Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-514
A nemzetgyűlés 514. ülése 1926. társadalom egy rétege. De tudjuk azt is, hogy kilóg a lóláb, hogy ez nem azért történik, mintha a frankhamisítást helyeselnék, hanem azért, mert a jelen esetben a hatalmon levők mentéséről van szó. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások jobbfe161.) De ez minket meg nem rettent. Mi haladunk a kötelesség utján és el vagyunk készülve arra is, hogy az ellenünk mindenképen felgerjeszteni szándékolt beteges rétegek elkeseredett véleményt fognak majd nyilvánítani. De a történelem ezekben a kérdésekben igazságot fog nekünk szolgáltatni, az a történelem, amely szerint a dolgok lényege csakis a morál és minden államnak támasza és talpköve csupán a tiszta erkölcs. (Ugy van! balfelől. — Zaj a jobboldalon.) Hangoztatják, hogy a nemzet becsülete egy a kormányéval. E megállapítás ellen mindig tiltakozunk, s bármennyire hazafias mezbe öltöztessék is azt a kalandorpolitikát, amelyet hosszú éveken keresztül itt a nemzetgyűlésben mindig és mindig kifogásoltunk: mi igenis nyiltan kijelentjük, hogy a frankhamisítás nem volt hazafias érdek, hogy a frankhamisítás nem szolgált nemzeti célokat (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) s hogy a frankhamisítás elpalástolása, a felelősségnek egy bizonyos körre való lokalizálása épen olyan bűn és gazság, mint maga a frankhamisítás (Ugy van! Taps a balés a szélsőbaloldalon.) s azok, akik ezt cselekszik, a trianoni békével kapcsolatos legszentebb igazságainkra freccsentenek sarat. Az én meggyőződésem az, hogy most nyiltan le kell számolnunk ezzel a kalandorpolitikával. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez az ország nem lehet tűzfészek, (Farkas István: Nem lehet Balkán!) s annak a rendszernek, amely erőszakosan a társadalom felbujtásával ezt a helyzetet teremtette, kotródnia kell innen. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Távoznia kell annak a kormánynak, amelynek mulasztása és cselekedete igen sokszor melegágya volt e bűnök felburjánzásának. Végeredményben tehát meg kell mondanom nyiltan és férfiasan, hogy mi a frankhamisitással kapcsolatban a politikai felelősség szempontjából elsősorban gróf Bethlen Istvánt és kormányát tartjuk bűnösnek. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Le vele! Lemondani! — Felkiáltások a jobboldalon: Éljen Bethlen István! — Farkas István: Mocsártenyésztő Bethlen István! Sírásója az országnak!) A nemzetgyűlés elhatározásából kiküldött parlamenti vizsgáló-bizottság január 25-én kezdte meg működését s a bizonyítási eljárást február hó 19-én fejezte be. E bizottság, mint mondám, a kormány és a frankügyben interpellálni szándékozott képviselők pártjainak megegyezése folytán küldetett ki a politikai háttér megvizsgálására, mely háttér vizsgálata során a politikai felelősség és a bűncselekmény politikai célzata tekintetében kellett volna a teljes tényállást megállapítani. Nyilvánvaló, hogy a frankügy súlyos politikai vonatkozásait hangsúlyozó ellenzéki bizottsági tagoknak feladata volt a bizonyitási anyag feltárása. A kormány vállalta azt a kötelezettséget, hogy a bizonyitás lehetőségét biztosítja. A többségi pártból kikerült bizottsági tagoknak pedig feladata volt a felvetett bizonyítékok lelkiismeretes megvizsgálása, illetőleg az erről való gondoskodás. Mi, ellenzékiek, ugy érezzük, hogy kötelességünket teljesítettük, mert elég bizonyitási anyagot adtunk és akartunk a vizsgáló-bizottság elé hozni. Méltóztassanak azonban megenévi február hó 26-án, péntehen. 95 gedni, meg kell állapitanunk azt, hogy ezzel szemben a kormány igenis, az általa vállalt kötelezettségeket nem teljesítette. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások a jobbuldalon.) Hivatkoznom kell konkrét esetekre. A ministerelnök ur első meghallgatása alkalmával egy szó emiitest sem tett nekünk arról, hogy már 1922-ben jelezték neki azt, — s épen Teleki Pál gróf jelezte — hogy Windischgraetz herceg pénzhamisitással foglalkozik. (Zaj. — Horváth Zoltán: Nagyon szomorú! — Esztergályos János: Jobb volna, ha sirnáiiak az urak odaát, mint sem hogy nevetnek!) A homályban nem tudván tájékozódni, csak több ülés után jutottunk ide a dolgok gyö keréig.^ Sajnálatos helyzetet teremtett az is, hogy az igazságügyminister úrról meg kellett állapitanunk, hogy az igazságügyminister ur ebben a nyomozati eljárásban voltaképen csak uj one, mert hiszen az egész ügyről csak január 5-ike óta tudott, s az igazságügyminister ur nem tudott nekünk a mi konkrét kérdéseinkre teljes, alapos felvilágosítást adni, nyilatkozatai felületesek voltak, s akadályozták a gyors és alapos munkát mindaddig, mig végre a bűnügyi iratokat önmagunk nem kivonatoltattuk. Sajnos, meg kell állapítanunk azt is, hogy bizonyos tekintetben a ministerelnök ur részéről megtévesztő kijelentések hangzottak el. (Horváth Zoltán: Hallatlan! — Zaj.) A ministerelnök ur, amikor mi azt a bizonyos, •— amelyre később majd rátérek — szokol-ügy^ vizsgálatát forszíroztuk, kihallgatása alkalmával olyan beállitást méltóztatott adni, mintha az ellenzék részéről a szokol-ügy vizsgálatára vonatkozólag tett indítvány lett volna előidézője a csehszlovák kormány részéről érkezett jegyzéknek. Ez bennünket is megdöbbentett és csak később, amikor a dátumokról alaposan tájékozódtunk, kellett megállapítanunk azt, hogy a vizsgáló-bizottság január 25-én kezdte meg működését, ellenben az a de mars, amelyet a ministerelnök ur velünk szemben fenyegetőleg beállított, már január 8-án ide megérkezett. (Farkas István: Ez a módszere és ezen nevet! — Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem igaz egy szó sem! Nem állitottam be semmit, önök kérdeztek engem!) A bizonyitás lassúságát fokozta a többség s a túloldali pártok egyes bizottsági tagjainak folytonos elméleti vitatkozása, amikor velünk szemben •— akik a parlament, tehát a legszuverénebb tényező megbizásából érdeklődni és nem intézkedni kívántunk egyes dolgokban, akik felvilágosítást akartunk — hol a bűnvádi perrendtartás, hol a fegyelmi törvények egyes szabályait állították fel, holott azok a kérdés lényegére és meritumára nem tartoztak. (Zaj.) Sőt, amidőn Windischgraetz herceg és Rába Dezső egy délutáni kihallgatáson a kormányra vonatkozólag súlyos felelősséget megállapító vallomásokat tettek, (Pesthy Pál igazságügyminister: Nem tettek! — Horváth Zoltán: Nem volt ott a minister ur!) egyszerre elvágatott az összes bizonyitás lehetősége. (Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Azontúl csak gróf Teleki Pál volt ministerelnököt és Gömbös Gyulát lehetett kihallgatni és minden többi indítványunkat, körülbelül hatvannégyet, amelyeket a bizonyitási anyagra vonatkozólag előterjesztettünk, mereven elutasították. (Esztergályos János: Ez rávall Bethlen Chaimra! —- Zaj.) így történhetett meg az, hogy a nyomozás során súlyosan valló terhelteknek a kihallgatása elmaradt; olyan terhelteknek kihallgatása, akik pedig a kormányra vonatkozólag