Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-492

A nemzetgyűlés 492. ülése 1926. évi január hó 20-án, szerdán. &37 tegségről, a tüdőbajról kívánok röviden megemlékezni. Az alacsony születési arányszámot még súlyosabbá teszi az a tény, hogy ezzel egy magas halálozási arányszám áll szemben. Ha a legutóbbi jelentések ugy szólnak is, hogy ez a születési arányszám a legutóbbi időkben lényegesen növekedett volna, azok a társadalmi és gazdasági momentumok, amelyek ezeknél a kérdéseknél tekintetbe veendők, feltétlenül arra utalnak, hogy ezt a javulást csak átmenetinek tekintsük, mert egyfelől a megélhetés nehézsége, a gazdasági bizonytalanság, másfelől a házasságtól való bizonyos irtózás, a házasságnak, a családi életnek lebecsülése, a neomalthusianismus minden téren fokozódó erőre törése mind annak szolgálnak indokául, hogy itt a születési arányszám tartós növekedésében biznunk nem szabad. Ha pedig tekintetbe vesszük azt, hogy épen a tuberkulózis pusztítása a családok szaporodásának egyik legfőbb ellensége, akkor a háború után fokozott mértékben kell követnünk azoknak a nyugati nemzeteknek példáját, amelyek erős kézzel megragadtak minden alkalmat, minden erkölcsi és anyagi eszközt a tuberkulózis legyőzésére. Mi pedig ezen a téren ugy állunk, halálozási arányszámunk a tuberkulózisból kifolyólag ma olyan, mint Belgiumban és Angliában 60, Dániában pedig 50 esztendővel ezelőtt volt. Nálunk mig 1914-ben 2-94 ezrelék volt a halálozási arányszám a tuberkulózisból kifolyólag, addig ma már hivatalosan 3*2 ezrelék, nem hivatalos jelentések szerint pedig a 4 ezreléket is meghaladja. Ilyen körülmények között igazán fokozott figyelemmel kell fordulnunk a felé a kérdés felé, vájjon az állami kórházak és a magánintézmények megfelelnek-e azoknak a követelményeknek, amelyeket a betegség nagysága involvál. Sajnálattal látom, hogy az Uj Szent János-kórház igazán bőkezű támogatásán kívül nem történt és e költségvetés keretein belül sem történik meg annak a befektetésnek keresztülvitele, amely szükséges volna. Különösen rá kivánok itt mutatni a szanatóriumok felállításának szükségességére. Egészen helytelennek tartom azt a vitát, amely orvosi és nem orvosi körökben kitört, vájjon hol állítandó fel az uj szanatórium, az Alföldön-e, vagy a megmaradt hegyvidék melyik pontján, mert kétségtelen, hogy az Auguszta-szanatórium Debrecenben meg fog tudni felelni hivatásának épugy, mint ahogy a megmaradt magyar hegyvidéken felállítandó szanatórium is épugy szolgálni fogja a kívánt célt. Tudom, hogy erős vita folyik, vájjon a Mátra déli lankásán, 900 m. magasan, vagy az Almássy-huta 750 m. magasában, avagy a Piszkás-hután, vagy a Piszkásteíőn állítsák-e fel ezt az uj szanatóriumot, vagy az igen t. népjóléti minister urnák egy múltkoriban elhangzott kijelentése szerint inkább hajolnak a Bükk fensikján létesítendő szanatórium felé. Azt hiszem, meg kellene ragadni minél előbb az alkalmat és remélem,^ hogy a most benyújtandó költségvetésben már egy ilyen szanatórium céljaira bőséges összegek lesznek előirányozva. (Élénk helyeslés a baloldalon és a középen.) De épen e betegség természetéből kifolyólag nem csupán a szanatóriumokra kellene ezen a téren a fősúlyt helyezni. Azok a Calmettle által megvalósított dispensaire-ek ép a tüdőbaj természetéből kifolyólag olyan jótékony hatást gyakorolhatnak és gyakorolnak, hogy nyugaton immár a tüdővész elleni