Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-531
A nemzetgyűlés 531. ülése 1926. a magyarországi munkásság előtt azelőtt egyáltalában ismeretlen volt. 1925-ben nem dolgozott az építőipari munkások közül legfeljebb csak 15—20 %, de akkor sokat is mondok. Hogy a pénzügyminister ur tegnapi szavaival éljek, én nem vagyok közgazdász, de ugy érzem, hogy ha az épités politikájával a kormány komolyabban foklalkoznék és ide fektetné be a tőkét, ez többszörösen meghozná a maga kamatját. Az építkezés folyamatával ugyanis olyan életet inditana meg, amely a fogyasztást is emelné és az állam jövedelmei is emelkednének a forgalmi adókkal és a kereseti adókkal. Az állam tehát nem veszítene semmit, ha a kormány az építkezésre vonatkozólag is előterjesztene valamit. Ezért gondoltunk arra, hogy ha az előttünk fekvő javaslatot egy ujabbal kivánjuk pótolni, akkor egy olyan javaslatot kell előterjeszteni, amely komolyabban foglalkozik a lakástermeléssel és tényleg komolyan akarja megszüntetni azt a munkanélküliséget, amely ebben az országban már több esztendő óta meg van. Mert legyünk őszinték önmagunkkal szemben : mióta a szociáldemokrata párt benn van a nemzetgyűlésben, a javaslatok egész sorát tettük, hogy a szociális élet viszonyait megjavítsuk. Azt tapasztaltuk azonban állandóan, hogy ez a nemzetgyűlés mindennel törődött, csak a lerongyolt és kiéhezett néppel nem, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon) úgy, hogy ezek a szempontok bennünket arra kényszerítenek, hogy ha ilyen kérdések vetődnek fel, amelyek, ha csak minimálisan is, igyekeznek megoldani a szociális kérdéseket, segítségére menjünk mindenkinek, hogy a dolgozó nép igényeit ki tudjuk elégíteni. Ennél a javaslatnál messzebb kellett volna mennie a kormánynak és tudatosan egy több esztendőre menő épitőipari programmot kellett volna előterjesztenie, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) olyan épitőipari programmot, amelyre a lakástermelés politikáját minden konzekvenciájával fel lehetett volna építeni. Sajnos, ezt szomorúan nélkülözzük, pedig semmire sincs nagyobb szüksége az országnak, mint lakástermelésre. Én aki az országban járok és az épitőipari foglalkozásban tevékenykedem, mondhatom, hogy a lakásínség, a lakásnyomoruság olyan nagy, hogy talán a zulukaffereknél, akik az erdő szélén laknak, sem olyan nagy, mint Magyarországon. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Itt a főváros közelében, az Angyalföldön vagy Óbuda területén magukcsinálta sárból készült fészkekben és pincékben laknak az emberek és olyan helyiségekben, amelyekben egész sor fertőző betegség csiráit hordják magukban. Ezek a viszonyok kényszerítsék a kormányt arra, hogy olyan intézkedéseket tegyen, amelyek alkalmasak arra, hogy az épités sokkal inkább megindulhasson. Mert ez a javaslat, amely előttünk van, nem célozza ezt. Az előadó ur beszédének arra a részére, hogy bizonyos mértékben a munkaalkalmak teremtését is elő kell segíteni, mi azt mondjukt : ényleg munkaalkalmakat kell teremteni, mert erre nagy szükség van. Az épitőipari munkásoknak ma is körülbelül 60%-a munka nélkül van. A kormány figyelmét csak arra hivom fel, hogy ezeket a munkástömegeket minél hamarább munkához kell juttatni és ha igaz az, hogy a m agán építtetők nem építtetnek, akkor az államnak kell megszerveznie a hosszú lejáratú olcsóbb hitelt, hogy az a sok kisexisztencia, aki a városok perifériáin építtetni akar, meg is tehesse ezt. Tudnia kell a kormányzatnak, hogy csonka Magyarországra hány százezer menekült jött, akiknek legnagyobbrészt még ma sincs becsületes lakásuk. Még nem helyezkedtek el tökéletesen azok, akik még egy esztendővel ezelőtt is vagonokban laktak, hanem még most is mindenhol zsúfolt lakásokban laknak. Nemcsak Budapesten, hanem évi április hő 17-én, szombaton. 