Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

•A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. egy percig* sem, hogy a szakszervezetnek az a feladata, hogy jobb anyagi viszonyokat teremtsen és hogy a munkások számára jobb munkafeltételeket tegyen lehetővé. Ez a főcél, e mellett azonban tagjait segélyben részesiti, hogy ezzel a segéllyel állandósitsa tagjait. A magyar szakszervezetek igen szép munkát fejtettek ki és minden szociális intézmény terén, amely Magyarországon van, ott látjuk őket. Nálunk, sajnos, azokat a törvényeket sem tartják már be, amelyeket alkottak, nincs senki, aki végrehajtsa ezeket. így például 1893-ban hoztak már törvényt az iparfeiügyéletről. Ez a törvény utasitotta az iparfelügyelőket, hogy menjenek a gyárakba, nézzék meg ott az egészségügyi viszonyokat s nézzék meg azt, betartják-e a törvényeket, hogy a munkások egészsége kellően meg vannak-e védve. Ezen a téren nem történik semmi, hiába van a törvény. Amint emiitettem, a német császár volt az, aki 1890-ben nemzetközi értekezletet hivott össze, amely értekezleten már szociálpolitikai kérdésekkel foglalkoztak. Ezen az értekezleten 13 ország volt képviselve, ugy gondolom, Magyarország is képviselve volt. De érdemes megemlíteni, hogy amikor a német császár látta azt, hogy a szociáldemokrácia elleni harc meddő maradt, hogy nem tudott semmi eredményt • elérni, akkor jött az olajcsöppekkel, akkor jött a szociális javaslatokkal és ezekkel akarta megnyerni a munkásokat. 1890-ben volt ez az értekezlet és 1891-ben, Baross ministersége alatt, már megalkották nálunk a vasárnapi munkaszünetről szóló törvényt. Ez a törvény első ilynemű munkája a törvényhozásnak, tehát meglehetősen hiányos volt: dolgozhatott mindenki, aki akart, de azért mégis kezdete volt a vasárnapi munkaszünetnek. Ma már azt lehet mondani, a vasárnapi munkaszünet legalább az iparban általánosan keresztülment. De ezt is csak annak köszönhetjük, hogy a munkásszervezetek minden idejüket arra forditották, hogy a törvénynek érvényt szerezzenek. Amit a hatóságok elmulasztottak, azt megtették a szakszervezetek; ők ügyeltek, ők jelentették fel azokat a munkaadókat, akik vasárnap dolgoztattak. Erős harcok voltak e körül, dia mégis ki tudták vivni azt, hogy a vasárnapi munkaszünet igazán szünet legyen. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) De ez nálunk nem jelent semmit sem. Nem jelent semmit akkor, amidőn minden országban már óriási lépésekkel haladnak szociálpolitikai téren, nem jelent semmit a régi vasárnapi munkaszünet, amikor azt kivanjuk, hogy már a magántisztviselők munkaideje is rendeztessék s amikor a kereskedelmi alkalmazottak azt akarják, hogy ne kínozzák őket naponta 9 óráig, sőt kora reggeltől este 9-ig. Mindig azzal jönnek, hogy ez azért kell, mert a közönség kívánja meg. Láttuk a gyakorlatban, hogy a közönség sohasem kívánja azt, hogy a közönség meg tud szokni mindent. Valamikor ugy érveltek, hogy a vasárnapi munkaszünetet sem lehet keresztülvinni, mert mit szól ehhez a közönség. Mindig a közönséggel jöttek elő, pedig a közönség könnyen megszokta ezt; ha a közönség tudta, hogy vasárnap zárva lesznek az üzletek, bevásárolta szükségleteit szombaton. Ugyanígy lenne, ha a kereskedelmi' alkalmazottak jogviszonyait is szabályoznák, ugyanigy lenne, ha az üzleteket is este 8 óra helyett, mondjuk 7 órakor zárnák. Hiszen csak egy órát kérnek a kereskedelmi évi április hó 22-én, csütörtökön. 