Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-533

196 A nemzetgyűlés 533. ülése 1926. évi április hó 20-án, kedden. közéven. — Klárik Ferenc: Aláírjuk minden szavát.) T. Nemzetgyűlési Semmiféle terrorisztikus lárma engem meg- nem akadályoz abban, hogy megjegyzéseimet meg ne tegyem. Ezt józan ésszel máskép magyarázni nem lehet, (Horváth Zoltán: Mint ugy, hogy mondjon le a kormány ! — Ugy van a bal- és a szélsőbaloldalon. — Nagy zaj a jobboldalon és a középen. — Halász Móric: Valami ujabbat!) mint egy felhivást, ; mint egy figyelmeztetést a Genfben összeülő kormánydelegátusokhoz, tehát a kormányokhoz és hogy Magyarország minister-elnökéitől és kormányától a bizalmat vonják meg. Az, hogy egy ország kormányától a bizalom megvonassák (Horváth Zoltán: Ne hamisítsanak frankot! — Ugy van! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon.) ós hogy az helyéről eltávozzék, az tisztán az illető ország alkotmányos tényezőinek belső dolga, tehát Magyarország kormányzójának és Magyarország nemzetgyűlésének a dolga. (Ugy van! a jobboldalon.) Minden más felhívás,^ amely külföldre irányul, amely külföldi kormányokhoz van intézve, beavatkozásra való felhívás az ország- belső ügyeibe. Méltóztassék az ország pártatlan közvéleményére bizni, hogy vájjon az ország függetlenségének érdekeivel összeegyeztethető-e az, hogy akadnak magyar képviselők, akik ilyen felhívást intéznek a külföldhöz. Azt a megjegyzést kivánom még meg- j tenni, hogy azt az észrevételemet azon képviselő urakra tettem, akik a demokratikus J blokk neve alatt egyesültek, és korántsem értettem az ellenzék többi tagjaira, akiknek a felfogását egyébként mint minden meggyőződést, tiszteletben tartok. Azt hiszem azonban, . hogy alkotmányos felfogás szerint ez a deklaráció nagy tévedés vagy mulasztás volt. Mulasztást beismerni lehet, sot kell is, és örülök annak, hogy . . . (Klárik Ferenc közbeszól. — Nagy zaj.) Elnök: Klárik Ferenc képviselő urat rendreutasitom. Schandl Károly: . . . örülök annak, hogy alkalmat adtam Kiss képviselő urnák és több képviselőtársunknak arra, hogy utólag maguk is helytelenítsék lényegben ezt a deklarációt, amely valósággal az ország függetlenségének érdekeibe ütközik. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Szép költségvetési beszéd volt! Méltó egy államtitkárhoz!) Elnök: Pallavicini György őrgróf urat illeti a szó. ürgr. Pallavicini György: T. Nemzetgyűlés! Súlyos kötelesség hárul rám, amikor ma fö szólalok. Midőn a költségvetési vitában szót kérek, tulajdonképen kizárólag a frankügyről kivánok beszólni, (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Helyes, ez nincs lezárva!) mert kötelességem erről beszélni. Kötelességem azért, mert azt a módot, amelyet legjobbnak, leghelyesebbnek és legigazságosabbnak tartottam volna arra, hogy a kormány ellen emelt vádjaim tisztázódjanak, vagyis a biróság előtt való helytállást, a kormány nem fogadta el és nem inditott ellenem rágalmazási pert. Minthogy azonban felelősségem teljes tudatában emeltem ezen vádakat, lehetetlennek tartom, hogy azokat a nyilvánosság előtt meg ne alapozzam. Annál is inkább szükségesnek tartom ezt, mert a kormány, illetve a nemzetgyűlés kényszeritett arra, hogy mint tanú jelenjek meg

