Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-496

A nemzetgyűlés 496. ülése 1926. T. Nemzetgyűlés! Sokféle megfontolás és -• meggondolás kényszerit erre ugy engem, mint az egész szociáldemokrata pártot. A mi elvi álláspontunk vámpolitikai kérdésekben régen tisztázott és kór vonalazott. Az én elvi álláspontom az, hogy vámhatárokra szükség nines. Ledönteni a vámhatárokat, megszüntetni a nagyon veszedelmes monopóliumokat es általában áttérni a szabad árueseiére. És én ma is hiszem, meggyőződéssel vallom, hogy Európa mai leromlott gazdaságát iiem, tudja más, csak az európai vámunió megmenteni, hogy csak egy európai vámunió keretében és területén kö vétkezhetik el az a helyzet, hogy a termelés szabályozódik, hogy a termelésben valamennyi társadalmi osztály nemcsak egyenlően vesz részt, hanem annak élvezetéből is egyenlően kiveszi a részét. Ezt annak ellenére is vallom, hogy nagyon sokan rámutattak arra, hogy milyen messzeeső utópisztikus gondolat a vámunió abban az Európában, amely 35 agyarkpdó, féltékeny, versengő nemzetre van tagolva, hogy miiyen mersze esik még az az állapot, amikor megszűnik ez a versengés, megszűnik az egymás torkába harapó politika és meg lehet csinálni az olyan, harmóniát, (Fábián Béla: Itthon kellene először!) amely a gazdasági életben a vámunióra vezethet. Ez az én elvi álláspontom közel van a szabadkereskedelemhez, azonban van valami differencia elmélet és gyakorlat között. Az Isten magasan lakozik e pillanatban és a vámunió is messze van még. Én ezeket a körülményeket tartom szükségesnek megfontolni és én nem tudnám magam elhatározni arra, hogy az ország iparát és munkásságát védtelenül szolgáltassam ki a hatalmas ipari államok versenyének. Határozottan, minden habozás nélkül feláldozom elvi álláspontomat, semhogy ezeknek erőszakolásával, érvényesítésével oka legyek annak, hogy egyetlen munkás is kenyértelenné váljék. Már pedig én azt látom, hogy különösen a textiliparban, a vegyi iparban és az autóiparban igen kellemetlen, egyáltalában nem kivánatos hatásokat fog szülni ez a szerződés, ha életbelép. Hozzá kell tehát járulnom ahhoz a gondolathoz, engednem kell annak a kényszernek, hogy bele kell mennem ezeknek az iparoknak bizonyos megvédésébe, mert időközben annyira leromlott Magyarországon az ipar helyzete, oly szorongatott helyzetbe került maga a ! munkásosztály is, hogy ha én most belemegyek abba, hogy rábocsássam a külföldi erős iparok versenyét minden gát nélkül ezekre a gyenge, ; de fejlődőben lévő iparokra, akkor olyan nagy : munkanélküliséget idézek '«lő» amelyet nem akarok és amelyért a felelősséget egy pillanatig sem akarom viselni. Nagyon érdekes, hogy a kormány félhivatalosa, a »8 Órai Újság« egyszerre a fogyasztók védelmére kel azokkal szemben, akik minden további nélkül nem hajlandók ezt a vámegyezményt magukévá tenni. Ez az újság ugyan szokott tiltakozni az ellen a megjelölés ellen, hogy ő félhivatalosa a kormánynak és szeretné ugy feltüntetni az állásfoglalását, hogy azok független állásfoglalások, azonban a kormány és ennek a lapnak álláspontjai között oly szerves összefüggés látható, amelyet letagadni nem lehet és ezért tekintem én ezt az újságot a [ kormány álláspontjai hivatalos megnyilatkoztatójának. Érdekes tehát, hogy most a kormány kél a maga újságja utján a javaslat ellenzőivel szemben a fogyasztók védelmére. Azt irja, hoa:y ez a szerződés