Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. Ha közgazdasági jelenség, akkori* nem magyarországi, hanem európai, sőt az egész világot érdeklő jelenség. Amikor tehát ő tisztában van azzal, hogy a konjunkturális idők után bekövetkeznek a dekonjunkturális idők, és erre az időre azt akarja, hogy biztosítva legyen, akkor a biztosításhoz hozzá akar járulni, de ugy, hogy járuljon hozzá a munkaadó és az állam is, hogy amikor ő munkanélkülivé válik, ne i legyen kénytelen i k'önyöradomány'fc '

f elfogadni, hanem munkanélkülisége alkalmával emelt fővel, jogosan menjen a pénztárhoz, mint ahogy emelt fővel megy el a szakegyletekbe is, mert jogosult a munkanélküli segély felvételére. E kérdések mellett igen fontos érdeke a munkásságnak, a rokkantbiztositás kérdése is. Én elismerem azt, hogy akkor, amikor az állami, a városi, a megyei, vagy a magántisztviselők kezéből 20—30 esztendei szolgálati idő eltöltése után kiesik a toll, nyugdíjban részesüljenek, ezzel szemben azonban megkövetelem, hogy azok a megrokkant és kiöregedett munkások is, akiknek kezéből a kalapács hull ki, vagy egyéb munkaszerszám, részesüljenek rokkantsegélyben. (Helyeslés a jobboldalon.) Lehetetlen állapot az, hogy 30—40 esztendei szorgos munka után, mely részben hasznot hajt a munkaadónak és magának az államnak is, annak a munkásnak végső kielégítése a koldustarisznya és a szemétdomb legyen. (fiabők Lajos: Helyeslik és a benyújtott javaslatot mégsem emelik törvényerőre. — Gr. Hoyos Miksa: Ez megvan már! - Kabók Lajos: Amit törvényerőre emeltek, azt sem valósit ják in eg.) Elnök : Hoyos és Kabók képviselő urakat kérem méltóztassanak csendben maradni. (Héjj Imre: Azt akarta, hogy egyetértés legyen ebben a kérdésben.) Héjj Imre képviselő urat is kérem, méltóztassék csendben maradni. Klárik Ferenc : Nem hagyhatom ez alkalommal szó nélkül a házhelyek kérdését sem. Méltóztatnak tudni, hogy a házhelyeket a szegény embereknek nem ingyen, hanem pénzért osztották ki. A kimutatás szerint 168.263 házhelyet osztottak ki. Ebből 31, vagy 32.000 házhelyet vettek igénybe. (Egy hang a jobboldalon : Annyit építettek fel !) Nem építettek fel ennyit, csak ennyit vettek igénybe. A számadatokat nem a levegőből vettem s tessék rólam feltételezni, vagyok olyan komoly ember, hogy a magyar nemzetgyűlés elé hamis számadatokkal nem jövök. A házhely akciónak épen itt mutatkozik a csődje. Egy része a házhelyhez jutottaknak nem tudta kifizetni a házhelyet, a másik része, amely kifizette, az meg nem tud építkezni a házhelyen. Itt állami kölcsönre van szükség, ezeknek a szegény embereknek a hóna alá kell nyúlni s részükre olcsó kamattal, avagy kamatmentesen kölcsönt kell biztosítani. Épen a múlt hetekben voltam bátor az igen t. népjóléti minister úrhoz kérvényt benyújtani 24 ilyen házhelytulajdonos érdekében. Ezek házacskájuk falait már felépitettók, azok részben tető alatt is vannak, de a nagy keresetképtelenség következtében nem tudják teljesen befejezni. Arra kérik a népjóléti kormányt, hogy házuk elkészítésében őket állami kölcsönnel támogassa. Mi lesz ennek az eredménye, nem tudom, de remélem, hogy jó eredménye lesz. Az előbb is megemlitettem már, hogy érdeke az országnak, hogy testben és_ szellemiekben erős, egészséges, munkásgenerációja fejlődjék. Fájdalom, de meg kell állapitanom, hogy ilyen körülmények között ez a testben és szellemiekben egészséges generáció nem fejlődhetik ki az országban. Itt az embereknek borzalmasan nagy tömege sorvad el testben és lélekben. Tessék elÍTAPI.