Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-518

A nemzetgyűlés 518. ülése 1926. húzódott volna a vizsgálat. (Hegymegi-Kiss Pál:,Vallomása teljes tagadás volt.) Én csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy nem szabad tényként állítani valakiről azt, hogy valamit tud, amikor arról nincsen tudomása, csak hallomása. Ami a kormány szerepét az általános nyomozás tekintetében illeti, véleményként vagyok bátor megjelölni azt, hogy szerintem minden egyes nagyobb jelentőségű, főként politikai bűncselekmény kinyomozása körül a kormányt kettős felelősség terheli: egyrészről az erély és a szigor, másrészről azonban az óvatosság. A kormánynak kötelessége minden rendelkezésre álló eszközzel, eréllyel és szigorúsággal megtenni mindazokat a szükséges cselekvéseket, amelyek az igazság érvényesülését elősegítik. Veszedelmes azonban, ha a kormány megfontolatlanul és meggondolatlanul, könnyelműen és felületes oly irányt ad intézkedéseinek, amelyeknek következménye a bűncselekménybe olyan egyéneknek is bevonása, akik azzal semmi tekintetben összefüggésben nincsenek, hanem akiket egyes egyének könnyelműsége, felületessége, meggondolatlansága vagy politikai célzatossága vont abba a bűncselekménybe. (Lendvai István: így megerősítik a Bethlenkormányt!) Emlékezzünk arra vissza, hogy a frankügy kipattanása alkalmával micsoda nevek forogtak közszájon, micsoda nevek dobattak bele politikai célzatból, egyéni bosszúból, egyéni gyűlöletből, mint részesei és tettesei ennek a bűncselekménynek. Emlékezzünk arra vissza. hogy a legmagasabb egyházi méltóságtól kezdve (Esztergályos János: Na, na! Hát Zadravetz!) — Csernoch az én legfőbb egyházi méltóságom — Sauerwein szükségesnek látta, hogy az államfőt is belevonja ebbe a deliktumba. (Esztergályos János: Kicsoda?) Sauerwein. Tessék elolvasni a Matin-ben megjelent nyilatkozatát. Belevonattak a kormányzó környezetében levő összes köztiszteletben álló funkcionáriusok, belevonattak mindannyian, s az ügy politikái részéből király-kérdést csináltak. Az egész ügy exponáltatott heteken keresztül, minha egy készülő Albrecht-puccs érdekében történt volna. (Malasits Géza: A szereplők benne vannak a Cserkész-Szövetségben! — Hegymegi-Kiss Pál: Meg kell mondanom, hogy a képviselő ur volt egyik megakadályozó ja annak, hogy a TESz elnöke meghallerattassék!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Ne méltóztassanak parallelbeszédeket tartani. Erődi-Harrach Tihamér: Most méltóztassék vállalni a felelősséget, mert nemcsak a kormánynak van felelőssége, hanem nekem és önöknek is van felelősségük (Ilrbanies Kálmán: Mi érezzük, ők nem!) Amint azt Örffy igen t. képviselőtársam nagyon szépen kifejtette, a kormány felelősségével arányban áll s a kormány felelőssége mellett igen erőteljes a mi saját politikai felelősségünk, a képviselők felelőssége is. Mert ha én valami olyant követelek s az én ellenzéki fellépésemmel netalántán olyanba viszem bele a kormányt, ami az ügy elintézése szemnontjából nem kívánatos és nem szükséges, ezzel országomnak ártok s ennek következtében a felelősséget magamra kell vállalnom és a konzekvenciákat le kell vonnom. Csak nagyon sajnálatraméltó, hogy énen ez a politikai felelősség, ez a képviselői felelősség — megnyilvánulásaiból ítélve — sajnos, nincs meg abban a fokban, amelyben meg kellenne lennie. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én beleképzelem magamat abba a helyévi március hó 16-án, kedden. 