egész sereg közszükségleti eikk olcsóbbodását jelenti és ma sokkal inkább erre van szükség, mint akármi másra. Majd későhb: évi január hó 27-én, szerdán. S3 »mindössze néhány privilegizált gyárvállalat számára okozhat nehézséget a francia ipari cikkek konkurrenciaja es a. munkanélküliség sem növekedhet olyan mértékben, hogy miatta érdemes lenne feláldozni a fogyasztok millióinak érdekét«. Ezzel szemben meg lehet állapitani, hogy ez a francia kereskedelmi szerződés egyáltalában nem jelenti egész sereg közszükségleti cikk olcsóbbodását, másodszor pedig egyáltalában nincs szó ebben a javaslatban a fogyasztók millióinak érdekéről. Már az imént kimutattam, hogy a Franciaországgal való áruforgalom maga is egészen jelentéktelen. Ha már mcst megnézem, hogy milyen cikkek szerepelltek az árucserében, akkor azt látom, hogy selyemről, parfőmökről, likőrről, pezsgőről, borról van szó, eltekintve 1922-ben azokról a szénszállitmányokról, amelyek valóban nagy tömegben érkeztek hozzánk, de tisztára azért, mert a Poroszországból való szénszállítás akkor nagy nehézségekbe ütközött. Én tehát nem tarthatom feladatomnak és nem is vállalkozhatom arra, hogy a luxusáruk fcgyasztópiacának védelmére kelljek, mert csak erről van szó. És nem bánom,, ha Franciaország sem likőrben, sem borban, sem pezsgőben, sem .más szeszes italokban egy gyüszünyit sem fog exportálni Magyaroszágba. Azt az érvet sem fogadhatom el, hogy amennyiben valóban jelentéktelen volt Franciaország exportja Magyarország felé, már emiatt sem szükséges védelmezni a magyar fogyasztók érdekeit, mert hiszen ez az áruforgalom nem fog kifejlődni és Franciaország felől ez igazán nem várható, mert méltóztassék csak arra gondolni, hogy ez a szerződés a maga sok kedvezményével megnyitja az utat Magyarország felé és rábocsátja a magyar iparra a francia ipar versenyét. Ha eddig nem is volt fogyasztópiac Franciaország számára Magyarország. ezután igyekszik azzá lenni, igyekszik felhasználni azokat a kedvezményeket, amelyeket a vámkedvezmény nyújt számára, igyekszik majd itt nálunk megalkotni ama hitelszervezeteket, amelyekre szüksége van a nagyobb árucsereforgalomnál és mégis csak el fog következni az az idő, amikor onnan egy olyan áruhullám érkezik ide Magyarországra, amely a magyar iparnak és a magyar munkásosztálynak egyformán ártalmára lehet. De t. Nemzetgyűlés, figyelembe kell venni a másik vonatkozást is. Figyelembe kell venni azt, hogy ennek a szerződésnek Ausztria és Csehország felé vannak kihatásai. Ezek az államok is megkövetelik maguknak azokat a legmagasabb kedvezményeket, amelyeket ez a szerződés Franciaország részére biztosit. De nem is kell kövelteiniök, mert automatikusan megkaphatják. Tehát ezzel a szerződéssel sok meggondolatlanság következtében, sok elővigyázatosság figyelmen kivül hagyásával nemcsak Franciaországot, hanem a szomszédos államok iparát is ráboesátjuk azokra az iparokra, amelyeknek egy bizonyos mértékű védelmet mégis csak nyújtani kell és amelyekben épen az azokban dolgozó munkásosztály érdekében magunknak is el kell fogadnunk. Végül utalok arra, hogy egy olyan országban, ahol a munkásság majdnem teljesen szociális védelem nélkül áll, legalább azt a védelmet kell neki nyújtani, amelyet a kenyere megkövetel, azt a védelmet kéli nyújtani, hogy dolgozhassék és semmiféle vámpolitikával sem szabad olyan hatások érvényesülését elősegi-