Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-483

14 A nemzetgyűlés 483. ülése 1925. évi december hó 12-én, szombaton. kötni, ha mindkét részről teljes szabadságot koncedálnak. Érdekes ebből a szempontból, — bár nem közvetlenül tartozik ide — egy kis adat. A múltkor odaüaza lévén, a szegény nép azt mondotta: kérem én hajlandó vagyok a búzámat 100.000 koronáért odaadni, 20 koronáért odaadni, csak találjam meg azt az arányt, amely az iparcikkek és a mezőgazdasági termeivói] yek között van. {Ugy van! jobb felöl. — Csontos Imre: Ez az az iparfejlesztés!) Mikor azután én erről velük együtt elmélkedtem, odajött hozzám az egyik kereskedő és azt mondta: uram én önnek átadok egy csomó irást; ez nem egyéb, mint annak bizonyítéka, hogy mi olcsóbban adni nem tudunk. Itt van az adataim között a Gyáriparosok jelentése, itt van egy külön kiadvány, melyre előbb hivatkoztam: »A vámpolitika és a magyar ipar«, ezt mind végig olvastam azért, mert kötelességemnek tartottam; ott mind azt halljuk, hogy hiszen a magyar vám nem olyan súlyos és nem olyan nagy, hogy ez idézné elő a drágaságot. (Dénes István: Katasztrofális!) íme itt van egy csomó számla és hozzá a vámellátási bárca. Ebből a következő tűnik ki: A behozatal volt itt az eredeti faktúrák szerint 8,150,000 korona értékű s ez után a vám 4,789.000 korona. (Dénes István: A magyar kormány vámpolitikája! így megy tönkie a mezőgazdaság!) Előbb már rámutattam arra, hogy ezt elsősorban tulajdcnképen azok sürgették, akik a magyar ipar védelmezését kívánták. Ne méltóztassék tehát a kormányra adresszálni, mert a kormányt ebben a tekintetben sok, nagyon szép elisn érésben részesítették még arról az igen t. oldalról is. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol?) Majd rá fogok mutatni, mondottam adós maradok ezzel a dologgal, de ki fogom keresni a beszédeket. Én helyeslem ezt ebből a szempontból. (Dénes István: Ne panaszkodjék, ha helyesli!) Sajnos, mindnyájan arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy ezek az autonóm vámtarifa tételek a közel jövőben a szerződésekkel kapcsolatban leszállíthatok lesznek. De tudják azt igen t. képviselőtársaim is, hegy nem rajtunk fordult meg az, hogy nem tudtuk ezeket a kereskedelmi szerződéseket megkötni. Én csak egyért hozom ezt fel, azért, hogy lássák azt, hogy mi az oka annak, hogy a mi mezőgazdasági termelésünket, amely egyébiránt viszonylagosan olcsóbb, még olcsóbbá nem vagyunk képesek tenni. Hivatkozhatnám még száz más dologra, mely mind azt mutatja, hegy amit önök kivannak, hogy legyen belterjesebb gazdálkodás, ez idő szti int a rettenetes tőkehiány miatt a gazdasági szerszámok beszerzése és üzembefektetés majdnem leküzdhetetlen akadályokba ütközik. (Dénes István: A védővámokat kifelejtette!) Méltóztassanak megengedni, hogy más szempontból is vizsgáljam sertéstenyésztésünket. Ha megvizsgálom a békebeli statisztikai kimutatásokat, a következőket állanithatom meg: Magyarországnak 1913. évi statisztikája szerint volt körülbelül 7,320.000 darab sertése. Ebből részben élő, részben leölt, répzben feldolgozót alakban számításaim szerint 10^-ot tudtrnk kivinni. Ez tehát megfelel körülbelül 730.000 darsbn^k. Ha ft<?wlem^ v-pepi»^ p^ hogy csonka Magyarország területe Nagy-Magyarországnak 32%-a. a lakosrág 41%-a, a megmaradt sertéstenvésztésünk nedig ehhez viszonyítva körülbelül 46%. ebből az