Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-529

114 A nemzetgyűlés 529. ülése 1926. évi április hó 15-én, csütörtökön. vonni és oda kellene adni a Bacbereknek, Való, hogy a esikágói gabonatőzsdén elvérzett budapesti spekulánsok felsegélyezésére és kisegitésére a kormánynak egy összegben 200 milliárd koronája volt, amelyet kétharmadrészben készpénzben előlegezett, egyharmad részben pedig jótállást vállalt érte. Ha igaz az, amit a ministerelnök ur mond, hogy a közgazdasági összeomlást akarta ezzel megállítani, akkor viszont nem lett volna szabad bekövetkeznie annak, hogy a kormány nemzeti ajándéka ellenére a Viktóriából is, a Concordiából tömegesen bocsátják el a munkásokat és a tiszviselőket. Ez a 200 milliárd és a többi, ami hasonló célokra kiment az államkasszából, nem az üzemek folytatására és további fentartására szolgál, hanem a külföldi tőkeérdekeltség nyereségének kifizetésére. Ebből a munkások egyetlen fillért, a tisztviselők egyetlen hónapi illetményt nem látnak és nem kapnak. Hamis tehát a beállitás ; ép olyan hamis, mint a ministerelnök ur imént bejelentett kivánsága, hogy a költségvetést bizonyos határidőre szállítani kell, különben az ország érdekei forognak kockán. Ezt már igen sokszor hallottuk hasonló szövegezésben, de egyetlen egyszer sem láttuk nyomában bekövetkezni azt a gazdasági enyhülést, amelyet a ministerelnök ur kilátásba helyezett. Nem tehetek róla, de ezt a módszert a ministerelnök ur részéről nem minősithetem másnak, mint a politikai zsarolások folytatásának, (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) amelyek a nemzetgyűlés kezdete óta állanak szemben az ellenzékkel és az ellenzék tevékenységével és amelyek lehetetlenné teszik az ellenzéki bírálat kifejlődését. 1925 decemberében — nem tudom pontosan : 10-én vagy 15-én — az egységespárt értekezletén a ministerelnök ur azt mondotta, hogy a pénzügyi ellenőrzés felfüggesztése 1926 márciusában a népszövetség márciusi szesszipjában esedékes. Az egységespárt ezt annak idején tudomásul vette s ezen keresztül tudomásul vette az ország. Mindenki várta, hogy márciusban a ministerelnök ur Genfben felveti az ellenőrzés kérdését és kérni fogja a pénzügyi ellenőrzés megszüntetését. Ez nem történt meg. Tudjuk, miért nem történt meg s az igen t. ministerelnök úrtól annyi lojalitást elvárhatunk, hogy ennek a kormányzati ténykedésnek szomorú következményét — hogy t. i. a ministerelnök ur Genfben nem volt abban a helyzetben, hogy az ellenőrzés kérdését felvesse — ne hárítsa az ellenzékre, amely erről nem tehet. Ha a ministerelnök ur a maga politikájával zsákutcába jutott, ha összeütközésbe jutott az ország érdekeivel s a népszövetség pénzügyi bizottságával, erről legkevesebbet az ellenzék tehet, ezért tehát az ellenzéknek nem lehet szemrehányást tenni. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy a legdrágább törvényhozás a szociális törvényhozás s valószínűleg ebből azt következtette, hogy azért nem lehet szociális törvényjavaslatokat ide hozni. Tudjuk, hogy a szociális törvényhozás nem olcsó, de azt is tudjuk, hogy ennél gyümölcsözőbb befektetések egy állam életében aligha vannak. Ha a ministerelnök ur német példákra hivatkozik, hogy Németországban az összeomlott vállalatokat állampénzen segitették fel, ezzel szemben két dolgot kell megemlítenem. Az egyik az, hogy azok a német vállalatok nem külföldi gabonaspekuláción véreztek el (Ugy van ! a szélsőhaloldalon.) és nem külföldi nyereségeket elégítettek ki az ország pénzéből, nem bocsátottak el munkásokat, hanem folytatták az üzemet, abból a kölcsönből, amelyet