Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-516

Ä nemzetgyűlés 516. ülése 1926, illetékes minister utján törődnie, semmi esetre sem szabad ennek olyan tevékenységnek lennie, amely a nyomozást a szükséges kereteken túl fejleszti. (Felkiáltások half elöl: Miért?) Megmondom miért, igen t. képviselőtársam. Itt nagy érdekekről, az ország presztízséről volt szó. Itt a kormánynak azt az ódiumot vállalni, hogy esetleg túltmzgalommal belevigyen ebbe a nyomozásba olyan egyéneket és neveket, — hiszen voltaképen az első időben épen a Rábaféle információk kapcsán ennek igen szomorú lehetőségei voltak — hiszen olyanokról is beszelt, akik de facto nem is voltak benne,, s amelyek csak a kormány túlbuzgósága folytán jutottak volna bele a köztudatoa, — nem volt leheteséges s ez az országra nézve tragikus lett volna. (Helyeslés jobbról.) Neki tehát limitálnia kellett — beismerem — nagyon óvatosan és precízen a bűnügyi nyomozás kereteit. De emellett — és ez a leglényegesebb — nem lehetett tétlennek lennie a politikai rész tekintetében. Nem a királyi ügyészség dolga volt megtudni azt, hogy mi a politikai háttér. A belügyministernek épen az volt a feladata ex asse, hogy mindent elkövessen arra, hogy a politikai csomót kibogozza. Nem alkudozott •— így van beállítva a kisebbségi véleményben tetszetősen — Nádosyval, hanem nyomozott;, és kétségtelen, hogy ha nem ügyeskedett volna és nem hozta volna össze ismételten Windischgraetzet és Nádosyt, akkor Nádosy és Windischgraetz beismerő vallomása január elején nem történt volna meg és akkor ez az ügy tovább is tényleges fel nem vágott fekély lett volna. Mert nem kétlem, hogy Windischgraetz és Nádosy bűnössége a nyomozás során előbb-utóbb ki lett volna derítve, de hetek multak volna el az ország mérhetetlen kárára, mert a fantáziák is dolgoztak volna és a politikai felelősség még sokkal fokozottabb mértékben érintetett volna. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az a belügyminister tehát midőn itt bizonyos egyéni ambicióval folytatta a nyomozást, j nem hogy hibát követett volna el, hanem ellenkezőleg az ország érdekében szerény vélemé- ; nyem szerint igen fontos funkciót teljesített j (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon. — Felkiál- \ tások a szélsőbaloldalon: Dicséri! Szóval dicsé- \ retet érdemel! — Felkiáltások a jobboldalon: ' Meg is érdemli! — Nagy zaj a jobb- és a szél- í sőbaloldalon.) Nézetem szerint a második a következő j szempont: Egy eljárás felett komoly értékű ; ítéletet csak akkor mondhatunk, ha az az eljá- \ rás nem járt megfelelő eredménnyel. De épen i az^ az eredmény, amelyet a belügyminister ur elért, a legteljesebb igazolása-e cselekedetének! Most utólag megkonstruálni a vádat, hogy talán hamarább lehetett volna, hogy jobban siethetett volna a bűnösök kinyomozásával, könnyű azoknak, akik nem érezték akkor azt a rettenetes atmoszférát, azt az óriási felelősséget, amely egy ministerre hárult akkor, amikor egy következményeiben teljesen beláthatatlan bűnügy kibogozására vállalkozott; akkor, midőn az óvatosság nem hiba, hanem a legnagyobb erény és kötelességtudás egy miniszter részéről. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az ügynél a harmadik szempontot tartom legfontosabbnak és a legkényesebbnek. Vagyok bátor itt a Nádosyért való felelősségre célozni, mert kétségtelen, hogy ez talán a legfontosabb és a legmegszi vielen dob b érvelés a kisebbség részéről; hogy t i. ezért a magas állású egyénért, aki mégis csak a belügyministernek közvetlen helyetteseként működött rendőrévi március hó 1-én, hétfon. 147 ügyekben: Nádosynak cselekedeteiért mégis csak meg kellene állapítani a belügyministerrel szemben a politikai felelősséget. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Minek azf — Derültség balfelöl.) Hogy ebben a kérdésben állást foglalhassunk* a következő szempontokat ajánlom a t. túloldalnak megszívlelésre. (Halljuk! Halljuk!) Először is 4 Nádosy Imrét inventárként, örökségként kapta, az előző ministeriumtól. (Felkiáltások a, bal- és a szélsőbaloldalon: És ez kötelezői —, Zaj a jobboldalon.) A belügyministerium központjában működő országos főkapitány állását egy külön törvényi intézkedés statuálta, hatásköre ki van mondva törvényben. Szigorúan törvényes hatásköre volt, mely hatáskör törvényben állapíttatván meg, azt közvetlen főnöke, a belügyminister mégsem változtathatta. Tessék elképzelni: a belügyministernek lehettek és voltak is aggályai, ~ nem tudom, csak feltételezem — de ha voltak is Nádosy működésével szemben aggályai, addig, amíg működése eljárásra alkalmas tényeket nem szolgáltatott, épen azért, mert törvényen alapuló hatásköre volt, nem volt meg a lehetőségte annak, — joga sem volt rá — hogy őt más szolgálatbeosztásba tegye s esetleg a ministeriumból eltávolítsa. Egyedül a fegyelmi eljárás lett volna lehetséges, ezt azonban megkonstruálni nem lehetett, mert nem lehetett- azt az egyet elvitatni Nádosytól, hogy mint tisztviselő igenis megállotta a helyét. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Elsőrendű bizalmi ember! — Rassay Károly: A legfőbb rendőrfőnök, aki frankot csinált és hamis okmányokat állíttat ki, megállta a helyét!) Kérem az elnök urat, méltóztassék 5 perc szünetet adni. Elnök: Az ülést 5 percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom A szó folytatólagosan Örffy Imrta képviselő urat; illeti meg. Örffy Imre: T. Nemzetgyűlés! Beszédemet a belügyminister ur felelőssége kérdésénél hagytam abba. Miután még ezt a kérdést nem fejeztem be, (röviden újból kitérek reá s ezzel hamarosan be is fejezem felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) A belügyminister ur felelősségét Nádosy főkapitány személyével szemben azért nem találom politikailag- helytállónak, (Farkas István: Még ezt sem! — Zaj a szélsőbaloldalon.) mert egyrészt sem az ő kinevezése, sem az ő törvényileg megállapított hatásköre nem volt olyan, amelynek folytán a belügyminister ur ellene fegyelmi eljárással léphetett volna fel, amellett, hogy fegyelmi eljárásra a főkapitány, miután mint tisztviselő kifogástalan volt, okot sem adott. (Rassay Károly: Hátha törvénnyel megszüntették volna az állását!) Talán nem követek el indiszkréciót, vagy legalább is nem cáfoltatom meg a belügyminister ur részéről, amikor azt az állítást is megkockáztatom, hogy a Nádosy főkapitány és a belügyminister ur közötti viszony sem volt olyan szívélyes, mint ahogy feltüntetni akarják. (Rassay Károly: Ez a legcsunyább állítás!) Utólag ezt megállapítani könnyű. Méltóztassanak; -a takarékossági bizottság aktáit elővenni. A takarékossági bizottság javasolta az országos főkapitányi állás beszüntetését. (Kiss Menyhért: Én három javaslatot terjesztettem elő, hogy szüntessék meg" ezt az állást! — Zaj.) ~Elz a kö-