Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-496

 nemzetgyűlés 496. ülése 1926. ipari munkások. Ezeknek az érdeke is fontos, ezeknek az érdekeit is meg kell védeni. (Nagy Emil: Azt is! — Szabó József: Mit csinál majd a mezőgazdaság, ha nem lesz ipar!) Ha a vámok leszállításával veszitene is valamit, azáltal, hogy néhány életképtelen gyár beadja a kulcsot, nyer a másik oldalon tízszer annyit. Méltóztassanak ezt is figyelembe venni és a vámkedvezmények javára irni. A vitatkozók a francia-magyar kereskedelmi szerződéssel szemben felhozták azt az érvet is, hogy suba alatt, 48 óra alatt jött létre és Walko minister ur, valamint Bethlen ministerelnök ur távollétében. Én üdvözlöm a t. minister urat ezért és arra kérem, hogy a szerződéskötéseknél minél többször maradjon távol, mert ha az ő távolmaradásának az az eredménye, hogy 50—60%-okát le tudunk tördelni a vámrendszer kinai falaiból, akkor csak maradjon távol a szerződéskötésektől minél többször. Miután ez a magyar-francia kereskedelmi szerződés homlokegyenest ellenkezik a kormány eddigi védővámrendszei politikájával, — mert azt megértem, ha a vámokból 10—20%-ot engedjenek, ezt nem tudom megérteni — ennek volna egy politikai konzekvenciája: talán méltóztatnék átadni a helyet egy olyan kormánynak, amely inkább képviseli a szabadkereskedelmi álláspontot! (Renczes János: Dénes Istvánnak kell átadni! — Derültség jobbfelől.) Miután azonban a magyar—francia szerződés megkötésénél tényleg súlyos hibák történtek, mivel 48 óra alatt kötötték meg s figyelmen kivül hagytak sok érdeket, ami a kormány gyengeségét mutatja a franciákkal szemben, ennek következtében a törvényjavaslatot nem fogadhatom el. (Nagy Emil: De zavaros volt, Istenem! A cikkeimet nem olvastad el; legfeljebb félig, nem egészen!) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Nemzetgyűlés! A francia —magyar kereskedelmi egyezményt és azokat a körülményeket, amelyek között ez az egyezmény létrejött, támadások érték, különösen Nagy Emil t. képviselőtársam hírlapi cikkei révén, amelyek leginkább abban kulmináltak, hogy erre a szerződésre már csak azért sincs szükség, mert Franciaországgal való árucserénk egészen jelentéktelen; némelyek hozzáfűzték ehhez azt is, hogy bármilyen egyezményt kötünk is Franciaországgal, ezt az egészen jelentéktelen, minimális árucserét felfokozni nem fogjuk tudni. Ami az árucsere jelentéktelenségét és minimális voltát illeti, e tekintetben a támadóknak, a bírálóknak igazuk volt. Mert ha megnézem 1923. évi külkereskedelmi mérlegünket, azt látom, hogy Franciaországgal való árucserénk mindössze tiz tételt sorol fel a behozatalnál, a kivitelnél pedig kilencet. Az árucserének ezt a jelentéktelenségét a szövegrészben maga a mérleg összeállitója is elismeri, amennyiben azt mondja, hogy behozatalunk az előző, tehát az 1922. évben volt 14 millióról 4 millió aranykoronára csökkent s ezt elsősorban az magyarázza, hogy elmaradtak a kőszénszállitmányok, amelyek a behozatal összegének legnagyobb részét tették. Legfontosabb behozatali cikkeink voltak a gyapjúszövet, automobilok stb. Nagyon érdekes, hogy a legfontosabb behozatali cikkek közé tartoznak az automobilok is, noha a kimutatás szerint 1922-ben mindössze 2 automobil jött be Franciaországból, 1923-ban pedig 48. A százalékos felrugtatás elég magas, még sem ' évi január hó 27-én, szerdán. 