1 a vizsgálóbíró előtt, akkor, amikor nem tanú voltam, hanem vádló. Kénytelen voltom tehát elmondani a vizsgálóbiró előtt mindazon körülményeket, amelyeket a frankügyre vonatkozólag s azon kérdésekre vonatkozólag, amelyeket a vizsgálóbiró feltett, tudtam és amelyekről tudomásom volt, mert hiszen a tanúnak vallani kötelessége. Ha pert inditott volna ellenem a kormány, akkor nem lettem volna ebben a kényszerhelyzetbe engem az igen t. kormány hoolyan személyre nem lettem volna kénytelen hivatkozni, amelyekre és akikre igy a vizsgálóbiró előtt hivakozni voltam kénytelen, amit utólag nagyon sajnálok, de ebben a kényszerhelyzetben engem az igen t. kormány hozott. (Mozgás jobbfelől.) Nem volt annyira fontos, hogy e perben szükségessé váljék megnevezni azokat a tanukat, akiket én tanúvallomásom során, ahol pedig mindent el kell mondani, megnevezzek. Közben a kormány ezen vallomás után csodálatosképen kiadott egy félhivatalos kommünikét, — legalább is nem cáfolták meg, hogy a kormány adta ki — amelyben ugy állitotta be tanúvallomásomat, hogy már ez is kényszeritett engemet arra, hogy itt felszólaljak. Nem is volt tehát szükségem Hegyniegi-Kiss Pál t. képviselőtársam azon felszólítására, hogy nyilatkozzam, inert magamnak is szándékom volt nyilatkozni. (Helyeslés.) A kormány kommünikéje azt mondja, hogy én kijelentettem, hogy nincs tudomásom arról, hogy hogyan készültek a frankhamisitványok és hogy vannak-e még belőlük példányok. Egész természetes hogy ezt nem tudtam, amint mindig is mondtam, hogy a frankhamisítás bűnügyéről nem tudtam semmit, mert hiszen erről csak ugy tudhattam volna, ha magam is foglalkoztam volna vele. (Ellenwionőások a jobboldalon és a középen. — Egy hang jobbfelől: Közvetve is lehet tudni!) Közvetve igenis tudtam, és errenézve tettem is vallomást. (Pikler Emil: Teleki Pál például közvetlenül tudott róla! ,— Horváth Zoltán: De ő nyugod|tan alszik!) És az van benne ebben a kommünikében, hogy arról sem volt tudomásom közvetlen tapasztalatból. — ezt mondja a kommüniké, ezért hivatkozom én is erre — hogy az akár a ministerelnök, akár a kormány tudtával és beleegyezésével történt volna. Hiszen egész természetes, hogy ebben az ügyben közvetlen tapasztalatom nem lehetett, mert gróf Bethlen Istvánnal 1921 óta nem érintkezem, ennek következtében közvetlen tapasztalatom nem is lehet arról, hogy ő mit csinált. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondja végül a kommüniké, hogy én következtetésekből formuláztam vádat. Ez egész természetes. Malmost, amikor én itt erről a kérdésről beszélni fogok ismét két részre kell osztanom azokat az okokat, amelyek miatt vádat emeltem a kormány ellen. Ez egyik következtetésem; a másik része pedig: azok a hallomások, melyeket olyanoktól nyertem, akik közvetlenül tudtak az ügyről. (Zaj jobbfelől.) A következtetésekre nézve egy pár olyan okot akarok a t. Nemzetgyűlés előtt felhozni, amely még keveset szerepelt ebben a vitában. Mindenekelőtt rámutatok arra, hogy már 1920-ban és 1921-ben foglalkoztak ebben az országban pénzhamisítással. Erre már március 2-iki beszédemben is utaltam, amikor meg*emlitettem, hogy herceg Windsehgraetz nekem 1921ben állitotta, hogy a kormány részes a szokolhamisitásban s hogy ez a kormány tudtával és segítségével történt. (Mozgás jobbfelől.) Azt hiszem, a logikus következtetés legfontosabb része az. hogy a kormány már 1921-ben résztvett a szokolhamisitásban és azt