Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-483

A nemzetgyűlés 483. illése 1925. évi december hó 12-én, szombaton. 17 három tagja, mert annak ellenére, hogy apjuknak talán volt százezer hold földjük, de a gyerekeknek egy talpalatnyi löki sem jutott már. Kétségtelen, — nem akarok e családok ellen beszélni — hogy ez az a helyes politikai irány, amely nem az elvétellel akarja a kérdést megoldani, hanem a természetes fejlődéssel, mert ilyen alkalmakkor gyarapszik a falu népe és tiszta szivemből kivánom is neki ezt a terjeszkedést. (Helyeslés.) A földbirtokpolitikával kapcsolatban ki kellene terjeszkednem arra is, vájjon elérkezett-e az ideje, amikor ennek a 16. millió hold földnek minden talpalatnyi részét meg is kell védelmeznünk. Ezt nem lehet azokra az elemi erőkre bizni, amelyek nincsenek hatalmunkban, hanem igyekeznünk kell e földeket megvédeni a védekező módszerekkel: az árlecsapolással, az árvizmentesitéssel. Hálásan kell megemlékeznem ebben a tekintetben a pénzügyminister úrról, aki elég szép összeget bocsátott rendelkezésre ezúttal is, de még nagyobb összegeket fog rendelkezésre bocsátani a beruházások -keretében. Én csak arra kérem őt, hogy ezt folytassa tovább, mert ez óriási érdeke az országnak. (Baross János: Nagyon helyes!) Aki ma pl. a Duna—Tisza közén végigmegy, fájó szivvel konstatálhatja, hogy sok ezer és ezer hold föld áll még vadviz alatt, (Baross János: Százhúszezer hold!) de megvagyok róla győződve, hogy a közel jövőben el lehet mondanunk, hogy a kormány kötelességteljesitése magaslatán állott, amikor intézkedései folytán ezeket a vadvizeket megszünteti,- amelyek megszüntetéséire nézve az intézkedések most vannak folyamatban. Az előbb hosszasan szólottam a különböző termelési ágakról és megalapítottam, hogy — szerény nézetem szerint — nagyon súlyos idők fognak elkövetkezni, mert hiába termelünk, ha értékesitési lehetőségeink nagyon megesökkennek. Csak egy termelési ág van, amelyet — remélem — minden körülmények között fenn tudunk tartani, fejleszteni és értékesíteni tudunk és ez az állattenyésztés. Ez az a termelési ág, amelyhez sokkal nagyobb kultúra, sokkal nagyobb tapasztalat és előrelátás szükséges, tehát e kultúrának támogatása sokkal inkább képezheti gondoskodás tárgyát, mint akármely más termelési ág. Ebben a tekintetben is fájó szivvel kell inegáli api tanom, hogy az utóbbi időben szegénységünk következtében nem fordíthattunk az állattenyésztésre annyi gondot, amennyit kellett volna. (Létay Ernő: A legelőkérdés is rendezetlen! — Baross János: A kisbirtokosok 20%-ának van csak legelője! — Zaj) Baross János igen t. képviselőtársamnak válaszolni akarok és azt mondom, hogy- neki kell legjobban tudnia, mint aki az agrárpolitikával a régi időkben igen komolyan foglalkozott, (Malasits Géza: Most nem, mert ellenzéki!) hogy a legelők azért csökkentek annyira, mert a legtöbb községben az emberek a legelő- j területeket felosztották egymás között. (Létay ! Ernő: Karcagon felosztották!) Annak ellenére, hogy »more patrio« az 1913-ik évi X. te. életben van, a lehető legnagyobb küzködésbe kerül még az is, hogy meg tudjuk alakítani azokat a társulatokat amelyek célja e legelők jókarbantartása. Méltóztassanak megengedni, ezen a legelőn, amellyel more patrio Árpád ideje óta senki nem törődött, több a tüske és a bogáncs, mint a fűszál. Tehát nem ui területek, hanem a régiek konzerválása és jókarban- | tartása