Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-531
A nemzetgyűlés 531. ülése 1926. évi április hó 17-én, szombaton. 139 minden pártja nagyon súlyos problémának tekinti a munkanélküliség kérdését, csak egyedül az a párt, amely kormányon van, amelynek tehát módja és alkalma.volna a munkanélküliség problémáját a lakásépítéssel kapcsolatban megoldani, nem fog hozzá komolyan a lakáskérdésnek az építkezésekkel való megoldásához. Felesleges és azt hiszem szükségtelen, hogy a lakásnyomoruságot erkölcsi nemzetgazdasági és egyéb szempontokból világítsam meg Mindenki tudja azokat a károkat és ismeri azokat a veszedelmeket, amelyeket a lakásnyomoruság jelent, s csak azok nem akarják ismerni a megoldásra alkalmas módszereket, akiknek ez elsősorban volna kötelességük. Maga a törvény javaslat adókedvezményekkel véli megoldhatónak ezt a kérdést, dacára annak, hogy az 1925 : XVIII. te. nem érte el ezt a célt egyrészt azért, mert ennek a törvénynek korlátolt volt a határideje, másrészt azért, mert a lakbérek kötött volta lehetetlenné tette az építkezést és mert e törvény nem terjesztette ki hatályát földreform révén házhelyhez juttatott mezőgazdasági munkások építkezéseire. De a fővárosban is teljesen elhanyagolta az állam a lakásépitési kötelezettségét. Mig Németországban, Ausztriában és Cseh-Szlovákiában is a törvényhozás erős kézzel nyúlt bele a lakásépitkezési akcióba, s anyagilag is lehetővé tette a lakások építését, addig nálunk úgyszólván egy szerény lépést sem tettek, vagy ha tettek, nagyon szerény lépést tettek, hogy a lakásnyomoruságot megszüntessék. Márpedig azzal a ílastrommal, amelyet az 1925 : XVIII. te. és az azt kiegészítő törvényjavaslat jelent, nem tudjuk a célt elérni. A népjóléti minister ur hatáskörébe tartozott volna az, hogy kihasználja azt a kedvező konjunktúrát, amely az inflációval kapcsolatban jelentkezett és amelyet nagyon ügyesen kihasználtak tervszerű építkezésekkel, különösen Bécsben. A népjóléti minister ur azonban ezt a kötelességét annakidején elmulasztotta s most legkevésbé lehet ennek a törvényjavaslatnak szerény intézkedéseivel a mulasztásokat reparálni. Nyilvánvaló, hogy az, akire bizva volt a lakásügyek intézése, nem törődött olyan mértékben a lakosság érdekeivel, mint amilyen mértékben azzal törődnie kellett volna, hanem a népjóléti minister ur ehelyett arra az álláspontra helyezkedett, hogy a lakások felszabadítása pedig jobb ma, mint holnap, ami azt jelentette, hogy a népjóléti minister ur nem vette figyelembe lakásügyi szempontból azokat az óriási erkölcsi és egyéb érdekeket, amelyek ahhoz fűződnek, hogy tisztességes és olcsó lakáshoz jussanak az arra rászorultak. Arról az építkezésről, amely történt a népjóléti minister ur ténykedése, tevékenysége alatt, az egységes, illetőleg a keresztény pártról mondtak nagyon súlyos, nagyon lesújtó kritikát, amikor Petrovácz Gyula képviselőtársunk épen onnan, arról az oldalról jelentette ki, hogy ma is tudna két olyan épületet építtetni abból az összegből, amelybe a Bethlen-udvar épitkezése került. Már pedig, amikor szakember mondja ezt, amikor a kormányt támogató pártból áll fel egy képviselőtársunk és tesz ilyen súlyos megjegyzést a népjóléti minister ur által vezetett építkezésekre, akkor joggal mondhatjuk, — még ha az építkezések nagyobb mértékben folytatódtak is, — hogy adtál Uram esőt, de nincs benne köszönet, mert panama rejtőzködik ennek az építkezésnek a háta mögött. De egész állami költségvetésünk tele van improduktív kiadásokkal, amelyeket inkább lakásépítésre lehetett volna fordítani. Nem beszéltünk a költségvetés kapcsán róla, csak a lapokból értesülök, hogy pl. Lillafüred kiépítési költségeire a magyar állam mintegy 40 milliárd