Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-505

296 A nemzetgyűlés 505. ülése 1926. kiadásoknál 2 milliót, a következő költségvetési évben pedig 600.000 koronát. A folyó évtized második felében tehát 22,350.000 aranykoronára rug ez az összeg. Az a törvényjavaslat, amelyet ma képviselni szerencsém van, számitásaim szerint körülbelül 17 millió aranykoronát hárit át a helyi érdekeltségekre, úgyhogy az állami hozzájárulásokkal és a helyi érdekeltségekre háruló összegekkel együtt 40 millió aranykoronát fogunk 5 év alatt népiskolaügyünk kiépitésére forditani, (Élénk helyeslés és taps a jobbóldalon és a középen.) olyan összegeket, amely a magyar állami pénzügyeknek, a közgazdaságnak és a magángazdaságoknak mai helyzetében igen számottevő és becsületére válik a magyarságnak. (Helyeslés.) Ha mármost evvel a 40 milliós fedezettel, amely az 1920-as évek második felében rendelkezésre áll, szembehelyezem a szükségletet, amelynek megvalósitása esetén Magyarország egész népoktatási ügyét rendbehoztuk, ez a szükséglet 3500 tantermet és 1750 tanitói lakást, vagyis együtt 5250 objektumot jelent. Ennyinek megépítésére van szükség abból a célból, hogy nyugodt lélekkel mondhassuk, hogy népiskolai ügyünk, legalább is amennyiben annak külső előfeltételeiről, az épületekről van szó, teljesen európai nivón áll. Ennek a programim nak teljes megvalósitása azonban 60 millió aranykoronát követelne, amelyből — mint emiitettem — fedezetül csak 40 millió aranykorona fog rendelkezésre állani. Ebből azonban ne méltóztassanak azt a következtetést levonni, hogy igy a szükségletnek egyharmada öt év múlva kielégítetlenül marad, mert hiszen ez az öt év utánra maradó harmadrész tulajdonképen kevésbé célszerű iskolai épületek átépitésére, vagy újjáépítésére kell. Há tehát ezeknek a feladatoknak megoldása kissé későbbre marad, ez népoktatási ügyünknek alig válik számottevő kárára. T. Nemzetgyűlés! Amikor a megvalósitáshoz hozzáfogtam, csak 2,350-000 aranykorona állott rendelkezésemre, mert — mint mondottam — 2 millió aranykorona utóbb jött ehhez a folyó éA^ első felének megtakarításaiból. Ebből a 2,350.000 aranykoronából épitünk — ezek az építkezések jórészt folyamatban vannak — 298 tantermet és 210 tanitói lakást, összesen 508 objektumot. Most, amikor biztosságot szereztem arról, hogy még ebben a költségvetési évben kapok 2 millió aranykorona többletet és. hogy à genfi 10 millió aranykorona költségvetésen kívüli hitel is belátható időn belül rendelkezésemre fog állani, akkor erre az évre és a következő 2 évre egy nagyobb, sürgős programmot állítottam fel. Ez a Programm 1527 objektumnak, még pedig 1060 tanteremnek és 467 tanitói lakásnak építését tartalmazza, amivel már hatalmas lépéssel megyünk előre. (Helyeslés jobbfelől.) Ha figyelembe vesszük a már folyamatban levő építkezéseket és ezt a programmot, amelynek részleteire is bátor leszek rátérni, megállapíthatjuk, hog> 1928 július l-ig megépítünk 1358 uj tantermet és 676 tanitói lakást, együtt 2034 uj objektu mot. Ezeknek a statisztikai adatoknak alapján — azt hiszem — még ellenzéki részről is azt a meggyőződést méltóztatnak meríteni, hogy az adott körülmények között mindaz megtörténik, ami a magyar államnak, a magyar társadalomnak és a magyar magángaz daságoknak túlterhelése nélkül ebben a pillanatban megtörténhetik és amivel megvetettük annak alapját, hogy a következő öt év alatt a magyar