141 I az ország különböző részeiben is mindenhol általában lakásnyomoruság van a legkisebb falutól kezdve egészen a fővárosig. (Kállay Tamás : Ez igy van !) Ha ez igy van, akkor az egységespártnak azt ajánlom, hogy tegj r ék össze jobban gondolataikat és a lakáskérdéssel foglalkozzanak sokkal komolyabban. Ez a kérdés mindent megérdemel és megérdemli azt, hogy a pénzügyminister ur ezt figyelembe vegye. Rá akartam térni a Bacher-féle esetre is, de nem szólok róla semmit, mert t. pénzügyminister ur, ezt idegességgel elintézni nem lehet. Az ország népe tisztában van vele, hogy ha Bacher szanálására hirtelen tudtak 200 milliárdot adni, akkor a lakásnyomoruság megszüntetésére is kell, hogy legyen pénz ; akkor erre sokkal inkább elő kell teremteni a pénzt, mint Bacherék szanálására, mert ez olyan kérdés, amelyet semmiképen sem szabad ellensúlyozni. Ha a kormányzat rá fog erre jönni és az épitőipari munkások munkához jutnak, ez azt jelenti, hogy még körülbelül 42 más szakma munkásai is munkához jutnak. A szanálási törvény alapján itt állunk a lakások felszabadítása előtt. Tessék elképzelni, pénzügyminister ur, hogy ha a lakások most felszabadulnának, akkor teljes anarchia következnék be. Anarchia lenne a lakásfelszabaditásból, mert a háziurak olyan uzsorát vinnének végbe, amely talán az uzsora történetében is ismeretlen lenne. Ezért a lakástermelés kérdését evvel a kérdéssel kell összekapcsolni, mert ha jól tudom, talán két esztendővel ezelőtt Vass népjóléti minister ur jelentette, hogy addig nem lehet szó a lakások felszabadításáról, amíg hatezer lakást nem építenek. Egyedül az állam épített eddig, mintegy 1500 lakást, a városok azonban sehol sem építettek. A differenciát, azt az ötezer lakást a városoknak és az államnak be kell hoznia, csak azután lehet komolyan beszélni a lakások felszabadításáról. Amig ez a lakásnyomoruság van, mindaddig csak a háziuraknak tennénk szolgálatot a felszabadítás politikájával ; ezt pedig el kell kerülnünk. T. Nemzetgyűlés ! Szóvá akarom tenni azt is, hogy a magyarországi munkásság sokat vár az építések megindításától. Ezt a törvényjavaslatot, amely előttünk fekszik, csak azért nem tudjuk elfogadni a magunk részéről, mert nem látjuk benne azt, hogy a íakástermelést tényleg fokozatosan előbbre is tudja majd vinni. (Bâtiez Gyula : Amig nincs amortizációs hitel, addig nincs épités !) Mindaddig, amig azt látjuk, hogy ezek a kérdések nem lesznek megfelelő módon realizálva, a kormánnyal szemben állandóan bizalmatlanok leszünk. A lakástermelés kérdése olyan szempont, amely mindennel felér s amelyért mindent el kell követni s az a hitünk és az a meggyőződésünk, hogy a kormányzat nem térhet ki sokáig az elől, hogy ezeket a kérdéseket elintézze. Még arra kívánom felhívni a t. Nemzetgyűlés figyelmét, hogy a kormányzat a munkások érdekeltségét állandóan üldözi, állandóan olyan szempontokat keres nála, amelyek a lakásépítést megdrágítják. Mert ha valahol a lakásépítés drága, ezt rögtön azzal indokolják, hogy magasak a munkabérek. Erről akarok pár szót szólni. Magyarországon az épitőipari munkások ma a békebeli fizetésüknek csak 50%-át kapják, míg ugyanakkor az anyagár, a cement, a tégla, a cserép ára 30%-kal az aranyparitás felett van. Tehát nem a munkabérek drágák, hanem a kartellek teszik drágává az építkezést. Ezért nem fog ártani, ha a kormányzat figyelemmel kiséri a kartelleket, mert azt akarjuk, hogy necsak a kormányzat, necsak a város, hanem a magánépittető is kapcsolódjék be végre az építkezésbe, hogy a dolgozó nép munkához tudjon jutni. Arra kérem tehát a kormányzatot, ne eléged
