Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-533

A nemzetgyűlés 533. ülésé 1926. évi április hó 20-án, kedden. 231 menyében nemcsak a dolgozó tömegeket fogja elpusztítani, hanem kárára lesz a tőkének is. (Viczián István : Miért nem mondja ezt meg nekik, hiszen egy blokkban vannak a Városházán! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Megint félrebeszél ! —- Viczián István : Egy blokkban vannak a Városházán!) Komolytalan megjegyzésekre nem válaszolok. Tudomásul vehetnék ezek az érdekképviseletek és a nagybirtokos urak is, hogy nem mindegy az, hogy milyen a munkabér. (Zaj és közbeszólások mindkét oldalon.) Elnök: Mala sits és Viczián képviselő urakat kérem, méltóztassanak csendben maradni ! Propper Sándor : Tudomásul vehetnék, hogy ez a politika végső eredményben az egész ország gazdasági életének összeomlását fogja jelenteni és elvethetné magától a nagybirtokosság is azt a közgazdasági elméletet, hogy a 15.000 is jobb a semminél, fGr. Hoyos Miksa: Ilyen formában nem elmélet !) és szembeállíthatná igen t. Hoyos Miksa képviselő ur a megélhetési lehetőségeket a fizetett munkabérekkel, mert ha ez a belátás az egész vonalon érvényesülhetne, akkor Magyarország gazdasági bajai megszűnnének, az enyhülés igen gyorsan és igen jelentékenyen mutatkoznék. Ma az a helyzet, hogy az ipar és a kereskedelem pang s maholnap a mezőgazdaság is belekerül ebbe a zónába (Erdélyi Aladár: Inkább már a tegnapi napon vagyunk! De t. Erdélyi képviselő ur, ez mind annak a következménye, hogy a fogyasztás katasztrofálisan lecsökkent, hogy nincs, aki a termelt értékeket megvásárolja. Ezt tőlem mint, laikustól, méltóztassék elfogadni, ezt nem én fedeztem fel, hanem igen neves közgazdászok állapították meg, igen jeles közgazdászok követelik Európa talpra állításának azt a módját, hogy a fogyasztóképességet állítsák legelsősorban helyre. (Erdélyi Aladár: Helyes! — Kabók Lajos: Félmillió lélek könyöradoinányokból él ebben az országban ! — Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Aktiv költségvetés, passzív magángazdaság, ebben a pillanatban ez a helyzet. Az a pénzügyi egyensúly, amelyet a pénzügyminister ur olyan hivalkodó formában terjesztett elő, (Halász Móric: Sohasem szokott hivalkodni!) a magángazdaságok felborulása utján jött létre. T. pénzügy m in ister ur, egyoldalú pénzügyi szempontból az talán lehet helyes, ha az állampénztárt meg akarja tömni és az egyensúlyt helyre akarja állítani, ez is egy módszer átmenetileg, amíg a hatásai nem jelentkeznek. De ha a pénzügyminister ur az ő, rózsaszínű bárányfelhőkkel körülvett fellegvárából leszállt volna a reális éíet szintjére — kellemetlen ott járkálni, az bizonyos — és megvizsgálta volna a magángazdaság egyensúlyát és állapotát, ha megvizsgálta volna annak a százezer és százezer apró kis háztartásnak egyensúlyát, amelyek végeredményben a maguk szolgáltatásaikkal a közgazdaságot táplálják, akkor más következtetésre jutott volna. Akkor legalább is nem olyan büszkén és hivalkodva hivatkozott volna

t arra, hogy a pénzügyi egyensúly helyre van áílitva, mert viszont a magángazdaságok óriási deficittel dolgoznak. És, t. minister ur, az életnek ez a borzalmas deficitje, — majd meg méltóztatik látni — ha nem változtatnak ezen a koncepción, megboszulja magát a közgazdaságon is, az^ államfiskuson is, mert azok a millió apró kis források, amelyeken keresztül az adófillérek odacsörgedeznek az államkasszába, ki fognak száradni, el fognak apadni s önmaga lesz kénytelen konstatálni, hogy az a nagy centrum, ahova az adófillérek befolynak, mindinkább kevesebbet kap. Ha ez jó közgazdasági politika, ha ez jó pénzügyi politika, ám csinálják, próbálják, én azonban ettől semmi jót nem várok. S amint okmányokkal igazoltam, hogy a szanálás indulása idején a köztünk lefolyt párharcban nekünk volt igazunk, mert azok az optimisztikus következmények, amelyeket a ministerelnök úrtól és a pénzügyminister úrtól hallottunk, rendre elmaradtak, ugyanúgy félve gondolok arra és félek attól, hogy a közgazdaság mai fázisában is nekünk lesz igazunk, ami azonban még ma nem látszik, de meg fog látszani igen hamar, ha a munkanélküliséget, az állástalanságot, a vállalkozás és a munkák hiányát nem fogják gyorsan megszüntetni. (Erdélyi Aladár : De mi lett volna, ha nem tudtuk volna helyreállítani az állampénztár egyensúlyát! Azt méltóztassék meggondolni!) T. Erdélyi képviselőtársam, azt hiszem, hogy ennél sokkal rosszabb már nem lehetett volna. (Élénk ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Erdélyi Aladár: Nagy tévedés! — Malasits Géza: A dolgozók számára nem! — Erdélyi Aladár : Mindenki számára!) Tessék csak megkérdezni egy munkásembert, aki két esztendő óta nem dolgozik és hiába koptatj cl cl lábát minden felkelő napon, hogy munkához jusson. (Erdélyi Aladár: Elhiszem, de mi lett volna, ha nem lenne a pénznek semmi értéke?) Kérdezze meg a t. képviselő ur attól az állástalan magántisztviselőtől, (Erdélyi Aladár: Sajnos, eléggé érintkezem!) attól a Blistára helyezett köztisztviselőtől, akikkel szemben ugyanolyan bűnöket követett el a kormány, mint a munkásosztállyal szemben, már azzal is, hogy annak idején a megszállott területekről idecsőditette őket, kiadva a jelszót, hogy nem kell letenni az esküt, pedig nemzeti szempontból is fontosabb lett volna, ha mindenki ott maradt volna a pozíciójában. (Felkiáltások a jobboldalon: Ez a kormány csinálta?) Ez a rendszer csinálta, mert hiszen ez a kormány az ellenforradalom kezdő rendszerének jogutódja és annak minden intézményét fentartja. T. Nemzetgyűlés! A kormány másik bűne az, hogy minden gazdasági megalapozás nélkül mozgásba hozta a B-listát. Tudom, hogy restringálni kellett igen erősen a tisztviselők számát, s hogy talán még további restrinkciókra is lesz szükség (Felkiáltások a jobboldalon : No hát !) azonban jobban meg lehetett volna gazdaságilag alapozni ezek helyzetét. Kezükbe adtak egy csomó értéktelen papirbankót és elengedték őket, s csak beszéltek átképzésről, a magángazdaságban való elhelyezésről, de semmiféle fix formában intézkedés nem történt, hogy ezeket a B-listás tisztviselőket, akik most ugy vergődnek, mint a szárazra vetett hal, a magángazdaság felszívhassa, hogy ezeket átképezzék, hogy hozzásegítsék őket ahhoz, hogy uj pályán megállják helyüket. Ez igenis, a kormány bűne. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : De mozit nem adtak nekik ! — Viczián István : De igenis kaptak ! — Malasits Géza : Becker Béby és barátjal kaptak mozit, de ezek nem! — Zaj.) Igenis a kormány bűne az, hogy a dolgozó osztályok minden rétegét igy lehetetlenné tette, még a köztisztviselőket is. Igenis kormányzati animóra mentek annak idején a kapott végelbánási néhány értéktelen milliócskával a börzére, mert azt hitték, hogy ebből fognak maguknak exisztenciát alapítani s kisült, hogy ez az elmélet is hamis volt, kisült, hogy a börze urai, a nagybankok mindent felszívtak, s bekövetkezett a nagy krach, s elvesztették ezek a szerencsétlenek azt az utolsó garasukat is, amelyre exisztenciájukat kellett volna alapítani. (Erdélyi Aladár: A frankkontremin, meg a chikágói kontremin tette őket tönkre. — Malasits Géza : Bachernek adtak 200 milliárdot! — Erdélyi Aladár : Mikor kezdtem arról beszélni, épen a túloldalon voltak üresek a padok, tehát ezt a legrosszabb helyen méltóztatott adresszálni! — Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek !