Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-520

A nemzetgyűlés 520. ülése 1926. évi március hó 18-án. csütörtökön. 311 csenget.) Itt a parlamentben lelkiismeretes képviselőnek latra kell vetnie minden egyes szót, amely ajkát elhagyja, (Igás! Ugy van! a jobboldalon.) mérlegelni kell, hogy azzal, amit mond, nem árt-e kifelé esetleg az országnak. (Felkiáltások a jobboldalon: Azt akarják!) Ettől az egyetlen helyes gondolatmenettől tért el Pallavicini t. képviselőtársam és e súlyos eltévelyedését én csak egy körülménnyel tudom megmagyarázni. (Kováts-Nagy Sándor: Sohse magyarázza! Ő sem akarja magyarázni!) Az ellenzéki általános hangverseny nagyeszű főkarmestere (Rothenstein Mór: Nagyon jó!) látta, hogy az ő egyvelegének lármás hangjai, itt a képviselőházban, valamint a liberális sajtóban országszerte óriási antiszemita hullámot gerjesztett fel. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ënnek a, hullámnak legalább egy bizonyos százalékát szeretné a zsidóságtól elhárítani és ezért kitűnő gondolat volt egy grófot előtérbe tolni, (Zaj balfelöl.) hadd mondj ci HZ ország, hogy nem a zsidók, hanem a grófok voltak az ország megrontói. (Ugy van! a jobboldalon. — Zaj balfelöl.) Pallavicini igen t. képviselőtársam oaetm veszi észre, hogy egyszerűen beugrott a főkarmesternek, amidőn vállalta azt a dísztelen szerepet, hogy gróf Bethlen Istvánt épen akkor igyekezzék elgáncsolni, mielőtt Genfbe kijut. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Őrgróf Pallavicini György ur felszólalását a liberális sajtó ugy igyekezett ^beállítani, mint a konzervatív magyar társadalmi réteg meggyőződésének kifejezését és ién itt ez ellen akarok ünnepélyesen és a liegerélyesebben tiltakozni. (Pikler Emil: Ön csak a reakció nevében beszélhet, de nem a konzervativizmus nevében! — Ellenmondások a jobboldalon. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gr. Széchenyi Viktor: A magyar konzervatív társadalmi réteg meggyőződésem szerint legalább is 90%-bah a legsúlyosabban elitéli ugy a frankihamisitás ügyét, mint azt a szerepet, amelvet őrgróf Pallavicini György ur itt vállalt. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Kiss Menyhért: Az ország nem itéli el! — Zaj.) Utalok e tekintetben arra a szózatra, amelyet a heroeeprimás ur ő eminenciája és társai írtak alá. Vaüon nem látja-e az igen t. képviselőtársam, hogy szerepével maga alatt vágja a fát, mert azalatt a társaidálmi réteg alatt vágja, amelyhez ő is tartozik? (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Pikler Emil: Az igazság a fő akár gróf, vagy bárki mondja is! — Zaj.) Én mindig nyugodtan meghallgatom Pikler t, képviselőtársamat, még alkkor is, ha ^ személyeskedik, de azt hiszem, hogy én igazán nem személyeskedem. (Zaj.) Tudiuk. hogy mennyire hajlamos a közönség az általánosításokra, hiszen még olyan okos ember is, mint Szilágyi igen t. képviselőtársam, aki különben megmutatta most, hogy egy jóérzésű magyar ellenzéki férfiúnak, mely pontban kell a szélsőségektől elválnia, még ő is, általánosított, amikor * itt felkiáltott: »Elégvolt már a grófok játékaiból!