Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

184 A nemzetgyűlés 532. ülése 1926. évi április hó 19-én, hétfőn. Miksa : Ki gyaimsit mindig! — Tankovies János : Ez nem gyanúsítás, ez a valóság! Semmi köze magának ahhoz, amit mondok!) Tankovies és Esztergályos képviselő urakat állandó közbeszólásaikért rendreutasitom. (Esztergályos János : Folyton gyanúsítanak!) Esztergályos képviselő urat másodszor is rendreutasitom. Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak végre nyugalmukat megtalálni, mert különben kénytelen volnék erősebb eszközöket igénybevenni. Kabók Lajos : Igen t. Nemzetgyűlés! Megértem, hogy egyes képviselő urakat idegesít a költségvetés vitája, bármennyire is idegesiti azonban őket, mi ezt figyelmen kivül hagyjuk és idegességüknek legfeljebb az lesz a következménye, hogy megismétlődik az, ami az előbb Éhn Kálmán képviselő úrral megtörtént, aki annyira idegeskedett, hogy idegességében felkelt és elhagyta az üléstermet. Ennél nagyobb baj nem érhet bennünket, ezt a bajt pedig a többivel együtt el tudjuk viselni. Sajnálatos ténv, hogy bár a költségvetés vitájának még csak első napján vagyunk — én vagyok a második szónok — egyik-másik képviselő ur már is idegeskedik s sokalja azt az időt, amelyet a költségvetés vitájára fordítunk. A leghatározottabban kell kijelentenem, hogy egyáltalában nines szándékomban itt obstrukciós beszédet mondani. Már nem egyszer voltam olyan helyzetben az indemnités vitájánál, — épen legutóbb a költségvetés vitájánál, — hogy a többségi párt jóvoltából olyan kevés idő állt rendelkezésemre, amely idő alatt kifogásaimat és érveimet elmondani nem tudtam. Épen azért most bátorkodom felhasználni az alkalmat arra, hogy mindazt, amit a közelmúltban nem engedtek elmondani, most mondjam el. Ha ez a beszéd sok, ennek a magyarázata abban rejlik, hogy sok a kormány bűne, sok a kormány mulasztása, épen azért tehát sok szót is kell ejteni a kormány .bűneiről és mulasztásairól. Most pedig visszatérek a félbehagyott kérdésekre. Beszéltem már a pangi ipar kérdéséről, a lakásnyomoruságról, és ott hagytam abba, hogy ha van valaki, aki kételkedik abban, hogy nagy a lakásnyomoruság, azt elvezetjük a munkásfertályokba, a nyomortanyákra, a tömeglakásokba, ahol majd meg fog győződni arról, hogy 12—14—16, sőt nem egy esetben még több egyén lakik szűk kis odúkban összezsúfolva. (Tankovies János: És ezektől is kérnek pártadót ? — Esztergályos János: Kérnek hát ! — Propper Sándor: Nem, őrlési vámot kérünk ! — Tankovies János: Nem értem, mit mond, képviselő ur ! — Esztergályos János: Az egész beszédén látszik, hogy nem érti, mit mond a szónok ! — Viczián István: A pártadót nem kérik, azt levonják ! — Tankovies János: Aki nem szocialista agitátor, az nem is értheti! I Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Esztergályos János: Hagyjuk csak, tiszteit szaktárs! — Tankovies János: Én magának nem vagyok szaktársa! — Esztergályos János: Voltam olyan molnár, mint ön! — Tankovies János: Az lehet!) Még egyszer kérem a képviselő urakat, méltóztassanak komolyan viselkedni és a közbeszólásoktól, de különösen a komolytalan közbeszólásoktól tartózkodni. Amíg én elnökölök, nem járulok hozzá ahhoz, hogy a képviselő urak itt kabarét rendezzenek. A közbeszólások a parlament nívójának mélyen alatta maradnak. Kabók Lajos: Az előbb megértettem az önök türelmetlenségét, de most kezdem meg nem érteni, mert a közbeszólásokból olyasmiről kell meggyőződnöm, mintha önök azt hinnék, hogy én itt haszontalan dolgokról beszélek. A közbeszólások legalább is i^esmit sejtetnek velem. Kijelentem, hogy