Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-507

32* 'Á nemzetgyűlés 507. ülése 1926. évi február hó 16-án, hedden. meg- is fog történni — hogy e törvényjavaslat törvényerőre emelkedése esetében ugyanazokra az iskolafentartó testületekre, amelyek már is roskadoznak az iskolai terhek alatt, szakadnak ezek az ujabb terhek, amelyeket elviselni teljesen képtelenek. Mindenben osztom azt a nemes intenciót, amelyet a kultuszminister ur az ő törvényjavaslatában lefektetett, de ne feledjük, hogy a kultúra közérdek lévén, ne legyen ebben az országban egyetlen ember, egyetlen jogi személy, egyetlen nagytőke, vagy egyetlen nagybirtok sem, amely kivonhatja magát és teljes erővel ne igyekeznék résztvenni ebben a munkában és áldozni annak oltárán. Gróf Apponyi Albert 1917-ben benyújtott törvényjavaslatának indokolásában, melyben követelte az 1848. évi XX. te. fokozatos végrehajtását, elismerte, hogy a protestáns egyházak teherbiró képessége egyes helyeken már is annyira igénybe van véve, hogy a hurt tovább feszíteni nem lehet. Ebben a nemzetgyűlésben még azok a szociáldemokrata képviselők urak is, akik eddig felszólaltak, mindnyájan elismerték, hogy iskolára tényleg szükség van. Senki sem adott az ellenkező véleménynek kifejezést, mint ha erre a törvényjavaslatra szükség ne volna, igy Saly és Malasits képviselő urak sem, azonban ők is kifejezést adtak annak az aggodalomnak, hogy vájjon mindenkinek része lesz-e abban a teherviselésben, amellyel nekünk fel kell építenünk a magyar kultúrát. Ellenzéki oldalról hangzott el, hogy vájjon nem-e tisztán állami feladat-e a kultúra kiépitése, nem-e állami kötelessége a népoktatás, s igy nem-e az államnak kellene hordoznia e téren az összes terheket! Abból kiindulva, hogy a minister ur hoz törvényjavaslatot a t. Ház elé, ezzel tulajdonképen el van ismerve, hogy a népoktatás állami feladat, azonban az 1868. évi XXXVIII. te. értelmében meg van állapítva, hogy kik alakithatnak népoktatási intézeteket: magánosok, társulatok, felekezetek, községek és az állam. Az állam, bárminő legyen az iskola, főfelügyeleti jogát már az 1868:XXXVIII. t.eikkben fentartotta magának, tehát végeredményben tényleg törvényben . gyökerzik, hogy a népoktatás állami feladat, amennyiben törvény biztositja az államnak a legmesszebb menő felügyeletet az összes népoktatási intézmények felett, akár magánosok, társulatok, felekezetek, községek, vagy maga az állam állítja fel azokat. A felekezeteknek törvényben biztositott joga az iskolák felállítása és fentartása, azonban az 1868. évi XXXVIII. te. kiköti: az én tantervem és utasitásaim szerint, szóval végeredményben a népoktatás egy típusú az egész országban, legyen az iskola bármilyen jellegű, akár magán, társulati, felekezeti, községi, vagy állami iskola, Eátérek arra, hogy mi jó van a felekezeti iskolákban. (Halljuk! Halljuk!) Az 1880—90-es esztendőkben nagy mozg*alom indult meg az iskolák államosítása érdekében és sajnos, meg kell állapítani, hogy igen sok hitfelekezet, engedve a csábító szavaknak, hogy megszabaduljon bizonyos anyagi terhektől, iskoláját átadta az államnak. Sajnos, ez tényleg a legszegényebb vidékeken történt meg leginkább, nem annyira a magyar Alföldön, hol a magyarok teherbiró képessége nagyobb volt, mint a nemzetiségi vidékeken, hanem inkább a nemzetiségi vidékeken ragadták meg nagy örömmel az alkalmat a felekezetek, hogy az iskolai terhektől megszabaduljanak és így iskoláikat átadták az államnak. Az állam átvette a felekezetek iskolai épületeit és telkeit is. A felekezetek kikötötték, hogy: te állam, mindaddig használhatod az iskolákat, mig a tulajdonjog elismerése ellenében fizetsz nekünk iskolánként 10—10 koronát és hogy mindaddig tarthatod meg, mig azokban magyar tannyelvű tanítás lesz. Ez abban az időben minden különösebb aggodalom nélkül történt. Ki is gondolt volna az 1880—90-es esztendőkben arra, hogy valamikor egy rettenetes nagy világháború lesz, melynek számláját a nagyvilág művelt nemzetei Magyarországgal fogják megfizettetni elrabolják Magyarországnak több mint 2

