Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-507
 nemzetgyűlés 507, ütése 1926. tal az elnyomás színhelyei gyanánt emlegetett nemzetiségi vidékeken mindenki megkapja a maga postáját s a magyar tanyákon hetekig tart, mig a levél elérkezik a címzetthez. A nemzetiségi vidékeken emeletes kőpaloták terpeszkednek, amelyekben 5—6 magyar gyermek mellett csupa nemzetiségi gyermek élvezi a kultúra gyümölcseit. Ezzel szemben jártam tanyai iskolában, düledező és istállóhoz hasonló épületben, amelynek falára a tanitó szénnel rajzolta a nekünk legszentebb, legdrágább képet, Nagy-Magyarország térképét, hogy a gyermekeket más taneszköz hinján a hazai föld ismeretére és szeretetére oktassa. Az iskolaszéknél pedig panaszt emeltek ellene, hogy bepiszkította a falat, és ez azt mérlegelte, hogy vájjon a tanító a maga költségéből be tudja-e majd mesze] tetni a taneszközt.« Ez volt az Alföld tanya-kérdése, s amikor ennek a megoldásnak első fundamentumkövét leteszi a magyar nemzetgyűlés, nagy adósságot törlesztünk és köszönetet kell mondanunk annak a derék ministernek, aki ezt az első kapavágást megtette. (Lendvai István: Még ha ellenzékiek vagyunk is! — Taps a jobboldalon.) Én ezt a törvényjavaslatot ugy nézem, mint a'buzaszemet. Benne van az egész tanyai kérdés jövője, az egész élet, benne van a kalász is, benne van a mi termésünk. Mert ha én megteremtettem a helyet, ahonnan visszafoglalhatom a kultúra, a magyarság és a magyar erő számára — mert hiszen, sajnos, épen a magyarul beszélő vidékeket hanyagolta el igy a múlt — ha visszafoglalhatom a magyar nemzeti erőkifejtés számára ezt a vidéket, a maga gyermekáldásos tanyáival és kitűnő gazdasági rendszerével, akkor megtettem mindent. Mert a tanya a legmegfelelőbb gazdasági egység. Hiszen a legmodernebbül gazdálkodó Egyesült-Államokban a farmrendszer nem más, mint a mi tanyarendszerünk. De nekik minden rendelkezésre áll; ut, automobil, telefen, villanyvilágítás és ez mind hiányzik nálunk. Amikor tehát csonka Magyarország az adóterhekkel, a városi fogyasztóközönség élelmiszerigényeivel, az ipar és kereskedelem a maga nyersanyagszükségletével odaáll a tanyai gazda elé s azt mondja: te pedig termelj többet s amikor a közgazda azt mondja neki: itt van a szik és homok, teremts ebből aranyat. mert szüksége van az országnak a közterhek viselésénél minderre: abban a minutumban ueg'jelenik előttem a jövő képe, az iskola a tanítóval, aki mozgatója lesz mindennek a folyamatnak. Mert nem hiszem, hogy az az intelligens íiu vagy leány, aki megtanulja ott a magyar kultúra elemeit, alábbvaló lenne, mint az a dán kisgazda, akit elsősorban az általános kultúra vitt a speciális gazdasági kultúra emeléséhez és a többtermeléshez. Igenis, ha a mi józaneszü, derék tanyai népünk megkapja a magyar kultúra alapvonalait, ezen fel fogja építeni a többtermelést is és mindaz a sok költség, amelyet a nemzet ezeknek az iskoláknak megteremtésére áldoz, a kamatok kamataival fog visszatérülni a nemzetnek. Szükségünk van nekünk sok, nagyon sok magyar emberre. (Ugy van! Ugy van!) A trianoni kérdést nem kalandokkal fogjuk megoldani, hanem a magyar faj életerejével, hiszen az a hely, amelyről a törvényjavaslatban most szó van, ütközőpontja volt ezer éven keresztül a népvándorlásnak, a népfajok küzdelmének. Ezt a területet Budáig foglalta el már a szerb egyizben s a magyar faj szaporasága, a magyar anyák által nevelt gyermekek milliói szorították le majdnem Zimonyig ezt a fajt s egéévi február hó 16-ám, kedden. 