aki figyelemmel kisérte végig beszédemet, az igazolni fog a tekintetben, hogy (Szijj Bálint: Sok ismétlés van benne!) minden téma, amiről eddig beszéltem, fontos téma volt. Nehéz és súlyos közgazdasági témákat tártam itt fel. Rámutattam arra a nagy közgazdasági katasztrófára, amiben ebben az országnak népe van, rámutattam azokra a mulasztásokra, amiket ez a kormány elkövetett. Ha mindezek ellenére nem tudom a nemzetgyűlés többségi pártjának tetszését megnyerni, én ezzel nem törődöm, ezt végtelenül sajnálom, azonban fejtegetéseimet kénytelen vagyok továbbfolytatni, akár tetszik ez a kormányzópártnak, akár nem. Ismételten kijelentem, hogy csak azzal a joggal kívánok élni, amely jogot nekem a házszabály biztosit és az elnök ur bizonyára megakadályozná, ha ezt a jogkört túllépném és_ a kellő retorziót alkalmazná velem szemben. Én tehát figyelmen kivül fogom hagyni ezentúl mindazokat az észrevételeket, amelyekkel felszólalásomat kisérik. (Szijj Bálint: Helyes, mert ezzel is telik az idő!) Áz a rendkívül nagyarányú lakásnyomor, amiben az ország fővárosának népe van, feltétlenül megkövetelte volna, hogy a kormány erőteljesebben karolja fel a lakásépítés kérdését. Nem lett volna szabad előfordulni az állami építkezéseknél olyan súlyos botrányoknak és panamáknak, mint aminőkről nem egy ízben volt alkalmunk itt a Házban hallani, pl. a Bethlen-udvar építkezése körül. A kormány bizonyos mulasztásaira következtetek ezekből. Ma pedig az a helyzet, hogy a lakásépítés elmarad és más módon nyer — ha ugyan nyer — elintézést. Mert félő, hogy az a hitelnyújtás, ami ezután fog történni, nem a rendes módszer szerint és keretek között fog történni, hanem amint a jelek már eddig is mutatták, olyan kurzusvállalkozások fogják azt kapni, amely vállalkozások a hitelt nem kifejezetten lakásépítésre fordítják, hanem olyan célokra költik el, amelyekről beszámolni nem tudnak és végeredményben majd esetleg azt kell megállapítani, hogy az állami pénzekből súlyos összegek úsztak el, de a lakásépítés kérdése egy jottányival sem jutottak előbbre. Pedig rendkívül fontos ez a kérdés, különösen most, amikor mind erőteljesebben jut előtérbe a lakások felszabadításának gondolata. A lakásadó-érdekeltségek folyton arról tárgyalnak, és a kormányt folytonosan arra akarják rábírni, hogy minél előbb szabadítsa fel a lakásokat. Szerény véleményem szerint a lakásokat mindaddig nem szabad felszabadítani, ami g kellő számú lakás nem áll rendelkezésre, legalább is annyi, amennyi megközelíti a szükségletet. Tanácskozások folytak az üzletek felszabadításáról. A múlt héten ministertanács volt, amelyen elhatározták, hogy az üzleteket egyelőre nem fogják most május 1-ére felszabadítani, hanem ezt egy fél évvel elhalasztják és amennyiben fél év múlva sem lesz kedvezőbb a helyzet, ujabb halasztás lesz; de végeredményben mégis csak kiütközik a ministertanács határozatából az a gondolat, hogy 1927 május l-re az üzlethelyiségek mégis csak fel lesznek szabadítva. Ezzel szorosan összefügg a lakások felszabaditásának kérdése is. Habár a boltok felszabadítása veszedelmet jelent, korántsem jelent ez akkora veszedelmet, mint aminő a lakásoknak időelőtti felszabadítása. A háziurak mohósága ugyanis kielégíthetetlen és mihelyt bekövetkezik a lakások felszabadítása anélkül, hogy kellő számú uj lakás állna rendelkezésre, olyan népvándorlás indul meg ennek az országnak fővárosában, aminő népvándorlást még nem láttunk. Mert mi fog történni akkor, ha nem lesz kellőszámu lakás, ellenben a lakásokat a kormány felszabadítja! A háziurakat rászabadítják a lakókra, a háziurak megindítják