Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-491

A nemzetgyűlés 491. ülése 1926. évi január hó 19-én, kedden. tivitást! — Szabó József: Csak azt akartam konstatálni, hogy nem a kurzus bűne!) Sajná­lattal kell például megállapitanom, hogy mily hosszú idő óta könyörgünk és kérvényezünk már, hogy a Beszkár, amely megszüntette a 43-as és 45-ös villamosösszeköttetést a Pacsirta­teleppel, azt állitsa helyre. Nem nagy dologról, egészen kicsiny, de jellemző dologról van szó. Van itt egy telep, amelyet vasutasok és postások, vasúti munkások és postai altisztek építettek. Akként épitették fel a telepet, hogy egymásnak segítettek és a téglát úgyszólván da­rabonként vásárolták össze. Ezeket a kis háza­kat a maguk erejéből épitették fel, s erre az tör­tént, hogy a villamosösszeköttetést Budapest és a telep között a Beszkár megszüntette, s a Helyiérdekünek adta át a vonalakat, ami vi­szont azt jelenti, hogy naponkint 7000 koroná­val többe kerül egy-egy személynek a Buda­pesttel való összeköttetés. Nem tudom, hogy Petrovácz igen t. képviselő ur mit talál ezen nevetni valót? Nagyon örültem volna, ha addig, amig az urak a Beszkár-nál hatalmon vol­tak, elintézték volna ezeket a kérdéseket és megakadályozták volna azt, hogy ilyen kérdést itt a Házban kelljen felvetni. (Petrovácz Gyula: Nem ezen nevettem. De mi köze mindehhez a mépjóléti minister urnák!) Azt kérdezi a kép­viselő ur, hogy mi köze ehhez a népjóléti mi­nistemek ? Hogy a népjóléti ••ministernek ehhez köze van, meg vagyok győződve róla, hogy ezt a minister ur maga is érzi, mert rá nézve is fontos, hogy Budapest környékén mi­lyen az élelmezés,, milyenek a lakiásyiszonyok és az összeköttetés. Ehhez a minister ., urnák igazán nagyon is köze van, több közé "van, mint pl. a kereskedelemügyi minister urnák, abból az egyszerű okból, mert a tárcák egymástól nincsenek szervesen elválasztva. A ministerek nemcsak azt csinálják, amit jónak látnak, ha­nem a ministeri tárcák között szerves össze­függés is van, amelynek kapcsán egyik minis­ter a másiknak tanácsokat adhat, vele meg­beszéléseket folytathat. Ezért ce felhivom a minister ur szives figyelmét arra, hogy a Bu­ti- -^tkörnyéki élelmezés és közlekedés kérdé­sét legyen szives előmozdítani a maga befo­lyásával Budapestnek és környékének egészsé­gesedése szempontjából. Ugyancsak felhivom a figyelmet arra is, bogy ha az országban meg van engedve a Friedmann-szérummal való oltás — ami a po­rosz tartománygyülés kiküldött bizottságának véleménye szerint nem ártalmas, — ha meg­engedik, hogy a községi intézetekben négy or­vos oltson állandóan Friedmann-szérummal, akkor ne kivánják azt, hogy külföldről legye­nek kénytelenek behozni az oltóanyagot az or­szágba, e helyett inkább a minister ur adjon engedélyt arra, hogy itt az országban legyen előállítható a Friedmann-szérum anyaga. Ha káros a Friedmann-szérum, nem szabad meg­engedni, hogy oltsanak vele, de ha megenge­dik, hogy oltsanak, akkor igazán nincs különb­ség már abban, — legfeljebb nemzetgazdasági­lag — hogy külföldről hozzák-e be a szérumot, vagy idebenn az országban gyártják-e azt. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ez igy van !) Nagyon örülök, hogy a minister urnák is ugyanaz a véleménye ebben a kérdés­ben, mint az enyém, azért nagyon kérem a mi­nister urat, legyen olyan szives és utasítsa nii­nisteriumát arra, hogy ebben az országban engedjék meg már ennek a szérumnak gyár­tását. Ezeket a kérdéseket óhajtottam a népjóléti tárca vitája folyamán megállapítani. Megmon­dom egész őszintén, jobban szerettem volna, ha a népjóléti tárca vitája s az egész ország gaz­dasági helyzetének ezzel kapcsolatos megvilá­gítása nem esett volna össze a frankhamisítás botrányával. De ha már igy történt, én a mi­nister urnák is és az egész nemzetgyűlésnek is azt ajánlom a figyelmébe, hogy az egyedüli igazi népjóléti és az egyedüli jó magyar poli­tika az, mikor a kormányzat állapítja meg, hogy mik a hazafias ténykedések, s nem fenye­geti az ország helyzetét állandó felborulással egy mellékkormány ténykedése. Mert sem nép­jóléti politika, sem kereskedelem, sem ipar, sem gazdasági élet addig nem lehetséges, amig itt földalatti politika folytattatik, mert föld­rengéses talajra építeni, köztudomás szerint, nem lehet. A népjóléti tárca költségvetését nem foga­dom el. (Helyeslés a baloldalon) Elnök : Szólásra következik 1 Forgács Miklós jegyző : Petrovácz Gyula ! Petrovácz Gyula: T. Nemzetgyűlés! A nép­jóléti tárcával kapcsolatosan én kizárólag az állami lakásépítő akcióval kívánok foglal­kozni és ezzel az akcióval is úgyszólván csak személyes kérdésben. Nem kivánom ugyanis személyes kérdés cimén a t. Ház türelmét kü­lön is igénybe venni, s épen ezért azokat a vonatkozásokat, amelyek a múltban ezzel az akcióval kapcsolatosan felém irányultak, itt, e tárgyalás alkalmával akarom válaszban része­síteni. A múlt hónapok egyikében szóba hozta az én igénytelen személyemet itt Kiss Menyhért képviselőtársam, aki egy interpellációval kap­csolatosan azt mondotta: megkérdezett engem, hogy én, mint mérnök, mennyiért építeném fel az Attila-körúti bérházat, s én azt feleltein erre, hogy 42 milliárdért két Bethlen-udvart is felépítenék, mire a minister ur, azt a megjegy­zést tette, hogv »ezt lestoppoljuk.« Igy van ez a 455-ös számú naplóban. Én nem egészen igy, nem ebben a formában mondottam ezt, amint képviselőtársam elmondotta, de abban a formá­ban igenis mondottam az ő kérdésére, hogy azért az összegért, amelyért az Attila-körüti bérház felépíttetett, én képes és hajlandó va­gyok két ugyanilyen bérházat felépiteni. Ezt itten 26 esztendős építészmérnöki multamra való hivatkozással a Ház szine előtt is készség­gel megismétlem és vállalom ezért ugy az er­kölcsi, mint az anyagi garanciát is. Másik alkalommal Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam hozta szóba az én nevemet, amikor azt mondotta, hogy méltóztassék a mi­nister urnák a kormányt támogató párt hozzá­értő tagjai közül az én igen szerény személye­met, aki a minister ur pártjához tartozik és Hermann Miksát, ezt a két urat, mint szakér­tőt kiküldeni és felhatalmazni ebben az ügy­ben arra, hogy a vizsgálatot lefolytassák, mire a minister ur volt szives megjegyezni, hogy »nagyon helyes, ezt meg fogom csinálni.« Igy van ez a^SÖ-as számú naplóban. Erre és a má­sik kérdésre vonatkozólag a Ház szine előtt ki­jelentem, hogy amennyiben a mélyen t. minis­ter ur, vagy a mélyen t. Nemzetgyűlés ezzel a terhes, felelősségteljes és nehéz vizsgálattal megbizna, készséggel állanék ugy a minister urnák, mint a t. Háznak rendelkezésére. (Fá­bián Béla: A Beszkár-nalotája 21 aranykoroná­val került többe köbméterenként, mint a Bethlen-udvar! — Szabó József: Zsidő épí­tette!) Nem tudok róla egyelőre, de amennyiben így volna, legyen meggyőződve a t. képviselő ur, leszek bátor illetékes helyen erről a kérdés-

Next

/
Thumbnails
Contents