Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-512

52 A nemzetgyűlés 512. ülése 1926. évi február hó 24-én, szerdán. figyelni — egy egyszobás lakásnak, közönséges kis téglaépület, parasztház, adója 1 korona 50 fillér volt ; természetesen aranykorona értendő,, hiszen ez még a békeidőből jött át. 1921-ben felemelkedett ugyanannak a háznak az adója 15 koronára, 1922-ben 30 koronára, 1923-ban 30 koronára. (Szomjas Gusztáv: Aranykoronára!) A 30 koronáig aranykorona, a 300-nál már a papírkorona kezdődik. 1924-ben felemelkedett 9000 aranykoronára (Felkiáltások : Papir koronar a !), illetőleg papirkoronára ; még aranykorona egyáltalában nem is volt, hiszen az aranykoronát csak a szanálási törvény hozta be. 1925-ben fizetett a ház 66.300 papirkoronát. A folyó évben pedig 1926-ban ki van f rá vetve 130.500 korona. Ez aranykoronára átszámitva nettó 9 aranykorona, vagyis egy olyan kis parasztház, amely békében 1 korona 50 fillér házadót fizetett aranyban, ma 9 aranykoronát fizet. Ez 600%-os emelkedést jelent. (Ugy van ! balfelől.) Hogy pedig egy nagyobb házról is képet adjak a t. Nemzetgyűlésnek, a saját lakóházamról lesz szerencsém beszélni, amely két épületben 16 lakrészből áll. Ezért az épületért házbéregyenértékként 1925-ben fel volt véve 550 aranykorona, amely összeg megfelel cca 9 millió koronának. Ennek 15%-a volt természetesen az adó. Dacára, hogy a múlt esztendőben az én falumban a lakbérek legalább 30—40%-kal visszamentek — egy rosszabb fürdőszezon következtében, amelynek folytán a lakbérleti viszonyok rosszabbak lettek, mint amilyenek az azelőtti években voltak — meg vagyok róva házbéregyenérték címen 1240 aranykoronával, vagyis egyetlenegy esztendő alatt 2 és félszeresére emelték fel a házadómat. zlmikor a minister ur kijelenti, hogy adóleengedéseken töri a fejét és amikor nagy hü-hóval elengedi a házhaszonrészesedést, amelyet Budapesten és általában mindenütt, ahol a tulajdonosok nem maguk lakják a házat, hanem az effektive bérbe volt adva, tulajdonképen nem a háztulajdonos, hanem a lakó fizetett ; amikor előáll azzal, hogy ilyen és ilyen adót vesz le a lakók válláról, ugyanakkor ilyen rendelkezéssel a vidéki és egyéb lakóházak adóját 2—3—5 6 száz percenttel emeli fel! Ha azt kell kérdeznem önmagamtól, hogy törvényes-e a minister ur rendelkezése, kénytelen vagyok azt mondani, hogy törvényes; erre a felhatalmazást neki a nemzetgyűlés megadta. Ha azonban azt vagyok kénytelen kérdezni, hogy ezek az adók igazságosak és elviselhetők-e, erre azután már határozott nemmel kell felelnem. Azért arra kérem az igen t. minister urat, szíveskedjék ezt a lehetetlen, tarthatatlan állapotott, amely igazán vérbe megy, hogy a paraszt viskók adóját ilyen mértékben emelik, amikor a pesti háziúr a békebeli házadójának csak 42%-át, vagyis körülbelül a felét fizeti, méltóztassék a minister urnák ezt az állapotot megszüntetni és azért tisztelettel a következő kérdéseket intézem hozzá (olvassa) ; »1. Van-e tudomása arról, hogy a falusi lakosságnak saját maga által lakott házai adóját a múlt évihez képest 200—300%-kal, s a békebelihez képest 600%-kal emelték rendeleti utón ?« A második kérdést itt is elejtem, mert időközben sikerült a rendeletet megszereznem. Különben ugy szólt volna a második kérdésem (olvassa) ; »Micsoda titkos rendelkezések alapján történnek ezek az emelések ?« A harmadik kérdést fentartom (olvassa) : »Hajlandó-e haladéktalanul intézkedni, hogy amikor a városi lakosság békebeli házadójának csupán 42%-át (tehát nem is a felét) fizeti, a falusi házbirtokosok adója is méltányos és elviselhető kulcs szerint állapíttassák meg? (Helyeslés balfelől.) Elnök : Következik Malasits Géza képviselő ur interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni ! Petrovics György jegyző (olvassa) : »Interpelláció a vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz Vannay László leventeoktatóról. Van-e tudomása a minister urnák arról, hogy Vannay László, a Vázsonyi Vilmos képviselőtársam ellen elkövetett merénylet egyik tettese, Gödöllőn és Csömörön leventeoktató 1 Hajlandó-e a minister ur felvilágosítást adni arra vonatkozólag, hogyan lehetett leventeoktató az, aki 1919/20-ban Kiskunfélegyházán többrendbeli gyilkosságot és zsarolást követett el és a büntetés elől csak az amnesztia mentette meg és az, hogy 1922-ben a lipótmezei állami elmegyógyintézetbe vitték kezelésre 1 Hajlandó-e a minister ur a leventeoktatók előéletét vizsgálat tárgyává tenni és hajlandó-e a leventeoktatók soraiból mindazokat sürgősen eltávolítani, akik az 1919. év őszén és az azóta előfordult gyilkosságokban és egyéb atrocitásokban részt vettek ? Hajlandó-e végül a minister ur ezen elj árasának eredményéről a nemzetgyűlésnek sürgősen jelentést tenni ?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Malasits Géza : Tisztelt Nemzetgyűlés! A bennünket környező államoknak majdnem mindegyikében a múltban volt, a jelenben is van egy olyan társadalmi intézmény, amely az ifjúság testi nevelését célozza. Ilyenek voltak Csehországban már a békeidőben a Szokolok, Horvátországban a Szokol-egyesületek, Szerbiában az Oroegyesületek. Ezek az egyesületek mind egy célt szolgáltak, azt, hogy az ifjúságot, elismerem : nemzeti alapon, a jövő harcaira előkészítsék. Nálunk ilyen intézmény nem volt, ilyen intézményt csak a legújabb időben statuáltak az úgynevezett levente-alakulatokkal. Amig azonban a bennünket környező államokban mindenütt ezek az intézmények a társadalom legalsóbb rétegeibe is leeresztették gyökereiket, demokratikus összeállitásukkal, demokratikus s minden politikán és valláson felül álló szellemükkel meg tudták magukat kedveltetni a néppel, meg tudták magukat kedveltetni azokkal az érdekeltekkel, akik azokban az egyesületekben működtek, eddig nálunk ezeknek a levente-alakulatoknak szabályai tisztán bürokratikusán, mondhatni katonai módra vannak végrehajtva és épen a végrehajtás módja, azonkívül az a mód, ahogyan a leventéket oktatják, ahogyan a leventékkel bánnak, hívja ki a leventék legélesebb ellenállását ezzel a törvénnyel szemben. Messzire vezetne, ha sokat akarnék beszélni arról, hogy milyen szellem van a legtöbb ilyen levente-alakulatban. Én tehát az idő rövidségére való tekintettel erről nem akarok beszélni, csak azt kívánom megemliteni, hogy még a régi Ferenc József-i világban is a katonákat vasárnap nem exerciroztatták, a parancsolvasás után szabad volt az, akit szabaddá engedtek, akinek pedig bent kellett maradnia a kaszárnyában, az bent maradt, — de nem exerciroztatták. Ezzel szemben a szegény proletár fiukat, a mezőgazdaságban alkalmazott szegény cseléd-fiukat épen vasárnap, az egyetlen pihenő napjukon exerciroztatják, dreszszirozzák ide-oda. S nagyon gyakran előfordul, hogy ezeket a szegény proletár-fiukat, felsorakoztatva, egyik-másik közigazgatási hatalmasság előtt parádéban defiliroztatják el. Ez azt jelenti, hogy ez az intézmény nem nagy kedveltségnek örvend az illetők körében, jelenti azt, hogy ez az