köve^kezhetik józanul hogy még többet kellene exportálnunk a külföldre. Ellenben mi történik? A statisztikai kimutatások szerint azt kell megállapítanunk, hogy azáltal, hogy épen sok helyről követelték, hogy kiviteli illetékeükel, korlátozásokkal, maximmálásokkal és rekviráiásokkal ne engedjük küifölüre sertéstenyésztésünket, sertéstenyésztésünk, sajnos, 507u-kal csökkent és még most az utolsó időben sem éri el azt a státust, amelyet elért 1918ban. Miért van ezí Ez is csak azért van, mert helytelen az a gazdasági politika, amely bele kivan avatkozni a szabad forgalomba és a szabad kereskedelembe. (Helyeslés balfelől.) Ma Magyarországból körülbelül 400.000 darab sertést kellene kivinni. Ezzel szemben méltóztassék megnézni legutóbbi statisztikai kimutatásunkat: ïriss hus és kolbász összesen mintegy 3.800.000 aranykorona értékben ment ki eoből az országból. Ez is miért van1 Ezt is meg kell magyaráznom. Még ennyi sem lenne, ha a legutóbbi időben ki nem tört volna a lengyel-német vámháboru. Csak azóta van Budapestről nagyobb mennyiségű hizott sertés kivitel, mióta dúl a lengyel-német vámháboru. Az országnak tehát mindig ilyen kis eshetőségekre kell számítani és, fájdalom,, ezért nem biztos, ezért nem mernek hizlalásra beállítani a sertéstenyésztők. Előre megmondhatom, t. képviselőtársaimnak, hogy a tavasszal nem hiszem, hogy 14.000 koronánál drágábban lehessen hizott sertest értékesíteni. Ha pedig azt veszem, hogy nem tudunk sovány sertést ezen az áron szerezni, akkor meg sem próbáljuk beállítani a sertést, mert egészen biztos, hogy ujabb adósságba és vagyoni romlásba mennénk bele. Amikor tehát igy lefestettem a magyar termelés főbb ágait, engedjék meg nekem, hogy egy lépesei tovább menjek és felvessem az úgynevezett birtokpolitikái kérdést. (Halljuk! Halljuk!) ií(i J ,, Az utolsó három esztendőben talán semmiről sem beszéltek többet az emberek, mint erről a kéidésről, de — mondjuk meg egészen nyíltan és őszintén —- soha ennyi hozzá nem értéssel és' annyi bűnnel még nem kezeltek és bántottak kérdést, mint épen ezt. Én azok közé tartozom, akik azt hirdetik, hogy eboen az országban mást, mint becsületes, agrárdemokratikus politikát folytatni nem lehet. De nagy tévedés az, ha valaki azt gondolja, hogy ehüez elégséges az, hogy ennek is, annak is juttassak egy kis darab földet ebből a hazából. Én ezlőtt három esztendővel Istenben boldogult nagyatádi Szabó Istvánnak, amikor még ő sem ismert engem, azt mondottam: én attól félek, hogy az a földbirtokpolitika, melyet most folytatnak, nem fogja azokat a sikereket elérni, amelyeket tőle mindnyájan várunk. Ö nem gondolta azt, hogy én ezt igaz szívvel és a nép iránti szeretetből mondom. Most azonban azt mondhatom, hogy odaérkeztünk, amikor ezt megállapíthatjuk, nem azért, mert kevés földet juttattunk, — igaz. hogy egy-egy embernek szerintem keveset juttattunk. Ellenben bocsánatot kérek — és ezt kell megérteni, ebből kell kiindulnia mindenkinek, aki ismeri az agrárkérdést és a termelés technikáját — mi haszna volna annak a kiskereskedőnek vagy kisiparosnak, ha — amikor felszabadul és meg van a kellő tudása — elvezetem Budapest valamely városrészébe, odaadok neki egy üres boltot és azt mondom: no barátom, indulj neki a kereskedelmi életnek. Ugyanezt csinálják azok, akik ^ minden figyelem nélkül a berendezkedésre és arra, hogy meg tudja-e munkálni valaki azt a föl-