Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-528

A nemzetgyűlés 528. ülése 1926. évi március hó 29-én, hétfőn. 105 igazgatósági tagjai és az egész Baeher-vállalat nem érdekel úgy, mint 1400 becsületes munkás sorsa. (Mándy Samu: Kérem, én helyeslem, amit a képviselő ur mond!) Ismétlem tehát, ez nem más dolog. Mi nem 'kérünk pénzt, mi csak azt kérjük, hogy a kormány közgazdasági intézkedésiéi olyan természetűek legyenek ... (Mándy Samu: Helyes!) Nem értem, hogy Mándy képviselő ur miért idegeskedik

I (Szabó Imre: Érdekelt fél! — Mándy Samu: Nem idegeskedem. Én nem vagyok agresszív. Helyeslem, amit a képviselő ur mond!) Én köteles vagyok az én választókerületem 1400 exisztenciája érdekében felszólalni (Általános helyeslés.) s végtelenül csodálkozom, hogy nem méltóztatik velem szemben annyi lojalitást tanusitani, hogy méltóztatnék nyugodtan minden zavarás nélkül meghallgatni. Olyan indokiai is vannak ennek, amelyeket én a kormánnyal és mindazokkal az állami tényezőkkel, amelyeknek ezeket tudni ok kell, már hónapokkal ezelőtt közöltem, de nem méltóztattak ezekről komolyan olyan formában tudomást venni, amint ezek fennállanak, és minden alkalommal azzal utasitottak el, — illetőleg nem is utasitottak el, hanem azzal odázták el a dolgot — hogy valami kisebb, apróbb dolog történt, de bajról szó sincs, olyan jól megy annak az üzemnek, hogy semmi körülmények között nem fog becsukni, nem fog megszűnni. Hivatkozom Halász Móric t. képviselőtársamra, akinek semmi köze ehhez a vállalathoz, semmi köze ahhoz a kerülethez, semmi köze ahhoz az 1400 munkáshoz, de aki pusztán annak következtében hogy én neki elmondottam a tényállást, egy alkalommal saját elhatározásából lement és ott a helyszínen tanulmányozta az egész gyártást, átnézte a könyveket. Ugy érzem, hogy ő ebben a pillanatban le'lkileg teljesen egyetért velem, hogy itt történhetik valami és hogy kell is valaminek történnie. Azt hiszem különben, hogy a t. Ház legtöbb tagja szintén ezen a nézeten van. (Ugy van! jobbfeíől és a középen.) Hogy mi történjék, erre nézve e pillanatban konkrét propoziciót nem tudok tenni, mert én nem vagyok most a vállalat szószólója. Ugy képzelem azonban, hogy a kereskedelemügyi kormány, a pénzügyi kormány, a népjóléti ministerium és mindazok a többi társministeriumok, amelyeknek némi kis közük is volt a múltban ehhez az üzemhez, méltóztassanak egy bizottságot kiküldeni és hivatalos vizsgálat tárgyává tenni a munkabeszüntetés, az üzembeszüntetés okait. Nagyon kérném, méltóztassanak engem is, mint a kerület egyik képviselőjét ebbe a bizottságba meghívni. Ha ez a ministeri bizottság — az ottani hatóságok, a gyárüzem vezetősége, s a különböző ministeriumokból kiküldött szakközegek — megállapítják az üzembeszüntetés igazi okát, akkor majd ki kell derülnie annak, hogy melyik tényező milyen mértékben volt oka ennek az üzembeszüntetésnek. Elnök: A képviselő urnák még egy perc áll rendelkezésére. Kérem, méltóztassék beszédét befejezni. Huszár Károly: Nagyon köszönöm a mélyen t. Ház szives türelmét és nagyon kérem a pénzügyminister urat, hogy Sárvár népe felől — mert nemcsak a munkások vannak ebben érintve, hanem az egész sárvári lakosság — méltóztassék ezt a hallatlan katasztrófát elhárítani. (Általános helyeslés.) Elnök: A pénzügyminister ur kíván szólani. NAPLÓ. XLI. Bud János pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés! Őszintén megvallva, a kérdés lényegében nem igen tartozik az én tárcám keretébe. Egy ipari vállalatról van itt szó, amelynek problémájával elsősorban a kereskedelemügyi minister ur hivatott foglalkozni: neki kell ezt a kérdést összes vonatkozásaiban megvizsgálni s megállapítani azt, hogy mi a helyzet és micsoda intézkedések szükségesek ahhoz, hogy esetleg a helyzeten változtatni lehessen. A magam részéről azonban mégis foglalkozom a kérdéssel, már csak azért is, mert tényleg egy nagyobb jelentőségű problémáról van szó, amelyről szeretném a magam véleményét is pár szóval megmondani. Örülök, hogy igen t. képviselőtársam szóvá tette azt. hogy ennek a gyárnak működésében az elmúlt időben voltak zavarok, amelyek tényleg* a szeszár alakulásából származtak. De igen t. képviselőtársam objektiven leszögezte azt is, hogy ebben a tekintetben segítségére mentünk a gyárnak és — amint ő maga kifejezésre juttatta — több milliárdot jelentett a gyár szempontjából az az előny, amelyet ezen intézkedések következtében elért. Csak azért emlitem ezt, hogy rámutassak arra, hogy nézetem szerint a kérdés eme részének ma már 'nincs meg az a döntő jelentősége a probléma elbírálása szempontjából, mint volt a múltban. Két okból nincs meg ez a jelentősége. Egyrészt nincs meg azért, mert közben* olyan technikai átalakítások történtek, hogy mig azelőtt bizonyos mennyiségű nyersselyem előállításához, mondjuk, 8 liter szesz kellett, addig ma Í