a vállalatok rendelkezésére bocsátottak ; a másik pedig az, hogy Németországban széleskörű kiterjedt szociálpolitikai hálózat van : ott van munkanélküliségelleni, baleset-, betegség-, rokkantság elleni, aggkori és hátramaradottak javára való biztosítás, ott már valóságos népbiztositássá fejlesztették ki a szociális biztositást, ott tehát sorrendi szempontból is megengedhető az, hogy a fölösleges állami pénzekből támogassák az ilyen bajbajutott vállalkozókat, különösen, ha azok nem spekuláción mentek tönkre és ha nem külföldi profitéhséget elégitenek ki az állami pénzekből, hanem valóban az üzemek folytatását teszik lehetővé azokkal. A valorizációs törvényjavaslat tárgyalását tehát, amely a bankérdekeltség érdeke és parancsa következtében kerül holnap a nemzetgyűlés elé, egész nyugodtan elhagyhattuk volna és e helyett tárgyalhattuk volna a szociális törvényjavaslatokat. Kabók képviselőtársunk beszélt többek között a munkanélküliségről, amely ma már nemcsak az ipari és mezőgazdasági munkásságot sújtja, hanem a hivatalnoki osztályt is, ugy a magánalkalmazottakat, mint a köztisztviselőket ; beszélni kellene továbbá a lakásproblémáról, amely megoldatlan s amely megoldásra vár. Két hét választ el bennünket május elsejétől és az aggódó, remegő bérlők ma sem tudják, hogy május elseje milyen válságot fog rájuk hozni, mi lesz a lakásokkal, mi lesz a felmondással, a lakbérekkel, mit tervez a kormány ? Méltóztassék megengedni, ilyen viszonyok között, amikor a kormány is kénytelen észlelni azokat a súlyos tüneteket, amelyek az országot pusztítják — hogy észleli, erre vall az, hogy ankéteket akarnak összehivni ; ha nem észlelnék, akkor, mint eddig, most sem erőltetnék meg magukat — amikor mondom, a kormány is észleli, hogy súlyos bajok vannak, akkor ezeket az elsőrendű fontosságú szociális javaslatokat kellene elővenni. Megígérhetem és kijelenthetem — azt hiszem az ellenzék ebben a kérdésben egységes — hogy az ilyen javaslatok minden pártközi konfereneiás komédia nélkül igen gyorsan tető alá kerülhetnének. Azt mondotta a ministerelnök ur, hogy mindazon bajok és hibák, amelyeket Kabók képviselőtársunk felsorolt, jó irányú megváltoztatásának előfeltétele a rendezett költségvetés. A szanálási komédia, mondhatnám tragikomédia befejezéséhez közeledünk; alig két hónap van még hátra. A csődtömeggondnok, Smith ur, (Mozgás jobbfelől.) már 22-ik jelentését adta ki februárban. Junius 30-án befejeződik a szanálás és hozván az elmúlt két esztendőnek az az eredménye, amelyet a ministerelnök ur a szanálás kiindulásakor, 1924 áprilisában itt a nemzetgyűlés előtt előterjesztett ? (Zaj.) Azt mondotta akkor a ministerelnök ur, hogy a munkaalkalmak, a munkabérek javulásának, általában a szociális helyzet felemelkedésének a szanálás az előfeltétele. Már most itt megvolt a szanálás, már két esztendeje megy, két esztendő óta erőszakkal, erőkifejtéssel feleslegeket produkálnak a költségvetésekben ; kérdem, hol van mindaz, amit a ministerelnök ur 1924 áprilisában mondott, igért és kilátósba helyezett, mint olyan dolgokat, amelyek feltétlenül be fognak következni ? Ezt sehol sem látjuk, semmi sem történt, ellenkezőleg a statisztikai adatok alapján... Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. Propper Sándor : ... a szám oszlopokból lehet megállapítani, hogy a szanálás indította meg tulajdonképen a végső összeomlás folyamatát, s ez a folyamat a szanálás minden egyes állomásánál törvényszerűen sülyedést mutat ugy a gazdasági, mint a szociális életben. Az a szanálás, amelynek ekvivalense gyanánt a szociális jólétet, a munka-