küzdelemben ezeknek a dispensaire-eknek helyes felállítására és megosztására helyezik a fősúlyt. Hiszen a. betegek kikutatása tulajdonképen a kérdés szociális részének a megoldásánál az elsődleges feladat akkor, amikor a lakásviszonyok neiyessé tétele, a városok higiénikus viszonyainak előmozdítása, így például az utak burkolása és az öntözés — amelyekre a népjóléti minister ur csak az előbb mutatott ra — mind fontos feladatok és elsősorban nyújtanak segédeszközt eme kór leküzdésére. Már most, ha ezeknek a dispensaire-eknek elhelyezését nézem, azt látom, hogy ilyen intézet Budapesten 191 í-ben 26.544 betegnek rendelt, 1921-ben már 113.000-nek. Ezeknek a dispensaire-eknek feladatát azonban még a_mai intéizmények nem mieritik ki, hiszen tulaj donképen ezeknél kellene a kötelező bejelentést felvenni, amit az 1924. évi 53.234. sa. belügy ministeri rendielet el is rendel, de ezt a valóságban, a gyakorlatban nem viszik keresztül. Nekik kellene a tüdőbajosok nyilvántartását is eszközölniük, nekik kellene kikutatniuk azokat a tuberkulotikus fészkeket, amelyek különösen tömeglakásokban óriási fertőző erővel bírnak és végül nekik kellene az izolálásnak mindenekfelett fontos munkáját elvégezniök. Ezek olyan kérdések, amelyekben mi meglehetősen hátramaradtunk. Ha azonban a küllői dniek ezen a téren való munkásságát nézzük, azt látjuk, hogy különösen a fertőzés lehetőségeinek leküzdésére ott hatalmas lépéseket tettek előre. Például a gyermekeknek az ilyen tömeglakásokból való kiemelése, amit Franciaországban 3—4 esztendő óta olyan nagy sikerrel csinálnak, nálunk teljesen ismeretlen. Nagyon melegen ajánlom az igen t. népjóléti miniszter ur figyelmébe, hogy ott, ahol málr súlyosan inficiált és előrehaladottabb korú egyéneket megmenteni nem lehet, legalább a megmenthető és a jövő generáció magvát képező fiatalságot igyekezzünk az ország számára megmenteni. (Általános helyeslés.) Ezen a téren azonban nem csupán a gyermekeknek ilyen izolálására és megmentésére kell törekedni. A tüdőbeteg munkásoknak ilyen telepeken való összegyűjtésére különösen Anglia adott nagyszerű példát. Cambridge környékén, Porp worth ban egy tüdőbeteg kolóniát létesítettek tüdőbeteg munkások számára, amely mig egyfelől arra törekszik, hogy a szanatóriumokból vagy klinikákból kikerülő lábbadozó betegeket munkaképessé tegye, másfelől pedig a már félig-meddig munkaképes munkásokat olyan műhelyekbe, olyan foglalkoztatásra osztja be, amely műhelyekben és foglalkoztatásnál betegségük előmozdítása nélkül hasznos munkát végezhetnek. Ugyanerre törekszik Síraszburg is, amely a tuberkulotikus munkások számára munkaközvetítő helyeket létesített, és ujabban Ausztria, amely a tuberkulotikus munkásoknak szintén egyéniségüknek, illetőleg természetüknek és egészségi állapotuknak megfelelő foglalkoztatásairól kivan törvényhozási utón gondoskodni. Angliában pedig 1924 óta a tuberkulotikus intézetekből elbocsátott munkások elhelyezésével maga a hatóság foglalkozik: mindenkinek, akit ilyen intézetből elbocsátanak, kötelessége magát egy lajstromba bevezettetni, a hatóságok kéthárom éven keresztül figyelemmel kisérik mozgását és mindenképen arra törekszenek, hogy ezeknek a munkásoknak egészségi állapotuknak megfelelő elhelyezkedést biztosítsanak. Midőn ezeket a tüdővész leküzdésére bátor voltam felhozni, megszavazom a költségvetést annak általános, szükségességénél fogva, arra