Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-497
56 A nemzetgyűlés 497. ülése 1926. gyaltuk, más állásponton voltunk, mint most a magyar-francia kereskedelmi szerződéssel szemben. Ez az ellentét vagy ellenmondás a mi részünkről csak ltászólag .állhat fenn, mert már akkor mondottuk, hogy az autonóm vámtarifa megteremtésénél csak a magyar nemzetgyűlés hivatott a felállitott tételeket elfogadni vagy nem. Tetszetősnek látszó nézet az. hogy Magyarország érdekei a magas vámok mellett meg vannak védve, hogy ezek az úgynevezett védővámok fogják a magyar ipart és a kereskedelmet megvédeni azokban a szerződésekben, amelyekben az autonóm vámtarifa alapján megkötendők lesznek. Mert mit látunk 1 ? Mindjárt itt, jóformán az első szerződésben, amelyet egyik hatalmas külföldi állammal kötünk, nem isren észlelhetjük azt a noli tiküt, álláspontot, felfogást, amelyet annakidején a kereskedelmi minister és az előadó is érvül felhozott az autonóm vámtarifa mellett. Ezek után nézzük, hogy tulaj donképen miért is van szükség arra, hogy ezt a kereskedelmi szerződést oly gyorsan és sürgősen tárgyaljuk, amikor ugyanezt a tempót nem látjuk például a cseh vagy az osztrák kereskedelmi szerződésnél, amelyek pedig, amint már előttem más képviselőtársam is elmondta, sokkal sürgősebbek volnának, miután a legközelebb állanak Magyarországhoz és vannak annyira fontosak, mint Franciaország. Mert én rá tudok mutatni arra, hogy talán épen azért, mert még mindig késik a kereskedelmi szerződés Csehszlovákiával, került súlyos válságba például a Viktória-gőzmalom. A Viktória-gőzmalom vezérigazgatója az ő egész üzleti spekulációját a cseh szerződés minél előbb való létrejöttére bazirozta, és mert ez nem jött létre, majdnem csődbe került a Viktória-gőzmalom, egy olyan vállalat, amely nem pusztán egy intézmény, hanem egész konszern és belerántotta volna a bajba majdnem az összes malmokat, amelyek felett Magyarországon rendelkezik. És most mégis, látva azokat a súlyos következményeket, amelyek előállnak azért, mert a cseh, az osztrák kereskedelmi szerződés még mindig késik és ezáltal a gyárak kénytelenek üzemeiket megszüntetni, munkásaikat elbocsátani és az amúgy is nagy munkanélküliséget még jobban növelni, nem a cseh és nem az osztrák kereskedelmi szerződés kerül ide tárgyalásra, hanem a francia, ahonnan a pezsgőt, selymet és hasonló luxuscikkeket szerzünk be. amely cikkek a nagyközönség, a nép széles rétegei számára nem szükségesek, hanem a társadalomnak csak szűkebb rétesre van abban a helyzetben, hogy francia parfümöket és hasonlókat magának beszerezzen. Én nem tudom, hogy volna ok, ami ennek a javaslatnak forszirozását annyira szükségessé teszi és ezért nem mondhatok egyebet én sem, mint amit Propper képviselőtársam mondott, hogy tudniillik ennek a javaslatnak tárgyalása rekompenzáció akar lenni Franciaország részére azokért az eseményekért, amelyek a viszonyt Franciaország és Magyarország között oly feszültté tették. A magyar kormány, ugy látszik, azt az ellenszenvet akarja enyhíteni, amely ma Franciaországban Magyarországgal szemben fennáll. Minthogy azok, akik a frankhamisítást elkövették, egy nagyhatalom pénzügyeinek akartak vele ártani és Franciaországot, hogy ugy fejezzem ki magam, meg akarták fúrni, természetes, hogy Franci a országban az irántunk eddig tanusitott szimpátiák leromlottak, TJgy látszik, ezeket a szimpátiákat akarják évi január hó 28-án, csütörtökön. visszaszerezni ezzel a szerződéssel, és ezért van az, hogy előtérbe helyezik Z cl egszükségesebb törvényjavaslatoknál is, amelyek pedig a gazdasági helyzet enyhitése érdekében mielőbb ktárgyalandók volnának. így az a törvényjavaslat, amely azt célozza, hogy február elejétől kezdve megszűnjék a kincstári haszonrészesedés. A kormánynak azonban ebben a pillanatban a francia-magyar szerződés sokkal fontosat) b és sürgősebb, mint ezek a nép érdekeit olyan mélyen érintő javaslatok, és ami az ügyben még sokkal jellemzőbb, az az, hogy a kormány lapjaiban híreket ad le arról, hogy amennyiben az ellenzékiek nem lesznek jó fiuk amennyiben az ellenzék nem fogja az általa előirt javaslatokat kellő időben elintézni, akkor nem lesz semmi a kincstári haszonrészesedés megszüntetéséből. A kormány taktikája az, hogy az ellenzéket megfossza attól a lehetőségtől, hogy az általa előterjesztett javaslatokat jogos kritikával illesse. Pedig az uj házszabályok amúgy is korlátozzák a kritika jogát, a kormány pedig lapjaiban elhinti a közönség soraiban azt a hitet, hogy ő akar a nép érdekében könnyítéseket bevezetni, de az ellenzék az, amely ezt meghiusítja azáltal, hogy mindenhez hozzászól. Az ellenzék feladatai közé^ igenis az is tartozik, hogy a kormányt elenőrizze és hogy erre mennyire szükség van, azt épen az utóbi idők eseményei bizonyítják. (Mozgás a jobboldalon.) Nagyon jó kedvükben lehetnek a t. képviselőtársaim, én azonban azt hiszem, hogy az ország helyzete abszolúte nem olyan, hogy a dolgokat kedélyesen foghatnók fel. Lehet hogy odaát talán egészen bizonyosak abban, hogy az általuk támogatott kormányrendszer még sokáig fog fenmaradni, de hogy mi lesz holnap, azt ugy gondolom, ők sem tudhatják, és ezért azt hiszem, jobb volna, ha komolyan foglalkoznának azokkal a feladatokkal, melyekkel foglalkozni a törvényhozó-testület minden egyes tagjának kötelessége. (Zaj a jobboldalon.) Nagyon sajnálom, hogy nem találkozom azzal az érdeklődései, amellyel találkoznom kellene akkor, amikor az országra nézve ilyen súlyos törvényjavaslatot tárgyalunk és mivel azt látom, hogy nincs meg a kellő érdeklődés, befejezem mondókámat azzal, hogy ilyen körülmények között ilyen súlyos kereskedelmi szerződést, mint amely szőnyegen van, még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) Elnök : Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom. Napirendi javaslatot fogok tenni. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, pénteken, január hó 29-ikén délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzessék ki : 1. az 1926. évi június hó végéig viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról a pénzügyminister törvényjavaslata ; 2. a kincstári házhaszonrészesedés megszüntetéséről, a beruházásokról és egyéb pénzügyi természetű rendelkezésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása ; 3. a Franciaországgal 1925. évi október hó 13-ikán kötött kereskedelmi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Kivan valaki a napirendi javaslathoz hozzászólani 1 (Fábián Béla szólásra jelentkezik.) A szó a képviselő urat megilleti. Fábián Béla: T, Nemzetgyűlés ! Az elnök ur napirendi indítványával szemben inditványozom, hogy a holnapi ülés napirendjére első pontként a kincstári házhaszonrészesedés megszüntetéséről, a beruházásokról és egyéb pénzügyi természetű rendelkezésekről szóló tör-