koronát fordit. (Bud János pénzügyminister : Semmit !) Én nem tudom, igen t. pénzügyminister ur, én csak a lapokból értesültem róla. (Bud János pénzügyminister : Teljesen hamis hir, amelyből egy szó sem igaz !) Akkor azt a kritikát, amelyet ezzel kapcsolatban szándékoztam elmondani, nagy készséggel megtakarítom és örülök neki, hogy nem ugy történik, mint ahogy a lapok megírták, mert ha ügy történt volna, akkor nagyon súlyos kritika tárgyává tettem volna a pénzügyminister ur ténykedését ezzel az építkezéssel kapcsolatban. De meg kell mondanom azt, hogy ha építkezésekről van szó, akkor a magyar államnak első kötelessége ilyen súlyos és nehéz viszonyok között jó példával előljárni az építkezések terén, még akkor is, ha ezért áldozatokat kell hozni, de nem olyan áldozatokat, mint a Bethlen-udvarnál történt. Viszont értesülésem szerint maga a kincstár is, ha csak teheti, elhúzódik ettől a kötelességtől és szivesebben bocsátkozik bele spekulációs vásárlásokba. Hódmezővásárhelyen tönkre megy egy bank, hogy megmentsék, az épületét a magyar állam nyakába sózzák 4 és fél milliárd korenáért ugyanakkor, amikor szakértők kijelentése szerint négy és fél milliárd korona költséggel uj épületet lehet építeni ugyanott, a város által adományozott telken. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De nem az a cél, hogy építkezzenek, hanem hogy megmentsenek egy bajba jutott takarékpénztárt, amely a spekulációi révén tönkrement. Itt van egy másik eset. Ugyancsak Hódmezővásárhelyen a kincstár a tönkrement Futura épületére alkudozik és tudomásom szerint mintegy másfél milliárdos épületet akar vásárolni ugyanakkor, amikor az államnak építkezni és az építkezéssel lehetővé tenni volna kötelessége, hogy az emberek helyiségeket, illetőleg lakásokat kapjanak és egyúttal megszűnjék az a rémes munkanélküliség, amely az Alföldön, az épitő iparral kapcsolatban jelentkezik. Ha valójában megtörténnek ezek a vásárlások, én ezt erkölcstelennek tartom az állam szempontjából, de erkölcstelennek tartom a kormány szempontjából is, mert ilyen építkezéseknél nem lehet döntő tényező, hogy bajba jutott vagy tönkrement kurzus- vagy egyéb vállalkozásokat mentsünk meg, hanem az, hogy egyrészt az ország gazdasági életébe valamelyes vérkeringést hozzunk az építkezés révén, másrészt szaporítsuk a lakóházakat, szaporítsuk a hajlékokat, hogy az emberek akkor, amikor a népjóléti minister ur szerint elérkezik az ideje annak, hogy a lakásokat felszabadítsák, ne méreg drága és uzsoraárakon, hanem tisztességes és méltányos árakon juthassanak hozzá a lakásokhoz. Az 1925 : XVIII. te. adózás szempontjából kiterjeszti intézkedéseit a földreformmal kapcsolatos házhelyekre való építkezésekre is. A mezőgazdasági munkáslakás kérdésének megoldása súlyos probléma és.én nem habozom kijelenteni, hogy az még súlyosabb, mint a fővárosi építkezések problémája, mert a fővárosi építkezéseknél már ennek a törvénynek alapján is meg van némileg a lehetősége annak, hogy spekulációs építkezéseket folytathassanak, mig ott lenn az Alföldön, a falvakban spekulációs épitkezéseket igazán nem folytathatnak. Arra nézve pedig, hogy milyen hatása van ott a lakásnyomoruságnak, a lakásnélküliségnek, azt hiszem a leghelyesebb, ha felolvasom az 1907 : XLVI. tc.-nek ide vonatkozó indokolását. Akkor a lakásnyomoruság még nem volt olyan nagyméretű és nem volt olyan akut, mint most és mégis meglátták annak pusztító voltát és ennek hatása alatt hozták meg az 1907. évi XLVI. tc.-t, amely azután lehetővé tette az Alföld nem egy-két városában munkásházak egész tömegének építését. Az indokolás ide vonatkozó része a következőképen szól (olvassa) : »A munkáslakás kérdése egyike azon problémáknak, ame2t*