a fontos. Méltóztassanak megengedni, I 3TAPLQ, SXXViii. igen t. képviselőtársaim, én nagyon jól tudom, hogy hogy állnak a dolgok, mert nap-nap utáii foglalkozom ezekkel a kérdésekkel künn a vidéken. Mikor azt magyaráztam kedves barátaimnak és polgártársaimnak» hogy Svájcban a hátukon viszik fel a trágyát a domboldalra, hogy megtermékenyítsék a legelőket, az egyik magyar azt mondotta, hogy soha életemben ne legyen inkább legelőm, mintsem a hátamon ci pefjem reá a trágyát. Ezt csak jellemzésül mondtam. (Malasits Géza: Majd ^ a nyomorúság ráviszi őket!) Nem a nyomorúság, t, képviselőtársam, hanem a felvilágosítás és a helyes irányú propaganda, amely nem abban az irányban jár, hogy követeljetek minél többet, hanem ami megvan, azt becsüljétek meg és iparkodjatok konzerválni. (Helyeslés a jobboldalon és a közéven.) líátérek az apaállatok kérdésére- Az előbb már jeleztem, hogy fájó szivvel kell megállapítani, hogy a kormány nem tud erre a célra annyi összeget fordítani, mint amennyi szükséges lenne. 1913-ban 3ÜO0 apaállatot, bikát osztottunk szét a községekben s ez a szám 1924-ben 258 darabra szállt le. S mi ennek a szomorú következménye'? Tessék megnézni a budapesti vágómarha súly kimutatását. A békebeli 450 kg.-os vágómarha súly 325 kilogrammra szállt le. Ez azt mutatja, hogy állatállományunk elcsenevészesedik. Ennek útját kell állnunk, s arra kell törekednünk, hogy felemeljük azt, (ügy van! Ugy van!) Az állattenyésztés kérdésével kapcsolatos a tejkérdés. Minden eszközzel arra kell törekednünk hogy a tejtermelést a szövetkezetek utján felemeljük. Szidják és átkozzák azt a falusi tejtermelőt, pedig mi a helyzeti Amíg vidéken a termelőnél 1800 koronába kerül a tej literje, addig Budapesten 5400 koronát fizetnek így liter tejért. Ez olyan probléma, amellyel igenis komolyan kell foglalkozni az ország a köz érdekében es a városi lakosság érdekében s amelyet meg kell oldanunk. Ezt azonban csak ugy tudjuk megvalósítani, ha megértjük egymást, ha nem jogtalanul és indokolatlanul vádoljuk egymást, hanem megkeressük azt a közös ellenséget, amely közénk furakodott és amely lehetetlenné teszi, hogy olcsón termeljünk. (Ugy van! Ugy van!) Még egy nagy problémáról van itt szó. Azt mondottam, hogy az államnak két irányban kell támogatnia a mezőgazdaságot és pedig egyrészt anyagi erővel, másrészt útmutatással és neveléssel. Második nagy probléma tehát a mezőgazdasági népoktatás. (Dénes István: A belügyminister^ ur becsukatja^ otthonaikat.) Meg vagyok róla, győződve, hogy erről a kérdésről a földmivelésügyi minister ur részletesebben fog beszélni, épen azért csak nagy vonásokban vagyok bátor inegjegTezni, hogy mindnyájunknak az a törekvése, hogy ebben az országban a szegény kisembereknek, különösen azoknak, akiknek most egy kis földet juttatunk, de akiknek talán nem tudjuk teljes mértékben adni az anyagi felszerelést, legalább szellemi felszerelést tudjunk adni, amely szükséges ahhoz, hogy az a kisember azon a földön boldoguljon. (Helyeslés.) Erre a célra a múlt költségvetéssel szemben^ milliárdot vettünk fel négy kisgazdakópző^ iskolára. Egy ilyen iskola lesz Kehidán, Deák Ferenc iránti kegyeletből, egy lesz Károlyi Mihály birtokán, amelyei a törvény értelmében igénybe veszünk, egy Szekszárdon és egy Nagykanizsán. Ezek közül kettő már építés alatt is áll. (Felkiáltások a szélsőbaloldalin: Hál az Alfölddön? — Schandl Károly: Ott 'is 3