Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-519

258 A nemzetgyűlés 519. ülése 1926. egyszer a főrendiházban egy interpelláció kap- i esán azt mondottam gróf Tisza István ministe relnök ur szemébe, hogy a ministerelnök ur ma pótolhatatlan. Tisza István gróf ezt visszautasította és azt mondotta: én nem vagyok pótolhatatlan, hiszen senki sem pótolhatalan egy országban, ahol férfiak vannak. De ha Tisza István gróf. a háború kellő közepén, hatalmának zenitjén nem volt pótolhatatlan, (Halász Móric: Láttuk, hogy utána kik következtek! — Pikler Emil: Miért nem védték megl — Zaj.) akkor Magyarország mai minister elnökéről, aki egy megtépett presztízst visz magával a külföldre és egy megtépett presztízzsel lenne kénytelen munkáját folytatni, nem lehet azt állítani, hogy pótolhatatlan. Aki azt állítja, hogy Bethlen ministerelnök ur ma pótolhatatlan, ugyanazzal a lélekzettel azt mondja, hogy nyolcmillió magyar között nem akad senki, aki ennek az országnak ügyét tovább vigye és ezzel azt állítja, hogy ez az ország nem életrevaló és nem

< érdemli meg az életet. (Halász Móric: Köszönjük, de nem próbáljuk meg!) Minthogy én ezt a nézetet magamévá tenni nem tudom, a kisebbségi véleményt fogadom el, amely a kormányt felelőssé teszi a frankhamisításért. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik"? Forgács Miklós jegyző: Kálmán Jenő! Kálmán Jenő: T. Nemzetgyűlés! Amikor az úgynevezett frankvitában szót emelek, érzem ennek a feladatnak kettős nehézségét. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nehéz, vagy legalább is nehezebb a helyzete annak... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Kálmán Jenő:... aki nincs abban a helyzetben, hogy a tényállást részleteiben is any nyira ismerhetné, mint amennyire a parlamentnek azok a tagjai ismerik, akik a parlamenti bizottságban résztvettek. Aki súlyt helyez arra, hogy mondanivalóit tárgyi adatokkal is alátámassza, aki ügyel arra, és biztosítani akarja azt, hogy még részletekbe menőleg is helytálljanak következtetései, az nehézségekkel küzd és én mint jogász, nem lehetek abban a helyzetben, mint az előttem szólott gróf Sigray képviselő ur, tekintet nélkül arra, hogy a tényállás megvan-e állapítva, vagy nincs, egyszerűen vádakat emel, egyszerűen tényeket állapit meg. A másik nehézség pedig arra nézve, aki ebben a vitában felszólal, az, hogy azt az anyagot, amely előttünk fekszik, a t. képviselő urak felszólalásaikban minden oldalról már annyira kimerítették, ennek az ügynek minden oldalát, annak ugy büntetőjogi, mint politikai részét, különböző nézőszempontokból megvilágították, vagy elhornályositották. Miként mindenkor veszedelmes, ha gazdasági kérdések megoldásánál politikai szempontok érvényesülnek, épen ugy zavaró lehet az, lia jogi és politikai kérdések összekeverteinek. Ez a hajlamosság nemcsak a sajtóban, de itt a nemzetgyűlés üléseiben is ismételten és ismételten megnyilvánult. Én szeretném, ha megvonnék azokat a határokat, amelyek elválasztják a politikát a jogtól, ha megvonnék azokat a határokat, amelyek a parlament küszöbénél kezdődnek és a bíróság tárgyalóterménél máibe is végződnek. Én ugy tudom és hiszem, hogy a bíróság, minden intézményeink egyik gyöngye, szorosan be is fogja tartani ezeket a határokat, egyetlenegy milliméterrel sem lépi át a politika mesgyéjét, de a mi parlamenti