen t. képviselőtársam interpellációja végén más hangot ütött meg, mint amelyet interpellációjában egyáltalában használt. A képviselő ur visszatért a ministerelnök úrhoz intézett interpellációjára, amelyben ő is elismerte, hogy ha az országnak van egy jó barátja, azt ugy_ kell megbecsülni, mint annak az országnak jóbarátját. Azt hiszem a képviselő ur önmagában revizió alá veszi azt a kijelentését, amelyet az illető egyénnel szemben tett. Hivatkozott a t. képviselő ur a ministerelnök ur tegnapi beszédére. A képviselő ur is jelen volt a beszédnél, amelynél világosabban kifejteni valamely álláspontot régen nem hallottam. A ministerelnök ur nem azt mondotta, hogy forradalmi szellem van az országban, amellyel szemben táplálni kell az ellenforradalmat, hanem objektíve leszögezte, hogy mindakettő meg van és meg is mondotta mindakettőre nézve véleményét és álláspontját. A t. képviselő ur interpellációjában szóvátette a vámhitelek kérdését és köszönettel veszem, hogy szóvátette, mert a közvéleményben a leglehetetlenebb hirek kezdenek már a kérdést illetőleg elterjedni. Egyik rettenetes hibája a mai viszonyoknak, hogy az emberek felelősségérzete a minimumra csökkent. Különösen zokon lehet ezt venni akkor, ha olyan embereknél tapasztalhatjuk, akiknek a közéletben való beilleszkedésük olyan, hogy többszörösen latba esik, amit mondanak. Gaal Gaston t. képviselőtársam, akit én a magyar közélet egyik legértékesebb egyéniségének tartok, az Omge. legutóbbi ülésén azt mondotta, de r óvatosan, hogy »hallomásom szerint 500 milliárd vámhitelt vesztett el az ország«. Ez < a kijelentés most futótűzként terjed a sajtó utján, de remélem és el is várom a sajtótól, hogy rektifikálni fogja ezt a helytelen és teljesen hamis beállitást. Teljesen részletesen fogok a kérdésről most beszámolni, amelyet óvatosan kell kezelni azért, mert ha talán nem is egészen ide vág, de nekem mindig eszembe jut Goethe-nek egy vense, amelyet a rágalmazókkal szemben irt, akikről azt mondja, hogy ugy cselekszenek, mint az. aki a torony tetejére visz fel egy zsák tollat, szélnek ereszti, de később megbánja, megpróbálja összeszedni, de az sohasem sikerül. Hasonlit ehhez az ilyen hirek terjesztése is a közvélemény szempontjából. A közvéleményt nagyon nehéz megnyug-