Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-513

A nemzetgyűlés 513. ülése 1926. évi február hó 25-én, csütörtököt 81 pott direktíva értelmében az intézet hamis ezer frankosokat fog gyártani.« Ezek után a nagy nyilvánosságra és a nemzetgyűlés józan eszére bizom annak meg­állapítását, hogy ebben a vitában kinek volt igaza. (Urbanics Kálmán: Önnek nem!) Elnök: Személyes kérdésben Rubinek Ist­ván képviselő ur kivan szólani. Rubinek István: T. Nemzetgyűlés! Elő­admányom során, amikor éppen arról a kér­désről beszéltem, vájjon Hajts és Kurtz, a Tér­képészeti Intézet vezetői, kaptak-e felettes ha­tóságaiktól utasítást a pénzgyártással kapcso­latban, vagy sem, akkor az igen t. képviselő ur, — akiről csak most tudom, hogy ő szólt közbe — azt a közbeszólást tette, hogy a fel­jebbvalóiktól történt utasítás alapján cseleked­tek. Én erre azt mondottam, hogy ez tudatos ferdítés, — vagy éhez hasonlót mondtam. Ezt most is fentartom. A t. képviselő ur itt felol­vasott egy vallomást, amely vallomást én is­mertettem előadmányomban és amelyben hi­vatkoztam arra, hogy Kurtz Sándor hallomás­ból Hajts előadásából következtette azt, hogy itt felsőbb utasítás volt. De egyúttal hozzá­fűztem és megmagyaráztam azt, hogy miből következtethette, hogy felsőbb utositás van. mire értelmezhette és mi lehetett az értelme annak a bizonyos felsőbb utasításnak. Megma­gyaráztam, hogy Windischgraetz és Nádosy kezdettől fogva ugy tüntették fel az egész ak­ciót, mintha annak hivatalos színezete lenne, Megállapítottam előadmányomban, hogy erre Nádosy személye volt alkalmas, az ő hivatali állása, amelyet betöltött s amelyet az akció fe­dezésére felajánlott. Megállapítható abból az előadmányból, amelynek egy kiszakított részét a t. képviselő ur idézte, hogy egyetlenegy tényállítás arra vonatkozólag el nem hangzott, miszerint fel­sőbb utasítás alapján cselekedtek volna, de még arra vonatkozólag sem, hogy a felsőbb hatóságnak erről tudomása lett volna. Ellen­kezőleg ugy Ha.its, mint Gerő és Kurtz, akinek szavait idéztem, sőt Nádosy is kijelentették, hogy a felsőbb hatóságnak, jelen esetben tehát a kormánynak, tudomása erről az akcióról nem volt. (Rassay Károly: Windischgraetz nem je­lentette ki!) Épen csak ennek az egyetlen val­lomásnak — mely hallomás alapján hivatkozik a felsőbb utasításra — tudatos elferdítésével lehet csak azt állítani, hogy tényleg meg is tör­tént ez a felsőbb utasitás. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Hátra van még a mai ülés jegyző­könyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Bodó János jegyző (olvassa az ülés jegyző­könyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a fel­olvasott jegyzőkönyv elleni (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki s az ülést bezá­(Az ülés végződik d. u. 2 óra 25 vérekor.) Hitelesítették : Héjj Imre s. h. Éhn Kálmán s. h naplóhiráló-bizottsági tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents