Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-512

A nemzetgyűlés 512. ülése 1926. érkeztek fel az illető minister úrhoz, válasz a mai napig nem érkezett reájuk. (Zaj.) A törvényhatósági közgyűlésen is szóvá tették ezt az ügyet, és az egyhangúlag tiltakozott az adásvétel perfektuálása ellen. A főispán, aki egyúttal Szeged városnak is főispánja, megígérte, hogy a közérdekkel ellentétes ezen adásvétellel szemben a kormánynál el fog járni. A polgármester hasonló értelemben cselekedett. Mi az oka tehát annak, hogy válasz a mai napig nincsen ? (Lendvai István: Magyarország az igéretföldje !) Talán nincsen már városomban politikai aspirációi a t. ministereinők urnák, s ezentúl nem akar képviselő lenni Hódmezővásárhelyen ? Kiss Menyhért : Biztos, hogy nem akar !) Jó, megengedem, legyen az ő kedve szerint Î (Zsirkay János: Az csak az igazságérzetét bizonyítja, hogyugy bánik Hódmezővásárhellyel, mint az egész országgal !) Azért, hogy annak idején megválasztották, amikor még rainisterelnök nem volt és ezzel lépcsőt adtak neki ahhoz, hogy mint nemzetgyűlési képviselő ministerelnök is lehessen, ezért gr. Bethlen István részéről Hódmezővásárhely közönségét hála illeti meg ; de ha hála nincs is, van kötelesség, amelyet minden hálán felül a t. ministerelnök urnák teljesitenie kell. Én itt voltam a régi országgyűlésen Tiszáék uralma alatt, szemben állottam velük, politikájukat — ha arra visszagondolok — ma sem helyeslem, de idejükben ilyen dolog meg nem történhetett volna. Amikor memorandummal fordultak a Tisza-kormányhoz, amikor egy olyan közéleti kérdést boncolt a memorandum, amelynek nyúlványai esetleg a tisztesség, vagy nem tisztesség kérdésébe ütközhettek, lehetetlen, hogy akkor válasz ne lett volna. Még az is, hogy egy magánlevél válaszadás nélkül maradjon, amely közügyet érintett. Tisza István alatt meg nem történt, pedig Tisza István egy csonkitatlan egész ország felett uralkodott, mint teljhatalmú ur. De mi van most 1 A ministerelnök ur hiába képzeli magát nagy urnák, hiába ment ki innen interpellációm közben, ami sértő és felháborító, mégis csak 14 vármegyéje felett uralkodik ennek az országnak ! (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) De továbbmegyek, t. Nemzetgyűlés ! Az Uj Nemzedék, a kormányhoz egyik igen közel álló lap, 1926. január 26-iki számában ezeket irta (olvassa): »Az appropriációs törvényjavaslattal tegnap a nemzetgyűlés elé terjesztett állami beruházási programra több érdekes tételt tartalmaz. Az állami üzemek beruházásai között 11,600.000 aranykoronával szerepelnek a postaberuházások. Ebből az összegből 6,600.000 aranykoronát a budapest-bécsi uj táviró- és telefonkábel megépítésére fordítanak, 5,000000 aranykoronát pedig uj táviró vezetékek, telefonvonalak épitésére, azonfelül uj postaházak emelésére szánnak. Beavatott helyekről ezeket az értesüléseket szereztük a tervbevett postaberuházásokról : Az országban több uj táviró- és telefonvonalat építenek, azonfelül, mint egészen uj dolog, sorra kerül számos uj állami épület megépítése is. Ennek az lesz a célja, hogy az ország számos részén jelenleg a magánházakban elhelyezett postahivatalokat, fiókokat és ügynökségeket erre a célra újonnan épített állami házakba lehessen áttelepíteni. Ezzel egyrészt megtakarítást ér el az állam, mert a magánházakban elhelyezett postafiókok és ügynökségek magas bért fizettek, másrészt pedig az illető magánépületek felszabadulnak lakások céljaira. Bégi terv már, hogy a posta valamennyi üzemét és hivatalát állami épületekbe helyezzék el, eddig azonban a pénzügyi viszonyok miatt nem volt mód a terv megvalósítására. Az állami költségévi február hó 24-én, •szerdán. 49 vetésben, illetve az appropriációs javaslat beruházási programmjában most előirányzott összeg legalább is lehetővé teszi, hogy az uj postaházak épitését több helyen megkezdjék- Az épités költsége rövidesen kifizetődik az állam számára, mert az illető magánházakban elhelyezett hivatalok néhány évi béréből már lehet építtetni. A terv szerint ezt az építkezést a következő költségvetési esztendőkben is folytatják és a magánházakban elhelyezett hivatalokat fokozatosan állami épületekbe telepitik át. Ennek az építkező programúinak a befejezése után előreláthatóan többezer helyiség szabadul fel lakások számára.« Ez egy programúi ! Kérdezem, hol van ez a valóságban, a gyakorlatban? (Kiss Menyhért: A holdban !) A hódmezővásárhelyi 5 milliárdos háznak postaépület céljaira való megvétele ezt a programmot agyonvágja. A programra a levegőben van, a programra szappanbuborék, amelyet szétfújnak, a valóság pedig az, hogy a közönség joggal kételkedhetik, és azokban az intézkedésekben, amelyek a kormány részéről történnek ilyen nagy üzletek megkötésénél, a gyanú magvait láthatja elhintve. (Ugy van ! a baloldalon.) Demény Károly, a posta elnökigazgatója a múlt héten, amikor interpellációmat volt szerencsém bejegyezni, Hódmezővásárhelyen járt és vezető egyénektől — közéleti és hivatalos vezető személyiségektől — információkat kért. Ezek mindnyájan azt az információt adták neki, hogy Hódmezővásárhelyen r a munkanélküliség és a szociális bajok enyhítése érdekében épitkezni kell s a takarék-házvétel terve és gondolata egyszersmindenkorra tűnjék el a föld szinéről, mert annak a háznak — ezt nyíltan mondom, felelősség mellett itt a nemzetgyűlésen — belértéke lehet, hogy megvan 5 milliárd, de forgalmi értéke felényi összeg sincs. (Kiss Menyhért : Ez az !) Mindnyájan tudjuk, hogyha belérték szerint veszünk egy házat, akkor ez kétszer annyit jelent, mint a forgalmi érték, mert a forgalmi érték aszerint idomul, ahogy egy házra vevők jelentkeznek. Már pedig a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár ezt az épületet senki emberfiának 3 milliárdért sem tudja eladni, mert senki nem jelentkezik, hogy azt megvegye. (Kiss Menyhért: így keresnek rajta !) Méltóztassék összehasonlítani ezt dásvételt egy budapesti ház forgalmi értékével. 5 milliárdért az Andrássy-uton lehet palotát vásárolni, nem egy egyemeletes házat a vidéken, ahol a munkanélküliség nagy, ahol a szociális bajok a városi tanácsnak és a törvényhatósági bizottságnak a fejére nőttek, ahol enyhíteni kellene a megélhetési bajokat és az emberek lelkébe bele kellene csöpögtetni azt a tudatot, hogy a kormány nemcsak a politikával és saját érdekeinek hajhászatával, hanem a szegény nép érdekeivel is törődik. (Zsirkay János : Nincs ideje rá ! — Kiss Menyhért : Most a franküggyel van elfoglalva ! — Zaj.) Arról is van szó, hogy a kormány a postapalota építése helyett Hódmezővásárhelyen pénzügyi palotát fog építtetni : a takaréki házat megveszi, de ezenkivül egy pénzügyi palota céljaira folyósit pár milliárdot. Előre jelzem, ezzel a kérdés nincs megoldva. Ha a kormánynak van pénze — 5 milliárdja — ennek a háznak a megyételére és van újra pénze — pár milliárd — egy pénzügyi palota épitésére, ahol az adóhivatalt és pénzügyőrséget elhelyezzék, az igazság az, hogy ezeket az összegeket együttesen fektesse építkezésbe, de a pénzügyi palota épitése ne legyen ürügy a postapalota építésének elejtésére s ne zúdítsa fel a közvéleményt, hogy a postát építkezés helyett egy takarékpénztártól megvásárolt házban akarja elhelyezni. Szó lehet arról, hogy a hódmezővásárhelyi Nagy Takarékpénztár, a vidéknek egyik 8*