Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-535
>À nemzetgyűlés 535. ülése 1926. évi április hó 22-én, csütörtökön. 299 ket, mintha a kávéházakat vagy a vendéglőket akarnám itt védelmembe venni, de csak mint közgazdasági szempontból jellemző tünetet emlitem fel, hogy sok milliót elköltöttek, hogy az italmérést megkaphassák. (Pikler Emil; Olyan sokba kerül az?) Igen. (Eothenstein Mór: Kenni kell! — Szabó József: Vanezáknak mibe került? — Rothenstein Mór: Azt kérdezze meg Vanczáktól!) Nagy tévedésben van a képviselő ur, mert még ott sincs meg* az italmérési engedély, mert Vanczák fia, aki kérelmező, tulajdonképen Vanczákkal, mint politikai rovott múltúval egy háztartásban él. (Szabó József: Nem is való neki, le az alkohollal!) Súlyos dolog . szocialista képviselővel egy házban, egy lakásban, egy családban lakni; ez tehát az állami szempont, az elfogadható indok és érv arra, hogy az illető italmérési engedélyt ne kaphasson. (Pikler Emil: Szabó képviselő ur nem iszik bort soha? — Szabó József: Nem!) T. Nemzetgyűlés! Egy másik, a háborúban megrokkant vendéglős, aki szintén szakember, akinek mindenféle bizonyítványai megvannak, akinek atyja, és nagyatyja bácskai születésű volt, nem kapja és nem kaphatja meg az italmérési engedélyt a pénzügyministertől azért, mert az ügyét a rendőrségen rosszakaratuan kezelték. Ezt kénytelen vagyok megállapitani arról, aki annak az osztálynak az élén állt. A fináncok állandóan zsarolták ezt a vendéglőst és én e fináncok közül egyet a rendőrséggel le is fogattam, s mert igy ellentétbe került azokkal az u. n. pénzügyőrökkel, csak természetes dolog, hogy a neve megörökittetett a Fekete Könyvben és ez a szerencsétlen ember, — aki egyébként, mondom, a háborúban megrokkant — ebben az életben nem is számithat arra, hogy italmérési engedélyhez juthasson, annak dacára, hogy erkölcsi bizonyitványai megvannak, annak dacára, hogy a magyar állampolgársága megvan és nem is kétséges, és annak dacára, hogy dicsekedhetik a kitüntetések sokaságával. Ez is egyik kinövése annak a kurzusi politikának, amelyet ebben az országban meghonositottak. Ez is olyan kérdés, amelyet meg kell oldani s el kell tüntetni. Ezek a fölemiitett dolg-ok mind aprólékosaknak tűnnek föl különkülön, de ha mindezt csoportba szedjük, összevonjuk, akkor egy nagy, hatalmas bajt jelentenek és szintén azt mutatják és bizonyítják, hogy amig ezt a bajt meg nem szüntetjük, ebben az országban a közgazdasági helyzet nem javul meg, a közgazdasági konszolidáció nem következhetik be. De a gazdasági helyzet jellemzésére föl kell említenem azt az ellentétet, amely a tőkések és a tőkések által foglalkoztatott társadalmi osztályok gazdasági helyzete között mutatkozik. A rendelet értelmében a vállalatok kötelesek u. n. aranymérlegüket elkészíteni. Most a különböző vállalatok sorban készitik el aranymérlegeiket. Ezek a mérlegek azután a magyarországi gazdasági állapotoknak fényes tükörképét mutatják, ami azt bizonyítja, hogy nincs is ebben az országban olyan nagy szegénység, mint ahogyan azt mi erről az oldalról, a munkások szempontjából bizonyítjuk, mert a másik oldalon olyan nagy szegénység nincs. Azt tudjuk, hogy a kereskedők, iparosok, munkások, tisztviselők százai, ezrei mennek tönkre» keresik a halált a Dunában, a revolvergolyóval és más szerekkel, a dolgozó emberek százai meg ezrei menekülnek ki az országból, de a tőkések azért még mindig nem panaszkodhatnak. (Pikler Emil: Azok is mennek a Riviérára, de visszajönnek, sajnos!) Csak egy pár szemelvényt említek fel a nyilvánosságra hozott mérlegekből, amelyek állításomat bizonyítják. Itt van a Magyar Általános Hitelbank. (Temesváry Imre) előadó: A legkissebbel 'kezdi! — Derültség.) Azt mondja a tudósítás (olvassa): »Egyúttal megállapította az igazgatóság az 1925. üzleti év mérlegét, amely 3,287.841 pengő 66 fillér — 41 milliárd 982 millió 785.000 korona és 75 fillér tiszta nyereséget tüntet fel.« (Sütő József: Miből? — Pikler Emil: Annyit mutat ki!) Ennyit mutat ki. Tehát több mint 41 milliárd korona jövedelmet, hasznot mutat ki 1925-re. (Klárik Ferenc: Hát amit eldugott?! — Pikler Emil: Mennyi könny és bánat tapad ehhez a nyereséghez!) Aki csak egy kicsit is ismeri a vállalatok útvesztőjét, amelyben a mérleget készitik, az tudja, hogy ha 41 milliárdot kimutatnak, az nem 41 milliárd, hanem annak legalább is duplája. (Ugg van! a szélsőbaloldalon.) De tessék elképzelni, hogy szárazon ez az igazság, hogy csak ennyi és semmivel sem több az a haszon, egyetlenegy vállalat 41 milliárdos hasznot mutat ki: ez mégis azt bizonyítja, hogy bár ebben az országban mindenki nyomorog, de vannak ebben az országban olyan emberek is, még pedig csomó számra, akiknek van mit szelni a tejbe. (Rothenstein Mór: Pláne, a bankvezérek!) Itt van egv másik: a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület. (Ejjy hang a szélsőbaloldalon: Az is kicsiny!) Itt is csak szemelvényeket hozok fel, mert nem akarom a t. Nemzetgyűlés türelmét igénybevenni (olvassa): »B ár a jövedelmezőség szempontjából a háborús és az inflációs években folyton szaporodó személyi és dologi kiadások az egyesületet is erősen terhelik és ezeknek kívánatos mértékben való csökkentése még nem volt teljesen keresztülvihető, az egyesület mégis kedvező eredménnyel zárta az 1925-iki üzleti évét és az 1924. évi 12.473,552.610:95 koronával szemben 1925ben 18.067,628.402 korona tiszta nyereséget tüntet fel.« Itt van ugyancsak egy másik kimutatá a Hazai Bank R.-T. kimutatása, amely a kö vetkezőket tünteti fel: Az 1925. üzleti év mérlege 715.215 pengő 54 fillér, vagyis korona-valu tában 8.940,194.250 korona nyereséggel zárult az előző évi 7 milliárd 737 millió stb. koronával szemben. Itt is tehát nyereség mutatkozik még a múlt évivel, szemben is. Itt van azután a Belvárosi Takarékpénztár, amelynek mérlege a következőket^ tartalmazza. Az intézet bérháza, amely békében 7 millió aranykoronába került, csupán két és félmillió pengővel van értékelve a jelenlegi mérlegben. Azt hiszem, a t. Nemzetgyűlés bölcsen tudja — tudja ezt mindenki —hogy a mérlegben ezeket az objektumokat rendszerint azért veszik be kisebb mértékben, hogy ezáltal az adókötelezettség alól kivonják magukat, illetve, az államtól bizonyos tekintélyes adóösszeget eldugjanak, illetőleg ellopjanak. (Pikler Emil: Húszmilliárdot ér az épület!) Itt van a Ganz-Danubius és Társa Hajó- és Waggongyár Részvénytársaság kimutatása. A megnyitó mérlegben kimutatott tiszta vagyon a békében szereplő 20 millió aranykoronával szemben 25 millió pengőt tesz ki, vagyis tehát a vállalat gyarapodott, szaporodott, nem ugy, mint az előbb emiitett dolgozó társadalmi^ rétegek. Még egy kis szemelvény ugyanezekből. Békeévekben a vállalat osztalék címén körülbelül másfélmillió aranykoronát fizetett s ugyanennyit fizet ki 1926-ban is pengő értékben. Igazán nagyon kedvező és egészen szokatlan ez az arány. 4á*