/s-át és ezt a szerencsétlen nemzetet a világ gunytárgyává teszik, odadobják a fórumra, hogy az egész világ kacagjon rajta és csehek, oláhok, szerbek és osztrákok diadaltáncukat járják holtteste körül. (Zaj.) Mi történt? Jött a megszállás s a megszálló csapatok az állami iskolákat, s minden olyan intézményt, melyet az állam tartott fenn, birtokukba vették. A 90-es években az akkori kultuszminister dicsekedett, hogy a millenium emlékére 400 uj állami iskolát állított fel. Ez a 400 állami iskola nagyrészt a nemzetiségi vidékeken gyengébb anyagi erővel biró felekezetek iskolája volt, amelyeket annakidején az e^ei? felekezetek meggondolatlanul átadatak az államnak. Mi történt ezután? A megszálló csapatok — ez alkalommal az erdélyi viszonyokról akarok beszélni — minden olyan épületet, amely a legkisebb vonatkozásban volt az állammal, konfiskáltak. Ekkor ébredtek fel a, kétségbeesett keresztény magyar felekezetek, hogy mit csináltak, amikor iskoláikat átadták az államnak. Kétségbeesésükben rövid idő alatt mintegy 312 iskolát állítottak fel, de ezenkívül a megszálló imperiumtól visszakérték^ régi A

"ületeiket is, azonban a megszállók előállottak a békeszerződéssé!!: nekünk ehhez jogunk van, mi átvettük az állammal kötött szerződéseket a jogokai és kötelességekkel együtt. Az állam most mi vagyunk. A szegény magyarnak annak ideiében nem jutott eszébe és pleon izmusnak tartotta, hogy az állam szó eüié oda tegye a »magyar« jelzőt is, ő, az állam magyar nyelvű iskolát tart fen s most. hogy kijátszhassak a felekezeteket, azt mondják: hát számotokra állítok fel nagyar nyelvű osztályt is az állami iskolákban. 1924-ben a vallási kisebbségi joffok amerikai nas-ybizottsága az erdélyi részekben utazva községről-városra, összegyűjtött mindenféle panaszt, amelyek miatt az egyes felekezetek, iskoláikat elvesztve, sirtak és jajgattak, ezeket az adatokat átnyújtották az oláh kormánynak, amely 1924 október 28-án megadta a választ. Természetesen minden egyes válaszadás tagadás, tagadása a legigazabb, legkonkrétebb adatoknak, mindennek kétségbevonását a végén tisztára mosakodtak, és mi keresztény felekezetek, amelyek iskoláinkat annakidején átadtuk, szemben vagyunk egy ellenséges áramlattal, amely nyelvünktől foszt meg minket, amely minden magyar kultúrát megöl abban az orszábban. Íme, ide vezet az állami iskola, az államosítás. Ki gondolt volna akkor Erdélyben arra, hogy ilyen napok virradnak a szegény magyar nemzetre, amilyenek virradtak rá 1918-ban?! Nem hallgathatom el — hiszen már a kultusztárca tárgyalása alkalmával is hangoztattam — mindazokat a tanitói sérelmeket, amelyeket ellenzéki oldalról felsorakoztattak. Ezek előtt, kegyelmes uram, nem hunyhatunk szemet, ezek elől nem dughatjuk be füleinket,