21 volt azonban túlságos nagy a francia automobiloknak ideáramlása. Legfontosabb behozatali cikkeink voltak tehát gyapjúszövetek, automobilok, továbbá pamutszövetek, kőszén, pamutfonál és gyantaanyag. Ami kivitelünket illeti a francia piacra, arra nézve a mérleg szövegmagyarázata azt mondja, hogy kivitelünk 2,8ou.00o aranykoronával meglehetősen jelentéktelen és hogy ennek a kivitelnek mintegy 45%-át a fogyasztási cukor tette, ezenkivül még lúdmájat, leölt baromfit és tollat szállitottunk leginkább Franciaországba, Igazat kell tehát adnunk azoknak, akik azt mondják, hogy kár volt forszírozni a Franciaországgal való kereskedelmi egyezményt már az árucsere jelentóktelenségénél fogva is. Magam is azt mondom, hogy sokkal fontosabbnak tartottam volna a szomszédos államokkal való egyezmények megkötését, mielőtt a francia szerződés megkötésére, illetőleg forszirozására került volna a sor. Mert — amint később röviden rá fogok térni — a legnagyobb kedvezményeknek automatikus utón való kiterjesztése azokra az államokra, amelyekkel még csak ezután fogunk szerződéseket kötni, olyan szempont, amelyet igen mérlegelni kellett volna, amellyel nagyon óvatosan kellett volna bánni és minden legmagasabb kedvezményt nem lett volna szabad a francia szerződésen keresztül automatikusan odaadni azoknak az államoknak, amelyekkel szemben, hiába, — később ezt is ki fogom fejteni — mégis csak bizonyos védelemre van szükség. De, t. Nemzetgyűlés, ahhoz a felfogáshoz, hogy a francia szerződés nem is olyan túlságosan fontos, hogy az egész bizonyos taktika kérdése, hozzájárult maga a kormány is, vagy legalább^ a kormány tudtával és beleegyezésével történt e felfogások lanszirozása a folyosón, és más oly helyeken, ahol kormánypárti képviselők összekerülnek. Akik ellenzékiek, már akkor erősen diffikulálták, hogy ezt a szerződést a plénum elé terjesztették. Akkor azt mondták, hogy az egész nem komoly, a szerződésnek a plénum elé terjesztése mindössze azt célozza, —- ez decemberben volt — hogy a kormánynak most ki kell mennie Genfbe és ott bizonyos francia jóindulatokat kell elnyernie, tehát bizonyos politikai előnyök megszerzése miatt volt szükség arra, hogy ezt a francia vámegyezményt egyáltalában a plénum elé terjesszék. Hogy ez komoly tárgyalásra is fog kerülni, erről szó nem lehet, — mondották akkor — csak addig legyen itt, amig a genfi tárgyalások bezárulnak. Most mégis azt kell látnunk, hogy a kormány ragaszkodik a szerződéshez. Nemcsak ragaszkodik hozzá, hanem sürgeti is letárgyalását. (Nagy Vince: Megint kell egy kis jóindulat!) A pénzügyi bizottságban Walko kereskedelemügyi minister ur mint külügyminister is azt a kijelentést tette, hogy meg kell kötni a szerződést még áldozatok árán is és noha ma ugy áll a helyzet, hogy a gazdasági ellenszolgáltatás tekintetében Franciaország a minimálisnál is kevesebbet nyújt Magyarországnak majdnem teljes gazdasági kiszolgáltatottságával szemben, noha a minister ur ezt is elismerte, mégis arra a konklúzióra jutott: a szerződést azonban meg kell kötni, annak ellenére, hogy olyan áldozatokat nyújtunk, amelyeknek ellenszolgáltatásuk nincs. Nagy kedvem volna részletekint, tételenkint bizonyítani, hogy ezek az áldozatok valóban nagyok, de mindenesetre olyanok, — ha jól tudom — amilyeneket nem is követeltek