Ó. XLI. évi április Uó 22-én, csütörtökön. 313 képzelni t. képviselőtársaim a B-listás tisztviselők helyzetét, akik már réges-régen elköltötték a nekik kiutalt kis összeget, amelynek fejében elküldték őket aj nagy világba. (Herczegh Béla: Sajnos, Trianon csinálta !) Hát azt a Trianont ki kell küszöbölni! Nem hivatkozhatunk mindig mindenben Trianonra. Nálunk most az az állapot áll fenn, hogy ezeknek az embereknek egyik része — azokkal a fizikai munkásokkal együtt, akik munkához jutni nem tudnak — amely a kolduskenyeret enni nem akarja, az öngyilkosságban keres menedéket. Hiszen ma már napi 10—20 között ingadozik az öngyilkosok száma, ami valósággal kisebbszerü háborút jelent. A női rész pedig még kedvezőtlenebb helyzetben van, mert az is vagy az öngyilkosságban keres menedéket, vagy pedig, mert egyéb keresetforrása nincs, női becsületét viszik a piacra és odadobja magát mint árucikket. Rettenetes szerencsétlensége ez az országnak és az államnak, mert itt nemcsak abban mutatkozik a szerencsétlenség, hogy ez megtörténik, hanem ennek a következményeiben. Ezek a következmények: a sok vérbaj, a gümőkór és az a sok minden néven nevezendő betegség, amely azután szerte megy az országban és megmételyezi az egész nemzetet. T. Nemzetgyűlés! Itt vannak a túlzsúfolt lakások. Hiszen nincs lakás, s a műnk ás ember éknek az a része, amely dolgozik szintén nem tudja megfizetni egyszoba-konyhás lakását, inert nem keres annyit, hogy a házbért ki tudja fizetni, megtömi tehát azt az egyszobás-konyhás lakását ágyrajárókkal, nem keresve azt, hogy az egyik ágyrajáró férfi, a másik meg nő. És ezekben a tömött lakásokban azután ugy testben, mint erkölcsiekben ismét csak romlásnak indulnak az az emberek. Nem gondolják t. képviselőtársaim, hogy ez micsoda nagy erkölcsi veszedelmet jelent az országra nézve? Hiszen ha igy megyünk, és ezen az utón haladunk tovább, lehetetlen, hogy nemzeti életünkbe a fekély bele ne vegye magát, hogy a pusztulás felé ne menjen maga a nemzet, mert a nemzetet az országban élő embereknek az egyeteme képezi, és ha ez sorvadásba esik, rothadásba jön, akkor ez magának az országnak, a nemzetnek is a rothadását jelenti. Én tehát ezeken az állapotokon a magam elgondolásával igenis segíteni akarok, nem a magam javára, — mert nekem már nincs sok időm hátra, nem vagyok 20 éves legény, — hanem hazám javára, az ország és az összesség javára. (Éljenzés jobbfelöl.) És meg is mutatom az én elgondolásom szerint azt az utat és módot, amelyen haladva ezeken az állapotokon segíteni lehet. Mielőtt azonban erre rátérnék, méltóztassanak megengedni, hogy a saját kerületemről, illetőleg az ottani állapotokról is megemlékezzem néhány szóval. Rövid leszek. (Halljuk! Halljuk!) Talán két éve annak, hogy az igen t. népjóléti minister ur Salgótarjánban volt és ez alkalommal a polgármester ur és a főispán ur vezetése mellett megnézte a várost és megtekintett különféle dolgokat. Megnézte a kórházat is és amikor meglátta a kórházban uralkodó állapotokat, kijelentette a körülötte lévőknek, hogy ezt a kórházat pedig stante pede fel kellene gyújtani, olyan állapotban van az a kórház. Tessék elképzelni, hogy ebben a kórházban, — ahova betegek mennek, akiket ott gyógyítani és ismét egészségesekké tenni kellene — micsoda állapotok uralkodhatnak, s milyen lehet az oda beszorult szegény betegek helyzete, ha maga a minister mondja azt, hogy ezt a kórházat pedig rögtön fel kellene gyújtani, Az egész nagykiterjedésű városban, — hiszen sokfelé ágazik el, mert hegyes-völgyes vidéken 46