309 alkalmazotak (Klárik Ferenc: A szövetkezetekben 7 órakor zárnak!) és azt kérik, hogy vidéken ne kényszerítsék őket arra, hogy még vasárnap be kelljen járniok a boltokba, — ahogy ez most van — azt kérik, hogy ott is legyen teljes vasárnapi szünetük. Ezt azonban nem tudják elérni, mert nem elég erősek ahhoz, hogy saját erejükből vívhassák ezt ki. A kormányok mindenütt — nálunk is — akkor szankcionálnak valamely vívmányt, ha a munkások már azt kivívták maguknak. Például a vasárnapi munkaszünetet a német császár kívánsága folytán hozták be nálunk. Akkor még gyönge volt a munkásmozgalom. Amikor a munkaidő- stb. szabályozásokat a munkásszakszervezetek már kivívták maguknak, akkor jó későn jöttek a kormányok és törvényben szankcionálták azt, amit a társadalomban az alkalmazottak vagy a munkások már kivívtak maguknak. Sajnálattal látom, t. Nemzetgyűlés, hogy az igen t. túloldalon csak igen ritkán szólalnak fel a képviselő urak ilyen kérdésekhez. Sajnálom eszst azért, mert én ügyeltem például a németországi Reichsrath tanácskozásait a 9ü-es évektől s azt láttam, hogy amikor megszüntették a kivételes törvényeket, az ottani szabadelvűek, Richter és társai — akik azt mondották, hogy amíg a szociáldemokratákat üldözik, addig mi passzívek maradunk s nem avatkozunk ba, mert nem akarunk nekik ártani, amikor üldözik őket — amikor szabadokká lettek, amikor megbuktak ezéki a törvények, akkior megkezdték a szellemi fegyvereikkel való harcot. Ezekkel a szellemi fegyverekkel szeretnénk mi is már egyszer megküzdeni. (Perlaki György : Ne beszéljenek olyan sokai, akkor mi is fogunk. beszélni!) Rengeteg sok itt a panasz;, azért kell scikat beszélni. Olyan sok itt a panasz, mint egyetlenegy országban sem. Ne méltóztassák azt mondani, hogy sokat beszélünk. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Jászai Samu: Végighallgattam az eddig elmondott szocialista beszédeket és nem találtam bennük egy felesleges mondatot sem.: mindenki azt igyekezett elmondani, amit kellett, mindenki elmondta panaszait és én is csak ezeket mondom el. (Perlaki György: Ez nem kegyedre vonatkozik! — Szomjas Gusztáv: Ezt nagyon szívesen hallgatjuk!) A többiekre sem lehet ezt mondani, mert a többiek is tárgyi! ago sak maradtak beszédeikben és esa'k indokolt panaszaikat mondották el. Igen t. képviselőtársam, ha nekünk módot adnak arra, hogy mi is tisztességesen küzdjünk szellemi fegyverekkel, mint ezt más országokban látjuk, akikor mi is felvesszük a küzdelmet. De sajnos, a túloldalról igen kevés ilyen beszédet hallottunk. Nem venném például rossz néven, ha valaki önöík közül felszólalna és a szociáldemokráciát cáfolná. Akkor mi természetesen felállanánk és beigazolnék, hogy a mi oldalunkon van az igazság. Én azonban még erglyetlanegy ilyen beszédet sem hallottam, vagy ha hallottam ilyen beszédet, akkor olyan dolgok voltak abban, hogy arra igazán nem volt érdemes válaszolni, nem volt érdemes szót vesztegetni; például, hogy osztozkodni akarnak a szociáldemokraták és egyéb ilyen dolgok. Ilyenekre mi nem válaszolunk, mert ezek mesék. Ha velünk fel akarják venni a küzdelmet, méltóztassanak foglalkozni a szocializmussal, a szocialista tudománnyal ós méltóztassék azokat a könyveket is olvasni, amelyek a szocializmust cáfolják. így lehetne a parlament nívóját emelni, amint más __ országokban is emelték. Felesleges a gorombáskodás és a