vitatkozásainkban nem mindig tartjuk be azoévi március hó 17-én, szerdán. kat a határokat, amelyeket ezek a korlátok elénk szabnak. Hogy néha a jogász mekkora áldozatot hoz a politikusnak, annak illusztrálására elég rámutatnom arra, hogy a kisebbségi vélemény rutinos szerzője ebbe a hibába mennyire beleesett. Ö szinte kétséget kizáró módon és ellentmondást tűrni nem akaró hangon bizonyos megállapítást tesz. Ezt a megállapítást szó szerint fel fogom olvasni a jelentés 57-ik oldaláról. Windischgraetz védekezési módjáról teszélve ugyanis ezeket mondja (Olvassa): »Windischgraetz Lajos herceg... azt a rendszert követi, hogy, amit valótlannak tart, arra vonatkozólag határozottan cáfol és határozott nem-mel felel, ellenben ott, ahol nem akar valamit valótlanságnak feltüntetni, a legsúlyosabb kérdésekre és többszörös sürgetésre is csak annyit mond: erre nem nyilatkozhatom, vagy: törvényadta jogomnál fogva a választ erre a kérdésre megtagadom!« A képviselő urnák ez a megállapítása lehet helyes, de lehet helytelen is, de ha helyes volna is megállapítása, végzetesen helytelenek és tévesek az ebből elvont következtetések, mert nem hiszem, hogy Vazsonyi képviselő ur, aki mint védő diadalmas múltra tekinthet vissza, valaha is osztotta volna azt a felfogást, hogy abból a körülményből, a vádlottnak abból a védekezési módjából, hogy a kérdésekre nem felel, vagy épen a vallomástételt is egészen megtagadja, az a következtetés vonassék le, hogy ebből tények állapíttassanak meg a vádlott terhére; még kevésbé járult volna hozzá ahhoz, hogy harmadik személyekre kiterjedő hatállyal állapíttassanak meg ebből a negatívumból tények. (Halász Móric: Csakhogy most vádlónak képzeli magát!) Azt hiszem, nem járult volna hozzá ehhez a felfogáshoz, s ha egyik vagy másik ügyésznél vagy gyengébb birónál ez mutatkozott volna is, azt hiszem, ő ez ellen a legélénkebben, leghatározottabban tiltakozott volna, nemcsak azért, mert a vádlottnak törvényadta, legelvitázhatatlanabb joga, hogy kérdésekre ne feleljen, hogy vallomástételt részben vagy egészben megtagadjon, hanem azért is, mert bárkinél is sokkal jobban tisztában van azzal, hogy a vádlottnak ez a magatartása, mé^ a vádlott beismerésé is csak annyiban és csak akkor bir értékkel ugy a büntetőjogi, mint egyszerű civiljogi vonatkozásokban is, amennyiben az az eljárás egyéb adatai által megcáfolást nem nyert. (Ugy van! jobbfelől.) Ha ilymódon állapítunk mets: tényállást, akkor nemcsak jogászikig járunk el helytelenül, hanem az eJbből a_ tényállásból levont következtetéseink, is önkényesek, igazságtalanok, sokszor még a komolyságot is nélkülözők lesznek. (Halász Móric: Szóval olyan Vázsonyifélék!) Mert az ilyen módon levont következtetésekből hiányzó komolyságot, igazságosságot és okszerűséget nem pótolhatja semmi körülmények között sem a szellemesség, a rutin és a színes szavak. Tényállásnak, tényeknek ilyen módon való megállapításánál, — mindig csak a kormányt állítólagosán terhelő tényekre gondolok — tények meg-állapitásának és václak felállításának annál a módjánál, amelyről az előbb megemlékeztem és beszéltem, még sokkal — nem akarok erősebb kifejezést használni — megen^edhetetlenebb és ellenszenvesebb az a mód, amelyet ujabban a sajtóban és a parlamentben épen a magyar társadalomnak igen előkelő tagjai szinte sportszerüleg folytattak és gya-