Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-517
i*>2 A nemzetgyűlés 517. ülése 1926, szagos főkapitányi állásra való kinevezéséért. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A második esetben akkor volna a kormány felelőssége megállapítható, ha Nádosy hibáját fedezte volna, vagy ha Nádosy hibáját leplezni akarta volna. Erről azonban ismét nem lehet beszélni, hiszen kétségtelen, hogy Nádosy Imrét azonnal letartóztatta a kormány, amint bűnösségéről meggyőződött. (Pikier Emil: Azonnal épen nem! — PropPer Sándor: Előbb autózott vele! — Barthos Andor: Amint megtudta, megtette; előbb nem tehette meg! — Propper Sándor: Ha tudná a képviselő ur, hogy mennyit tanácskoztak, mennyit konferenciáztak előzőleg! — Graeffl Jenő: Milyen erkölcsbiró!) Elnök: Csendet kérek! (Klárik Ferenc: Miért tetszik mondani, hogy csak hibás? Mért nem azt, hogy bűnös? Nádosy bűnt követett el ! —. Zaj.) Elnök: Klárik képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Herczegh Béla: Miután itt egyik irányban sem állapitható meg a kormány felelőssége, a kisebbségi vélemény azon az alapon óhajtja a kormány felelősségét Nádosy Imre szereplésével szemben megállapítani, hogy ez a letartóztatás bizonyos késedelmezéssel történt és hogy általában a nyomozás irányításával követte volna el a kormány azokat a mulasztásokat, amelyekért vele szemben a parlamenti felelősség megállapítható. Azt állitja a kisebbségi vélemény, hogy ezek a mulasztások olyanok voltak, amelyek nélkül az ország megszabadulhatott volna a frankbotrány szégyenétől. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mielőtt ez állitólagos mulasztásokról beszélnék, elsősorban is két megjegyzést óhajtok tenni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy a franikbotrány, amely szereplőinek magas hivatali és társadalmi állása és külpolitikai vonatkozásai miatt is messze túlhaladja egy bűnper kereteit és jelentőségét, bármilyen kellemetlen jelentőségű legyen is Magyarországra nézve, mégis a tettesek bűnügye és nem Magyarország bűne. (Ugy vun! Ugy van! a jobboldalon.) és ezért én Magyarország szégyenét nem vállalhatom el e frankbotrány következményekép. (Helyeslés.) Az országra nézve is sajnálatos és káros ez az ügy és ellenségeink igyekeznek is ezt ellenünk kihasználni, de végre is Magyarországot nem jelentették sem Windischgraetz herceg, sem pedig Nádosy Imre főkapitány. (Barabás Samu: Ügy van! Két -gonosztevő!) Az országot mi jelentjük és Magyarország megítélésére csak törvényes képviseletének ez esettel kapcsolatos tényeit vállalhatom. Ez a ténykedés, vagyis e bűnügy politikumának megitélése lehet olyan is, amely méltó egy meggyötört, szenvedő, anyagi bajokkal küzködő nemzet képviseletéhez, de a szenvedélyek felviharzásával vagy az objektivitástól való eltéréssel lehet olyan is. amely csak azt mutathatná, hogy ez a nemzetgyűlés nem tud felemelkedni az egyetemes nemzeti érdekek magaslatára és hogy egyes pártjainak egészen más-más irányú politikai törekvései inkább összetalálkoznak a közös gyűlöletben, mint a közös magyar érdekek védelmében. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A frankügyet ostobának, károsnak és mélyen elitélendőnek, de a bűnösök szégyenének tartom. A nemzet szégyenének részemről azt tartanám, ha ezt az ügyet nem tárgyalnék azzal a tárgyilagossággal és azzal a politikai belátással, amelyet a nemzet érdeke tőlünk megkövetel. (Ugy van! a jobboldalon.) Ha mostan évi március hó 2-án, kedden. már ezzel szemben bárki is azt mondaná, hogy megítélésünk nem tőlünk függ és azt mi nem befolyásolhatjuk s hogy ezzel az üggyel kapcsolatban igenis az egész nemzet esik erkölcsi megitélés alá, erre én azt felelem, hogy Magyarország múltját, históriai hivatását és kultúráját, az örökigazság serpenyőjében nem billentheti fel sem néhány fantasztának szinte kétségbeejtően együgyű vállalkozása, sem pedig ellenségeink kárörvendő kacagása. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Barabás Samu: Éljen! Éljen!) A magyar igazság mérlegét legfeljebb önmagunk borithatjuk fel. (Ugy van! a jobboldalon.) À másik^ megjegyzésem a nyomozás állítólag mulasztásaira vonatkozólag az, hogy egy olyan bűnügyben, amelynek épen az ország első rendőri közege is részes, sokkal könnyebb utólag a nyomozási hibákat megállapitani, mint a nyomozást valóban lefolytatni és hogy a felelősség megáUapitása szempontjából sokkal könnyebb a nyomozás egyes ténykedéseit bírálgatni, mint a nyomozás eredményeképen a bűnösséget valóban meg is állapítani. (Ugy van a jobboldalon.) De mik hát azok a mulasztások, amelyek állítólag^ előfordultak? A kisebbségi vélemény főleg Nádosy és Windischgraetz herceg letartóztatásánál állapítja meg ezeket, de a mulasztás megáUapitása azon önkényes és tárgyilagosan egyáltalában meg nem indokolt feltevés következménye, hogy a kormánynak már 1925 november 30-án feltétlenül tudnia vagy legalább is sejtenie kellett azt, hogy Nádosy részes a frankhamisitás botrányában. A frankhamisítási botrány kipattanása előtt évekkel történt dolgokat azután e feltevés bizonyítására, a nyomozás későbbi eseményeit pedig az állitólagos mulasztások igazolására hozzák fel. Ebben a helytelen beállításban, az események megfelelő csoportosításában nem lehetnek tárgyilagosak a vélemény következtéseik, mert azokkal helytelen, illetve tárgyi okokkal alá nem támasztott feltevéseit akarja bizonyítani. E törekvése közben, amellyel a kormány felelősségét akarta megállapitani, természetesen eszébe sem jutott a kisebbségi véleménynek, hogy ameddig a kormány előtt Nádosy Imre bűnrészessége kétségtelen nem lett, addig azon feladata mellett, hogy minden lehetőségét előmozdítsa a bűncselekmény szigorú meg*torlásának, kötelessége volt annak szem előtt tartása is, hogy a még nem tisztázott ténykörülményeknek nyilvánvalóan országos kellemetlenségeit maga is szükség nélkül ne növelje. (Barthos Andor: Ez egy helyes beszéd! — Pesthy Pál igazságügyminister: Okos beszéd!) Ezzel az óvatossággal, amelyet csak a politikai elfogultság azonosithat a leleplezéssel, minden ország kormánya tartozik hazájának épen ugy, mint ahogy azután tartozik kíméletlenül eljárni a bűnösök ellen akkor, mikor a bűnösök bűnössége kétségen kivül megállapitható. (Ugy van! a jobboldalon.) Hogy ez a szempont vezette-e a kormányt a belügyminister urnák úgynevezett magánnyomozásánál és a< nyomozás során felmerült egyes tényéknél, nem tudom, de ha ez a szempont vezette, ugy én a nyomozati tényeket objektive nem tudom a kormány felelősségégére irni és pedig annál kevésbé, mert a belügyminister ur úgynevezett magánnyomozása a a bűntényt nem leplezte, hanem ellenkezőleg felderítette és a nyomozást hem halogatta, hanem ellenkezőleg előmozdította. (Ugy van! a jobboldalon.) E ténykedések során merült fel először ugyanis a< Térképészeti Intézetnek és