U, vagy 2, vagy nem tudom hány liter kell, evidenter tehát a termelési költségek nagy csökkenése következett be. Természetesen hirtelen nem tudom eldönteni a kérdés másik oldalát, hogy vájjon azok az invesztíciók, amelyek ennek következtében történtek, nem igényeltek-e olyan összegeket, amelyek ezeket a technikai újításokat rentabilisekké ezidőszerint még nem tették. Igen t. képviselőtársam, mint indokot hozta fel azt is, hogy a szeszár olyan magas volt, hogy ez a gyár funkcionálását lehetetlenné tette, s ezzel kapcsolatban bizonyos kritika is hangzott el a szeszkartelről. Ami a szeszkartel kérdését illeti, én sem tartozom egyáltalában azok közé, akik rajonganak a kartellekért; ellenkezőleg, azok közé tartozom, akik folyton vitatják, hogy egyszer már ezt a kérdést is rendezni kell. (Huszár Károly: Legfőbb ideje!) A külföld ezekben a kérdésekben már mintát mutatott; ennek a kérdésnek helyes és okszerű rendezésére igenis, vannak bizonyos posszibilitások. Ezt jegyzem meg általánosságban. Ami már most magát a konkrét esetet illeti, mindenki tudja, hogy a szesztermelés egész Európában milyen válságban van, mindenki tudja, hogy a szesztermelésben mindenütt túltermelés jelentkezik — ugy a szomszédos államokban, mint Németországban, vagy Lengyelországban — és ez is magyarázza meg azt, hogy a szesz ára a világpiacon rendkívül alacsony és minden egyes állam kivétel nélkül — sajnos, de így van, mert azt lehet mondani, mádként nem lehet megoldani a kérdést — csak a belső fogyasztás megadóztatásával bírja fen tartani ezt az iparágat. Nálunk pedig különösen azért keli nagy súlyt helyezni erre, mert a szeszgyártáshoz rendkívül nagy mezőgazdasági érdekek fűződnek az állattenyésztés, hizlalás stb. szempontjából. Nem lehet ezt a problémát csak egyoldalúan, egy szempontból megítélni, hanem 16