339 szén biztos, hogy ha a trianoni szerencsétlenség ránk nem szakad, még tovább tudtuk volna a magyar nyelvi határokat kitolni. Ha egyszer az az iskola módot ad az egészségügyi ismeretek elsajátítására és nemcsak a gyermekáldás, de a gyermekek megtartása is lehetséges lesz, meg fog duzzadni a magyar faj ereje, ellátva megfelelő kultúrával s békés utón elvégzi hódító útját. Hiszen nem mindig fegyvereken fordul meg a nemzet sorsa, (Pikler Emil: Sohasem azokon fordul meg!) hanem békés eszközökön, amelyek sokszor mélyebb árkokat és sebeket vágtak. Hiszen láttuk: Trianon el nem következik, ha lassan, ekével és állatokkal felszerelve el nem foglalják az oláhok tőlünk Erdélynek jelentékeny részét. Amit én a javaslatban kultúrpolitikai és közigazgatási szempontból első nagy szolgáltatásnak tartok, ez az iskolakörzetnek megállapítása. Nem tudom, hogy a minister ur gondolt-e erre, vagy talán munkatársai között volt valaki, aki tudta, hogy a statisztikai hivatal milyen nehézségekkel kínlódott addig, mig egy tanyai kör.zetnek reális, konkrét fogalmát képes volt megállapítani. Magam annak idején négy kilométert jelző kis karikákat tologattam a katonai térképen, hogy valamiféle csoportosulást kaphassak, amit meg tudunk fogni, mert ezen kulturközigazgatási beosztás nélkül az Alföld előttünk megfoghatatlan fogalom, olyan, mint a viz, amelyet csak akkor tudok hasznossá tenni, ha akármiféle edénybe felfogom. Mig azt megfogni nem tudtam, addig az res nullius, amilyen tanyai közigazgatásunk, közegészségügyünk és tanyai kultúránk volt. Annakidején 1913-ban közzétettem a tanyai közigazgatás, a tanyai gazdálkodás és kultúrpolitika reformjáról szóló füzetemet. Ebben azt ajánlottam volt, hogy iskolaközpontokat létesítsünk, nem azért, mintha ez volna a legtökéletesebb, de mert ez a legolcsóbb és legkönnyebben megvalósítható nagy tömegekben. Hiszen itten száz és száz körzetről van szó. Azzal nem érek semmit, ha olyan tökéletes, faluszerü központot létesítek, mint amilyen a szegedi Alsó- és Felsőtanya, vagy Szabadkának, vagy Kecskemétnek szépen felszerelt, közigazgatásilag majdnem önálló központjai. Nekem számitanom, kell a minden költség hi ján szűkölködő tiz-tizenöt holdas tanyásemberekre, mert ezek nem bírják el a külön közigazgatás luxusát. Viszont érzik, hogy szükségük van magasabb intelligenciára, valakire, aki állandóan ott él köztük, aki nemcsak minden évben kétszer-háromszor hirdeti Isten igéjét. Mert ne méltóztassanak azt hinni, hog v y akármelyik felekezeti papnak is a kényelemszeretete akadályozta volna meg, hogy a néppel foglalkozzék. Ennek akadálya az. volt, hogy nem volt 20—30 kilométerre fuvar, nem volt elegendő ember, nem volt hely, ahol az istentiszteletet megtarthata volna. Én még találkoztam olyan öreg* ferencrendes baráttal, aki 25 álló esztendeig, ép ugy, mint a misszionáriusok, a Kongó vidékén apró kis ima-oltárral járt és a fák alatt tartota az istentiszteletet, ugy, amint Szent László királyunk előtt tartották az istentiszteletet, mert hiszen tudvalevőleg már Szent László elrendelte a kápolnák építését. Ilyen kápolnaépités ez a falusi, illetőleg tanyai iskola. Nagyon kérem a minister ur őexcellenciáját, hogy ezt a megkezdett munkát folytassa aban az irányban, ahogy mi az Alföld egész nagy problémáját látjuk és elgondoljuk. Ne sajnálja azt a pár millió koronát, amivel több© kerül a tajryaj tanterem mellett