237 zetbe s elképzelem azt a megdöbbenést, mely, ha kormánytag vagyok, rajtam keresztülfut, amikor ilyen bűnügy tudomásomra jut, mert látom, ennek a frankhamisitási ügynek konzekvenciáit, látom, hogy arra az irányelvre, amelyet a kormány követ, — és amely irányelv a gazdasági megerősödés és az összes nemzetközi relációkban való megbízható és pozitív irányú működés — milyen végzetes következményekkel jár ilyen frankhamisitási bűnügy. Mondom, beleképzelem magamat ebbe a szituációba, különösen amikor különféle pletykák jönnek hozzám arról, hogy ez is érdekelve van, ez is részese r ennek az ügynek, hogy ilyen célokból, király-puccs, politikai felforgatás és egyéb célokból történt volna ez a kriminalitás s akkor azt mondom, hogy a kormánynak egyenesen kötelessége volt, hogy önfegyelmet és önmérséklést tanúsítson. Mert ha egyszerű pletykákra, egyszerű rosszindulatú bemondásokra nyomban házkutatásokat, vizsgálatokat és előzetes letartóztatásba helyezéseket rendelt volna el, ebben az országban olyan pánik, felfordulás következett volna be, hogy nem tudom, ennek folytán nem következtek volna be azok a konzekvenciák, amelyeket épen ennek a d'eliktumnak imputáltak. És beleképzelem magamat,^ mint meggy anusitoltat, akiről suttognak, és képzelje bele magát a t. Nemzetgyűlés minden egyes tagja, hogy ha ennek alapján lakásában detektívek jelennek mear és házkutatást tartanak ÍLendvai István: Mi, ébredők, megszoktuk!) és feltörik az íróasztalát és az iratok között turkálnak és kutatnak, nem állt volna-e ide, nem panaszolta volna-e el mentelmi jogának megsértését, nem interpellált volna-e, nem kiabált volna-e jogrendet és nem kívánta volna-e, hogy az a minister, aki ilyen túlkapásokra ragadtatja magát, azonnal távozzék helyéről. (Ugy van! jobbfelöl.) Tragikusnak tartottam volna, ha a kormány ezt az önfegyelmezési nem gyakorolta volna, mert ebből az ország hírnevének kétszeres kára következett volna be. Ne méltóztassék engem félreérteni, amikor látom, hoe'v ez a frank-ügv tulajdonkénen kim^vüH és elmérgesedett épen azért, mert a mi ellenségeinknek — sajnos ebből az ügyből látjuk, hogy mennyi ellenségünk van — (Felkiáltások a balközépen: Csak most látják? — Lendvai István: Az önök ministerelnöke kötött paktumot ezekkel az elvtársakkal! Most jönnek rá?) szájában és gondolkozáskörében olyan gondolatók fakadtak, amelyeknek végeredményben az ország vallja kárát. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy egy nercig is kívántam azt, bogv ez az ügy bármi tekintetben is tussoltassék és kezdettől fogva azok közé tartoztam, akik kérték a kormáínyt, — kértem a magam részéről is — bár ez felesleges és szükségtelen volt, hogy a legteljesebb eréllyel és határozottsáereral járion a baj gyökerére, amint azt a ministerelnök ur január 19-én mondta, usque ad finem. (Zaj a bal- és ssélsőbaloldalon.) Foglalkoznom kell azonban azzal is, milyen végzetes következménye volt annak, hogy bizonyos suttogások voltak. Nem gyanusitok, nem mondom, hogy bárkinek is összeköttetése volt a hazafiatlan sajtóval és azzal, amelynek orgánumai a mi kárunkra iimak, de azt mondom, hogy mindezek a suttogások innen kellett, hogy kikerüljenek a Matin-ba az Abrnd-ba és a többi lanba, amely ezeket közölte. Ezek a suttogások, ezek a pletykák valahogy elmélyítették azt a katasztrófát, amelyet a frankhamisitási bűnügy már önmagában véve is okozott az ország 34*