Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-517
A nemzetgyűlés 517. ülése 1926. évi március hó 2-án, kedden. Lajost, Nádosy Imrét és gróf Bethlen István ministerelnököt, mint a legfőbb felelős tényezőt. (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon és a középen: Hallatlan! Hogy lehet ilyet mondani? — Propper Sándor: Helyesen mondotta! Farkas István: Fáj maguknak, amit mondott. Fáj, hogy kibeszéli az igazságot! — Nagy Vince: Erről kell beszélni, ez van napirenden! — Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek. Örgr. Pallavicini György: Nem tudom, bogy ki az ország első felelős embere, de azt hiszem, mindig a ministerelnök. (Urbanics Kálmán: Bűncselekményekért nem felelős! — Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Gubicza Ferenc közbeszól.) Gubicza képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Esztergályos János közbeszól.) Esztergályos János képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Őrgr. Pallavicini György: Nézzük az ő szerepüket itt és nyilatkozataik, vallomásaik értékét. A tqbbségi jelentés főkép logikai következtetéseket von le, amelyek mások, mint az én logikai következtetéseim. Logikai következtetéseit nagyrészt Windisehgraetz vallomására alapítja, még pedig azokra, amiket Windisehgraetz mondott és igen nagyrészt azokra, amiket ő nem mondott. Én ebben az esetben teljesen erre az álláspontra helyezkedem és elfogadom hiteleseknek Windisehgraetz kijelentéseit. Elfogadom nemcsak pro nunc, hanem a múltra nézve is, mert ha ő szavahihető ember ma, az volt a múltban is, tehát ezekből fogom logikai következtetéseimet levonni. # Már Nádosy vallomásait nem vehetjük teljes ertéküeiknek. Ez legjobban kiviláglik a többségi jelentésben megemlített iratokból. Nádosy még az utóbbi napokig: is az igazságnak me^ nem felelő kijelentéseket, vallomásokat tett. Utalok arra a válaszra, amelyet január 3-án tett, amikor azt állítja, hogy csak Windisehgraetz hercegről és Bába Dezsőről van közvetlen tudomása, s más személyekről közvetlen tudomása nincsen: utalok arra. hogy már november 30-án elárulta báró Prónay György államtitkár urnák, hogy ő igenis tudja, hogy Windisehgraetz herceg foglalkozik ilyen üzelmekkel: utalok levélre, amelyet Nádosy Imre január 3-án a főkapitánysághoz intézett, amennyiben Nádosy még ekkor is ki akart bújni a felelősség: alól, azt Windischgraetzre akarta háritani. amikor már Windisehgraetz letartóztatása küszöbön volt, s utalok arra, hogy ő a nyomozást más irányba akarta tereltetni. Én tehát azt hiszem, hogy ezek után ügy pro nunc, mint pro futuro Nádosy vallomásait elhagyhatjuk és azokra nagy súlyt a valódiság szempontjából nem helyezhetünk. Most már nézzük a ministerelnök ur szerepét, mert hiszen ma a politikai felelősségről beszélünk. Ne méltóztassanak tehát felháborodni afelett, hogy én a ministerelnök úrról is beszélek, mert kénytelen vagyok róla beszélni s ezért egészen röviden visszapillantást akarok vetni a ministerelnök ur régebbi > kijelentéseire és régebbi Ígéreteire. Itt csak saját magam tapasztalatairól akarok beszélni, még pedig emlékszem egy 1921 december 30-án tartott beszédemre, amikor pontonként felsoroltam a ministerelnök urnák 1921 júniusában többek előtt tett határozott politikai ígéreteit, (Rakovszky István: Ugy van!) amelyeket a ministerelnök ur nem tartott be. (Rakovszky István: Kétszer nem tartotta be!) A ministerelnök ur erre a beszédemre soha nem válaszolt, az én általam felderített tényállításokat nem is próbálta soha megcáfolni. Utalok a Fehér Könyvre, amely az ő felelőssége alatt jelent meg, szintén 1921-ben, amelynek téves adataira nézve meginterpelláltatott a külügyi bizottságban, amikor is a ministerelnök ur kijelentette, hogy a nyilvánosság elé ugyanolyan formában fogja hozni a téves adatok cáfolatát, de a ministerelnök ur ezt az igéretét sem tartotta sohase meg. (Rakovszky István: Ugy van!) De nem akarok a múlt krónikájából meríteni, én a ministerelnök urnák a frankügyben való szerepléséről akarok beszélni. Azt hiszem, minden objektiv ember előtt világos, — és talán tekintsünk el most minden pártpolitikától, minden a magyar politikától, méltóztassék a kérdést a politikai felelősség szempontjából ugy nézni, mintha nem a magyar politikában szereplő egyének volnának itt, hanem bármely más parlamentben történt volna ez a dolog — hogy lehetetlen meg nem állapítani, hogy még akkor is, ha a kormány jogi felelősséggel nem volna vádolható, minden r esetre vádolható a mulasztások egész sorozatával. Mert ha a gondosság legcsekélyebb mértékét alkalmazta volna a kormány, amelyet lelkiismeretes kormánytól elvárni lehet, kivált olyan országban, mint a miénk, ahol minduntalan felbukkannak a legkülönbözőbb eleinek kísérletei, hogy itt rendet bontsanak, akkor a ministerelnök ur nem vehette — hogy a jelentésből citáljak — a Kozma által bejelentett dolgot fantasztikus marhaságnak, hiszen 1922-ben már tudta, hogy foglalkoznak egyesek ilyen dologgal, s ha már előbb nem tudta, hogy foglalkoznak ilyen marhaságokkal,, emlékezhetett a ministerelnök ur a szokolhamisitásra. úgyhogy az, amit Kozma Miklós jelentett neki, semmiesetre se tűnhetett fel előtte »fantasztikus marhaságnak«. A jelentés szerint a ministerelnök ur 1922 óta vagy legalább is 1923 eleje óta tudott Windisehgraetz terveiről s ez kitűnik a parlamenti bizottság előtt tett vallomásából, de később is tudott erről ugy Kozma figyelmeztetése által, mint Perényi levele folytán, sőt tudott arról is, hogy Nádosy is benne van a dologban (Gr. Szápáry Lajos: Csak arról tudott, hogy Nádosy tud a dologról és nem arról, hogy benne van!) Január 3-ig ebben a kérdésben a ministerelnök ur semmi komoly lépést nem tett. hanem csakis akkor, amikor máir nyilvánvaló volt. hogy a franciák többet tudnak erről az ügyről, mintsem az a kormánynak kényelmes volna. De a politikai felelősséget én legfőképen abban látom, hogy ismétlem, bár ezt a kérdést ő nem vehette fantasztikus marhaságnak — bármennyi fantasztikus marhaság történt is már sajnos, ebben az országban — genfi utazása előtt erről nem értesítette az őt helyettesítő ministertársát. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a politikai felelősség szempontjából a legsúlyosabb vétsége, mert teljesen világos, hogy neki erről értesítenie kellett volna őt helyettesitő ministertársát, mert nem értem, hogyan mehetett nyugodtan Genfbe, amikor ilyen imminens veszély és ilyen internacionális botrány kipattanása fenyegetett. (Gaal Gaston: Megmondta az államtitkárnak!) De nem bízta meg azzal, hogy jelentést tegyen a helyettesministerein öknek. (B. Prónay György: Ez legfeljebb az én hibám lehet! — Rassay Károly: Akkor miért nem tetszett már lemondani?! — Nagy zaj és felkiáltások a bal- és szélsőbalcldalon; Miért nem mondott lef!)