népnevelés ügyét rendbehozzuk. évi február hó 11-én, csütörtökön. Hogy miért nem történt ez korábban meg, — amit az igen t. túloldal közbeszólásaiban felemiitett — én ennek magyarázatát két okban találom. Az egyik az, hogy egy fikcióból indultak ki, abból a fikcióból, hogy a helyi iskolafentartók elég erősek arra, hogy az iskolaépitési terhek túlnyomó részét viselhessék. Ez azonban — mint mondottam — csak fikció. Fikció ez annál az oknál fogva, mert községeink túlnyomó része, sajnos, kicsi és még ezek a kis községek is igen sok esetben felekezetileg meg vannak oszolva. Hiszen igen sok esetben látjuk a dunántúli községekben, hogy két templomtorony, két paplak, két iskola van, törpe egyházközségek vannak. De még ott is, ahol egyfelekezetü a polgári község, kiesi az a polgári község, és ha az kicsi és még kisebb az egyházközség, természetesen csekély a helyi teherbíró képesség. A központban mégis mindig abból indultak ki, hogy a hitközség, vagy ha az nem birja, a polgári község épitse meg az iskolát. Erre az álláspontra helyezkedett az Eötvös-féle népoktatási törvény is. Erre ezek a gyönge és kicsi helyi iskolafentartók egyszerűen nem voltak képesek s igy alig épült valami. A másik ok pedig, amely meggyőződésem szerint okozhatta azt, hogy nem váltak valóra a várakozások, az, hogy bizonyos horror, bizonyos iszony mutatkozott a beruházásokkal szemben. Nem adták oda beruházásokra azokat az összegeket, — különösen kulturális beruházásokra — amelyekre szükség volt. Azt a 100—120 millió koronát, amely a régi Magyarországon szükséges lett volna a népiskolai ügy rendezésére, érthetetlen szükkeblüséggel nem bocsátották az akkori kultuszministerek rendelkezésére. És ebben a tekintetben ki kell állítanom elődeimnek a bizonyítványt olyan értelemben, hogy ők a maguk részéről mindent elkövettek, hogy ezeket az összegeket megkapják, de az akkori pénzügyi politika elvakultsága következtében ezeket az összegeket nem sikerült kieszközölniök. Nem is az én érdemem tehát, hanem annak a megértésnek tudandó be, amelyet az én kollégám, a pénzügyminister ur és Smith főbiztos ur tanusit a népoktatás ügye iránt, hogy most sokkal kedvezőtlenebb pénzügyi körülmények között ezeket az összegeket rendelkezésemre bocsátották, ugy hogy egy nagy programmot állíthattam fel s ennek a nagy programmnak a végrehajtásához hozzá is foghattam. Hiszen hogy micsoda nagy számokról van itt szó, azt mutatj £1 ÊLZ, hogy Pestmegyében 378 objektumot, Jász-Nagykun-Szolnokmegyében 137 objektumot, Zalamegyében 123 objektumot, Borsodmegyében 114 objektumot és Szabolcsmegyében 110 objektumot veszünk munkába a legrövidebb idő alatt. Magán Kecskeméten 30 tanyai iskola épül. S amikor a kecskeméti tanyai iskolákról beszélek, meg kell emlékeznem egy nagy magyar alföldi papról, Révész Istvánról, aki az első volt. aki a tanyai népoktatás nagy fontosságára felhívta a nemzet figyelmét. Az ő becsületes törekvéseinek jutalmazását látom abban, hogy ebben az évben a kecskeméti tanyákon 30 népiskola alapkövét fogjuk letenni. — Kiskunfélegyházán nyolc ilyen iskola létesül. És végigmehetnénk azokon az alföldi városokon és községeken, amelyekben tanyai világ van: mindenhol nagyszámú iskola építéséhez fogunk hozzá. (Esztergályos János: A vásárhelyi tanyákon mennyi lesz?) Nagy nehézségekkel kell itt megküzdenünk, mert a magyar nemzet települési viszo1 nyai, mint emiitettem, amilyen kedvezőek köz-