« Pallavicini képviselő ur eljárása előttem — és azt hiszem, hogy nagyon széles rétegek előtt is — más tekintetben is érthetetlen, mert ha én tényleg tudok a frankhamisításról valamely részletet vagy adatot, akkor magamba szállva lelkiismeretemmel számot vetek, vájjon az ország és az igazság iránt mi a kötelességem: az-e, hogy hallgassak, vagy pedig, hogy nyilvánosságra hozzam ezeket az adatokat? (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az első esetben, ha arra a meggyőződésre jutok, hogy többet használok az országnak és az igazságnak, ha hallgatok, akkor hallgatok, de akkor azt sem mondom, hogy tudok valamit, hanem ugy hallgatok, hogy harapófogóval sem lehet kihúzni belőlem valamit. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — Kiss Menyhért: Hallgatni frank, beszélni ezüst!) De, ugy látszik, divatba jött a fórum elé állani vagy azt irni, hogy : ország, világ, én tudok valamit, de hogy mit, azt nem mondom meg! Ha pedig a lelkiismeretemmel való számvetésemmel arra a meggyőződésre jutok, hogy beszélnem kell, akkor megyek azonnal a leghivatottabb fórumhoz és pedig, ha bűntetőjogi kérdésről van szó, a bírósághoz, ha pedig politikai kérdésről, a parlamenti bizottság elé és ott jelentkezem kihallgatásra. (Helyeslés a jobboldalon.) Pallavicini György nemes őrgróf ur hallgatott (Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) annak a napnak előestéjéig, amidőn gróf Bethlen Istvánnak súlyos, fontos és életbevágó ügyekben nemzetközi fórum elé kellett mennie, Genfbe utaznia s akkor állott fel és mondotta el azt a vádját, hogy a kormányelnök hónapok óta tudomással birt a frankhamisításról és tudta, hogy az országos főkapitány részese a bűnszövetkezetnek, — de ezt bizonyítani mindeddig elmulasztotta. (Propper Sándor: Pereljék be! — Kováts-Nagy Sándor: Próbálják bebizonyítani a maguk vádjait! — Zaj-) Ezt az eljárást nem tekinthetem jóhiszemű igazságkeresésnek, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) nem tekinthetem másnak, mint a szélső ellenzéki vezérkar által ügyesen kieszelt és ügyesen betempirozott trükknek, mert az ágyút azért, hogy a ministerelnököt a külföld előtt lehetetlenné tegyék, épen abban a pillanatban süti el. amikor a ministerelnök urnák Genfbe kell indulnia. Erre a szerepre, az ágyúnak elsütésére, vállalkozott a t. képviselőtársam. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nem gondolta meg a t. képviselő ur, de az ellenzék vezérkara sem, hogy a ministerelnök ur abban a pillanatban, amikor nemzetközi fórum elé megy, nem egy pártnak ministerelnöke, hanem ott Magyarország tényleges képviselője és amikor őt íéketitik be, Magyarországot mocskolják be. (Ügy van!- Ugy van! a jobboldalon.) Erre a dísztelen szerepre vállalkozott az igen t. képviselőtársam és igy nem lehet csodálkozni azon, hogy itt a Házban volt egy képviselő, aki felkiáltott: »Elég volt már a grófok , játékából!« De még egy másik irányban is nagy kárt tett ez a felszólalás, mert egy nagy, nemes és ideális eszmének — melynek épen az általam emiitett t. képviselőtársam egyike a legelső harcosainak, tán vezéreinek — is kárt tett: a legitimizmus eszméjének, mert azok a rétegek, amelyek közé szerény magamat is számítom, akik majdan a királykérdés megoldását máskép, mint a jogfolytonosság alapján, lehetőnek nem látják, (Kiss Menyhért: Szép egységespárt! — Pikler Emil: Na, kisgazdák! — Szijj Bálint: Önök ne beszéljenek, önök a legitimistákkal testvérkedtek! — Barthos Andor: Ehhez semmi köze Piklernek! Abban vagyunk egyek, hogy önök ellen vagyunk! — Nagy zaj.) hogyan fognak vélekedni, ha látják, hogy vezetőik milyen szerepet játszanak? (Ugy van! Ugv van! a jobboldalon.) Sajnálattal kell konstatálnom, hogy tényleg, az utóbbi tiz esztendőben az úgynevezett magasabb társadalmi körökből többen játszót-